Pesti Srácok

szeviép-per

2,5 milliós pénzbüntetés és felmentés: egészen meghökkentő ítélet született a Szeviép-ügyben (frissítve!)

Magyar ugar 2023 február 20.
A két Szeviép-vezér egyikét, B. Sándort 2,5 millió forint pénzbüntetésre ítélte, a másodrendű vádlott P. Lászlót bűncselekmény hiányában felmentette a Debreceni Törvényszék. A lassan 10 éve tartó büntetőeljárás összesen durván 6 millió forintos bűnügyi költségének nagy részét az állam viseli a másodfokú ítélet szerint. Mint ismert, az úgynevezett Szeviép-ügyben az építőipari zrt. három volt tulajdonos vezetőjét csődbűncselekmény vádjával állították bíróság elé, miután az M43-as autópálya építésénél és a szegedi villamosfelújításnál is generálkivitelezőként eljáró Szeviép úgy jelentett fizetésképtelenséget és ment csődbe, hogy több mint 500 alvállalkozóját nem fizette ki. A Szeviép Zrt. utolsó millióit is saját érdekeltségi körbe tartozó cégekbe tolták ki, tagi kölcsön formájában. Míg első fokon még mind a három vádlottat bűnösnek találta a Szegedi Járásbíróság és több évi letöltendő börtönre ítélte őket, másodfokon a Szegedi Törvényszék mindenkit felmentett. A hatályon kívül helyezett másodfokú ítélet és a PestiSrácok.hu által kirobbantott szegedi bírósági botrány hatására került az ügy Debrecenbe. Indokolásában a tanácsvezető bíró kifejtette, hogy a bizonyítás sok esetben következetlen, az ügy egy része felderítetlen. Egyébként a bíróság szerint a kölcsönök nagy része nem is kölcsön volt, hanem leányvállalatok működésének "előfinanszírozása". A másodrendű vádlottat, B. Sándort egyedül egy 2,5 milliós kölcsön miatt mondták ki bűnösnek – ez esetben a hitelezett tanúként támasztotta alá a vádat a bíróságon.

A Szeviép-ügyvédek szerint büntetőjogilag nem értékelhető, hogy másfél milliárdot pumpáltak ki a cégből, az alvállalkozók kifizetése helyett

Magyar ugar 2023 január 26.
Perbeszédekkel folytatódott a Szeviép Zrt. egykori vezérei ellen csődbűncselekmény miatt folyamatban lévő másodfokú büntetőper a Debreceni Törvényszéken. Ez azt jelenti, hogy a hét éve tartó perben hamarosan jogerős ítélet születhet. Itt, Debrecenben már a Szegedi Törvényszéken lefolytatott, botrányokkal terhelt másodfokú eljárás ismétlése zajlik, amelyből az összes szegedi ítészt, így az egész Szegedi Törvényszéket kizárták. A Szeviép-per néven ismert ügy azoknak a szegedi milliárdos nagyvállalkozóknak a csődbűncselekmény miatt indult büntetőpere, akik a vád szerint úgy csődöltették be építőipari cégüket, a Szeviép Zrt-t, hogy előtte saját érdekeltségű cégeikbe kölcsönök formájában minden pénzt kipumpáltak. A Szeviép Zrt. a baloldali kormányok idején több mint harminc milliárd forint értében nyert el közbeszerzéseket. Több száz alvállalkozót mindeközben nem fizettek ki, akik közül sokan tönkrementek, mindenüket elveszítették. A védők perbeszédükben azzal érveltek, hogy a Szeviép volt vezetőinek csak rossz gazdálkodást lehet felróni, ami nem büntetőjogi kategória, legfeljebb erkölcsileg lehet aggályos. "Lehet mondani, hogy a vádlottak könnyelműek voltak, de ennek megítélése erkölcsi kérdés. Szándékosság nem állhat fenn, gondatlanságból elkövetett alakzata pedig a csődbűncselekménynek nincs" – fogalmazott az egyik védő.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.