szeviép-per
Meg kell ismételni a másodfokú eljárást a Szeviép-perben (PS-videótudósítás Pécsről)
A Pécsi Ítélőtáblán Krémer László bírói tanácsa hatályon kívül helyezte a Szegedi Törvényszék másodfokú felmentő ítéletét a Szeviép-perben. A harmadfokú ítélet a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Az indokolás szerint a Szegedi Törvényszék tanácsa súlyos eljárási hibát vétett, az elsőfokú ítélet részbeli megalapozatlanságát meg sem próbálta kiküszöbölni, pedig az új büntetőeljárási törvény szerint ez kötelessége lett volna, akár új bizonyítás lefolytatásával is. Az ítélet ellen mindegyik fél fellebbezett, a vádat képviselő ügyészség álláspontja szerint ugyanis az első fokon vétett eljárási hibák harmadfokon is kiküszöbölhetők. A végső döntést tehát a Kúria mondhatja ki; ha az ügyészi fellebbezésnek helyt adnak, akkor a Pécsi Ítélőtáblának kell kimondani az utolsó szót. Ha nem, akkor további évekig elhúzódhat a per, amelynek lefolytatására most a Szegedi Törvényszéket kötelezték. Az ügy csak akkor kerül el Szegedről, ha a törvényszék vagy valamelyik fél összeférhetetlenség, elfogultság miatt kéri az elhelyezését.Másodfokon kezdődik újra a Szeviép-ügy
A Pécsi Ítélőtábla harmadfokú ítéletében hatályon kívül helyezte a Szegedi Törvényszék által meghozott felmentő ítéletet az úgynevezett Szeviép-perben. Az elsőrendű vádlott O. József halála miatt az első és másodfokú ítéletet is hatályon kívül helyezték, a büntetőeljárást esetében megszüntették. P. László és B. Sándor vádlottak tekintetében a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezték. A Kúria korábban az eljárásból a Szegedi Ítélőtáblát kizárta, ezért várhatóan az új eljárást sem a Szegedi Törvényszék fogja lefolytatni. Az ítélethozatalon B. Sándor és védője nem, csak P. László és jogi képviselője jelent meg. A károsultak képviselője, Szabó Bálint a tárgyalást megelőzően bejelentette, hogy újabb büntetőfeljelentést tesz cikksorozatunk és egyéb, birtokába jutott információk, bizonyítékok alapján fedezetelvonás, továbbá más gazdasági és korrupciós bűncselekmények gyanújával is.Tovább húzza a bíróság a Szeviép-ítélethirdetést (PS-videó és galéria!)
Fekete Mercedes terepjáróval gördült be a Pécsi Ítélőtáblára a két csődbűncselekménnyel vádolt Szeviép-vezér, P. László, S. Sándor és védőik. Hiába telt már el több, mint tíz év a vád szerinti bűnelkövetés óta, most sem kattant csuklójukon a bilincs. Két forgatókönyv volt valószínű, amit egyébként a fellebbviteli főügyészség fellebbezési indítványa is tartalmaz: az elsőfokú ítélet helybenhagyása, vagy új másodfokú eljárás elrendelése. Ezzel szemben az történt, amire senki sem számított: a harmadfokú eljárásban – ahol már nincs bizonyítás, és ami általában egyetlen tárgyalás – július végére halasztották az ítélethozatalt, arra hivatkozva, hogy hivatalosan nem tudták, hogy az elsőrendű vádlott elhunyt. Pedig egy hete a PestiSrácok.hu már megírta, majd a teljes hazai sajtó átvette a hírt, hogy O. József meghalt. A tárgyaláson megjelent károsultak csalódottan elviharzottak, képviselőjük, Szabó Bálint kifakadt: felállva, hangosan vonta kérdőre a pulpituson helyet foglaló bírákat, meddig lehet még mentegetni a vádlottakat és húzni, tologatni az igazságtételt.Ujhelyi sofőrje is szorulhat a Szeviép-ügy miatt, és Botkának is kínos lehet a folytatás...
Sokan bele fognak bukni a Szeviép-ügybe. Teljesen nyilvánvaló, hogy a milliárdok eltűnéséért, több száz család tönkretételéért nemcsak az a három ember felelős, akiket ma elítélt a Szegedi Járásbíróság - mondta a PestiSrácoknak az ítélethirdetést követően a Szeviép-károsultakat képviselő Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. vezetője, aki bejelentette, hogy csődbűntett, pénzmosás és bűnpártolás gyanúja miatt feljelentést tesz Ujhelyi István szocialista EP-képviselő korábbi sofőrje ellen, aki annak a Biztonsági Üzem Kft.-nek volt az ügyvezetője, amelybe tagi kölcsönök formájában még az utolsó pillanatban is mentették ki a százmilliókat. Szabó továbbá egy önkormányzati vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezi Szegeden, hogy kiderüljön, milyen összegeket fizetett ki a város megrendelőként a már csőd szélén álló Szeviépnek, illetve önkormányzati szinten kik vehettek még részt a pénzkimentésben.Szabó Bálint szerint a Szeviép-vádlottakat pajzsolja a Szegedi Járásbíróság
November 5-én hirdetne első fokon ítéletet a Szeviép-ügyben a Szegedi Járásbíróság. Ezt ma jelentette be Kissné Gyuris Patrícia tanácsvezető bíró, csakhogy a károsultak képviselője, Szabó Bálint elfogultság miatt kérte az eljáró bírói tanács kizárását. A jogász hivatali visszaélés bűntette miatt is feljelentést tett. Szabó a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, az egyik fővádlott, B. Sándor más ügyben elrendelt túl enyhe kényszerintézkedése az utolsó csepp volt a pohárban.Őrizetben a Szeviép-vezér - Az ügyészség szerint B. Sándor irányította az 550 milliós mórahalmi Mini Hungary Parkos "ügyletet"
Újabb gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelésére tett indítványt csütörtökön a Csongrád Megyei Főügyészség a mórahalmi Mini Hungary Park ügyében. Ahogy arról júniusban beszámoltunk, a Bajnai-kormány idején, uniós projekt keretében megvalósult turisztikai látványosság kivitelezése során a gyanú szerint mintegy 550 millió forintot csalhattak el. A Mini Hungary Park ötletgazdáját, D. Imrét, a Délmagyarország korábbi főszerkesztőjét már akkor őrizetbe vették. Úgy tudjuk, az újabb gyanúsított nem más, mint B. Sándor egykori Szeviép-vezér, akit az M43 útépítési projektben és a szegedi 1-es villamos projektben eltűnt milliárdok miatt folyamatban lévő büntetőügy egyik vádlottja. B.-t szerdán fogták el a NAV dél-alföldi nyomozói. Az ügyészség honlapján olvasható közlemény szerint a most őrizetbe vett gyanúsított, azaz B. Sándor volt az, aki a csalást levezényelte, irányította a többi gyanúsítottat, az ő utasítására állították ki a hamis igazolásokat és költötték másra a kilopott százmilliókat.Ajánljuk még