szeviép-ítélet
Meg kell ismételni a másodfokú eljárást a Szeviép-perben (PS-videótudósítás Pécsről)
A Pécsi Ítélőtáblán Krémer László bírói tanácsa hatályon kívül helyezte a Szegedi Törvényszék másodfokú felmentő ítéletét a Szeviép-perben. A harmadfokú ítélet a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Az indokolás szerint a Szegedi Törvényszék tanácsa súlyos eljárási hibát vétett, az elsőfokú ítélet részbeli megalapozatlanságát meg sem próbálta kiküszöbölni, pedig az új büntetőeljárási törvény szerint ez kötelessége lett volna, akár új bizonyítás lefolytatásával is. Az ítélet ellen mindegyik fél fellebbezett, a vádat képviselő ügyészség álláspontja szerint ugyanis az első fokon vétett eljárási hibák harmadfokon is kiküszöbölhetők. A végső döntést tehát a Kúria mondhatja ki; ha az ügyészi fellebbezésnek helyt adnak, akkor a Pécsi Ítélőtáblának kell kimondani az utolsó szót. Ha nem, akkor további évekig elhúzódhat a per, amelynek lefolytatására most a Szegedi Törvényszéket kötelezték. Az ügy csak akkor kerül el Szegedről, ha a törvényszék vagy valamelyik fél összeférhetetlenség, elfogultság miatt kéri az elhelyezését.Kormányinfó – Gulyás: Nem tudjuk, hogy Karácsony politikai vitát akar, vagy felújítani a Lánchidat
A Szeviép-ügyben helyes intézkedés volt az, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke teljeskörű vizsgálatot rendelt el és a vizsgálat megállapításait megküldte a Legfőbb Ügyészségnek – mondta kérdésünkre Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a veszélyhelyzet megszűnése utáni első Kormányinfón. A Pesti úti idősotthon kapcsán a politikus elmondta: ha helyesek az információi, akkor a Fővárosi Kormányhivatal bírósághoz fordult, tehát ebben az ügyben is a bíróság az, amely kimondhatja a végső szót. A Lánchíd felújítása kapcsán megtudhattuk, hogy nem lehet eldönteni, Karácsonyék politikai vitát akarnak, vagy fel akarják újítani a hidat. "Ha Tarlós István lenne a főpolgármester, akkor folyna a Lánchíd felújítása és bő egy év múlva befejeződhetne" – fogalmazott a miniszter.Így ítélték börtönre Botka László házi beszállítóit (PS-videó!)
O. József elsőrendű, B. Sándor másodrendű és P. László harmadrendű vádlott bűnös társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntettében - így ismertette Kissné Gyuris Patrícia tanácsvezető bíró a Szegedi Járásbíróság ítéletét a Szeviép-perben. A három volt Szeviép-vezért több évi letöltendő fogház-, illetve börtönbüntetésre ítélték első fokon. Az ítélet indoklása szerint az építési vállalkozás, amely nagy beruházásokban volt érdekelt, úgy viselkedett, mint egy bank. Tagi kölcsönök formájában fizetett ki összesen több, mint másfél milliárd forintot leányvállalatainak, magánszemélyeknek, sportegyesületeknek úgy, hogy azoknak fedezete sem volt, ráadásul még akkor is, amikor a Szeviép már nehéz anyagi helyzetben volt. Nézze meg videónkon, hogyan ítélték el Szegeden a Botka László vezette szocialista városvezetés házi beszállítóit...Ujhelyi sofőrje is szorulhat a Szeviép-ügy miatt, és Botkának is kínos lehet a folytatás...
Sokan bele fognak bukni a Szeviép-ügybe. Teljesen nyilvánvaló, hogy a milliárdok eltűnéséért, több száz család tönkretételéért nemcsak az a három ember felelős, akiket ma elítélt a Szegedi Járásbíróság - mondta a PestiSrácoknak az ítélethirdetést követően a Szeviép-károsultakat képviselő Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. vezetője, aki bejelentette, hogy csődbűntett, pénzmosás és bűnpártolás gyanúja miatt feljelentést tesz Ujhelyi István szocialista EP-képviselő korábbi sofőrje ellen, aki annak a Biztonsági Üzem Kft.-nek volt az ügyvezetője, amelybe tagi kölcsönök formájában még az utolsó pillanatban is mentették ki a százmilliókat. Szabó továbbá egy önkormányzati vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezi Szegeden, hogy kiderüljön, milyen összegeket fizetett ki a város megrendelőként a már csőd szélén álló Szeviépnek, illetve önkormányzati szinten kik vehettek még részt a pénzkimentésben.Letöltendő börtönt kaptak első fokon a Szeviép-vezérek - A valódi bűnösöket ítélték el?
Csődbűncselekmény miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a Szeviép Zrt. három korábbi vezetőjét a Szegedi Járásbíróság. Az elsőrendű vádlottra mérte a legenyhébb büntetést a bírói tanács, O. Józsefnek 5 év 2 hónapra kell fogházba vonulnia. A másodrendű vádlottat, P. Lászlót 6 év, a harmadrendű B. Sándort 5 év 2 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.Ajánljuk még