Pesti Srácok

Meg kell ismételni a másodfokú eljárást a Szeviép-perben (PS-videótudósítás Pécsről)

A Pécsi Ítélőtáblán Krémer László bírói tanácsa hatályon kívül helyezte a Szegedi Törvényszék másodfokú felmentő ítéletét a Szeviép-perben. A harmadfokú ítélet a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Az indokolás szerint a Szegedi Törvényszék tanácsa súlyos eljárási hibát vétett, az elsőfokú ítélet részbeli megalapozatlanságát meg sem próbálta kiküszöbölni, pedig az új büntetőeljárási törvény szerint ez kötelessége lett volna, akár új bizonyítás lefolytatásával is. Az ítélet ellen mindegyik fél fellebbezett, a vádat képviselő ügyészség álláspontja szerint ugyanis az első fokon vétett eljárási hibák harmadfokon is kiküszöbölhetők. A végső döntést tehát a Kúria mondhatja ki; ha az ügyészi fellebbezésnek helyt adnak, akkor a Pécsi Ítélőtáblának kell kimondani az utolsó szót. Ha nem, akkor további évekig elhúzódhat a per, amelynek lefolytatására most a Szegedi Törvényszéket kötelezték. Az ügy csak akkor kerül el Szegedről, ha a törvényszék vagy valamelyik fél összeférhetetlenség, elfogultság miatt kéri az elhelyezését.

A videót László Petra és Füssy Angéla készítette.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.