patent egyesület
Bódi Ábel ismét lecsapott a gyanútlan tüntetőkre
Pintér Sándor aláírta az új kormányrendeletet, miszerint az anyáknak abortusz előtt tudomást kell szerezniük a magzatuk életfunkcióról. Szabad fordításban: meg kell hallgatniuk a magzat szívhangját, ami egyértelmű jele a fejlődő életnek. A nyugati propaganda kiszolgálói ezt hangos jajveszékeléssel fogadták, mivel ezzel megdől az általuk terjesztett hazugság, miszerint a magzat még nem is ember. Szerda este a Patent Egyesület égisze alatt összecsődítettek egy kisebb tömeget és tüntettek a rendelet ellen.Soros feministái szerveznek nyári tábort tinilányoknak
Soros György magyarországi feminista szervezetei, a Patent Egyesület (Patriarchátust Ellenzők Társasága) és a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) tinédzser korú lányoknak szervez nyári tábort. A Facebookon megjelent hirdetésük illusztrációján szőrös női láb és női nemi szerv is látható – írja a Tűzfalcsoport. A cikk rámutat, hogy a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok támogatásával létrejött Patent Egyesület tavaly még azt szorgalmazta: a magyar nyelvben a nyugati politikailag korrekt beszéd mintájára hagyjuk el az anya és apa szavak használatát, mert azok olyan szerepeket takarnak, amelyeket nem biztos, hogy szeretne elfogadni a férfi vagy a nő. Az abortusz esetében az elvetetni egy gyermeket kifejezés helyett a megszakítani a terhességet kifejezést javasolták.Beismerték, hogy nem anya szülte őket
Ne használjuk azt az idejétmúlt szót, hogy „anya” meg „apa”, helyette inkább a „terhes nő”, illetve a „terhes nő partnere” kifejezés javallott – hirdette meg a Patent nevű Soros-lerakat. Most még csak javasolják, de ha ez a szellemiség hatalomra kerül, akkor kormányprogram lesz belőle. Ez abból is sejthető, hogy az ellenzék – elhatárolódás helyett – mélyeket hallgat az ügyben. Ha ők így, mi is így. Nevezzük annak a dolgokat, amik. Az óvodásokat és kisiskolásokat gendermesékkel mérgező könyvkiadók és -terjesztők: velejükig romlott cukrosbácsik. A Labrisz, a Patent és a többi Soros-féle ügynökszervezet pedig: fölforgatók, a káosz papjai. A sátán kutyái.Tételesen cáfolja Juhász Pétert volt élettársa
Az Együtt elnökének korábbi élettársa a nők elleni erőszak ellen küzdő Patent Egyesületen keresztül adott ki közleményt.A bíróság szerint a feministák nyugodtan gyalázhatják a katolikus vallást
A korábban abortusztablettával áldoztató, papnak öltözött feministának és társainak érvelését fogadta el első fokon a bíróság, amely szerint nem történt vallásgyalázás a lengyel abortusztörvény elleni tiltakozásuk alkalmával. A katolikus vallású felperesek szerint a bírósági döntésnek olyan olvasata van, miszerint a vallásgyalázásról maguk a hívek tehetnek, továbbá felháborítónak tartják, hogy a bíróság döntésében szubjektív alapon kölönbséget tett a hívők között vallási ismereteik alapján, ráadásul tévesen. Megjegyezték, úgy tűnik az nemcsak a feminista civilek, de a bíróság számára is mellékes tény, hogy a lengyel katolikus egyháznak semmi köze az abortuszellenes törvénytervezethez, azt egy életvédő alapítvány kezdeményezte.Ajánljuk még