
A Pécsi Ítélőtábla harmadfokú ítéletében hatályon kívül helyezte a Szegedi Törvényszék által meghozott felmentő ítéletet az úgynevezett Szeviép-perben. Az elsőrendű vádlott O. József halála miatt az első és másodfokú ítéletet is hatályon kívül helyezték, a büntetőeljárást esetében megszüntették. P. László és B. Sándor vádlottak tekintetében a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezték. A Kúria korábban az eljárásból a Szegedi Ítélőtáblát kizárta, ezért várhatóan az új eljárást sem a Szegedi Törvényszék fogja lefolytatni. Az ítélethozatalon B. Sándor és védője nem, csak P. László és jogi képviselője jelent meg. A károsultak képviselője, Szabó Bálint a tárgyalást megelőzően bejelentette, hogy újabb büntetőfeljelentést tesz cikksorozatunk és egyéb, birtokába jutott információk, bizonyítékok alapján fedezetelvonás, továbbá más gazdasági és korrupciós bűncselekmények gyanújával is.
Szabó azt mondta, tudomásuk van róla, hogy az elmúlt hetekben P. László és B. Sándor bírósági vezetőket próbáltak megvesztegetni, de már az eljárás kezdetétől nem véletlenül nem történt teljeskörű feltárás. A károsultak képviselője szerint a Szeviép-vezérek arra készülnek, hogy elhagyják az országot; információja van arról, hogy két magángép – az egyik egy baloldali, ismert milliárdos magángépe – felszállásra készen várakozik a szegedi repülőtéren.
Részletes tudósítással és PS-videóval később, az indokolás után, a helyszínről jelentkezünk.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula
Facebook hozzászólás
Vízöntő
2020-07-30 at 14:26
“… információja van arról, hogy két magángép – az egyik egy baloldali, ismert milliárdos magángépe – felszállásra készen várakozik a szegedi repülőtéren.”
Tavalyi cikk szerint a repülőtér főnöke meg Ujhelyi elvtár egykori ofőrje, aki a sofőrködése után a Szeviép Biztonsági Kft.-jének az ügyvetője lett (a Kft. 470 millió körüli kölcsönt kapott a csőd alatt a Szeviép-től), most meg a reptér …
Ez az ürge polihisztor, vagy sokat tud.
Ja, és a gépeknél várható műszaki hiba? A levegőben … Welsz is sokat tudott (és az amcsi akció sorozatok szerint van 24 óra múlva ható méreg is!).
Gáspár Anette
2020-07-30 at 11:46
” információja van arról, hogy két magángép – az egyik egy baloldali, ismert milliárdos magángépe – felszállásra készen várakozik a szegedi repülőtéren.”
Név?!
ő is benne lenne az őserdő méretű liánok kusza szövevényében?!
És még hány an lehetnek?
Csámpás Marcsa
2020-07-30 at 11:47
És persze nem állnak letartóztatás alatt.
Csámpás Marcsa
2020-07-30 at 11:24
“Szabó azt mondta, tudomásuk van róla, hogy az elmúlt hetekben P. László és B. Sándor bírósági vezetőket próbáltak megvesztegetni,”
Tehát mi folyt a szegedi bíróságon IS?!
Na, mi?!
Namond
2020-07-30 at 18:28
zsé
Hol is vannak a bírói vagyonnyilatkozatok, megtörtént a vezetői vagyon egyeztetés és a NAV fele a vagyonosodási vizsgálat kérés?
Királytigris
2020-07-30 at 19:38
Erre soha nem fog sor kerülni!!
bl
2020-07-30 at 11:07
Hehehe. A szokásos módszer. Nyúlik tovább a “rétestészta”. Hány éve is? Remélem a másodfokú bíróságnak lesz joga arra, hogy visszautalja elsőfokra, különben sérülnének a másodfokú bíróság integritásának és függetlenségének kritériumai. Hehehe.
Kerekferke
2020-07-30 at 11:29
A döntés megvan.
Most folyik a lepapírozás.
Szabó Bálint anyagát visszadobják “elévülés”, vagy
egyéb bizonyítékok híjára hivatkozva.
Ad acta.
A jogászok Magyarország gyilkosai.
bl
2020-07-30 at 12:09
Ja, és a meghalt vádlott vagyona felszabadult?