Pesti Srácok

Letöltendő börtönt kaptak első fokon a Szeviép-vezérek - A valódi bűnösöket ítélték el?

null

Csődbűncselekmény miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a Szeviép Zrt. három korábbi vezetőjét a Szegedi Járásbíróság. Az elsőrendű vádlottra mérte a legenyhébb büntetést a bírói tanács, O. Józsefnek 5 év 2 hónapra kell fogházba vonulnia. A másodrendű vádlottat, P. Lászlót 6 év, a harmadrendű B. Sándort 5 év 2 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Az ügyészség ötéves középmértéket meghaladó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a volt cégvezetőkre a korábbi tárgyaláson, továbbá indítványozta azt is, hogy határozott időre tiltsák el őket a gazdasági tevékenységtől. A vádat képviselő ügyész, Laczi Beáta azt is kérte, hogy a büntetőügyben ítéletet hozó bírói tanács a polgári igényeket is bírálja el mintegy 800 millió forint meg nem térült követelés erejéig.

Csak az állam nevében eljáró jogtanácsos 2,389 milliárd forint polgári jogi igényt jelentett be a Szeviép-károsultak rendkívüli kárrendezése során 146 hitelezőnek kifizetett összegnek megfelelően.

A vádlottakat a Kissné Gyuris Patrícia bírói tanácsa három éve tartó bizonyítási eljárás után a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettben találta bűnösnek a három korábbi Szeviép-vezért, O. Józsefet, P. Lászlót és B. Sándort.

PestiSracok facebook image

A vádirat szerint az útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó vállalkozás a három korábbi cégvezető felelőtlen hitelezései miatt vált fizetésképtelenné. A cég 2007-től nyújtott tagi kölcsönöket leányvállalatainak, sőt, magánszemélyeknek is, amelyektől nem volt várható, hogy visszafizetik azt, hiszen még fedezetet sem tudtak felmutatni. Még azután is nyújtott ilyen kölcsönöket a Szeviép, hogy saját maga is nehéz anyagi helyzetbe került.

A részvénytársaság gazdasági mutatói azonban 2008-tól romlani kezdtek, majd az esedékes tartozásait sem tudta határidőben maradéktalanul teljesíteni. A cég 2009 áprilisában fizetésképtelenné vált, júniusban csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárás során elrendelte a társaság felszámolását. Több, mint ötszáz hitelező jelentett be összesen 6,5 milliárd forintnyi igényt, ebből eddig csupán egymilliárd forintot elégítettek ki.

A Szeviép Zrt. szinte minden nagy szegedi beruházásban részt vett. A ki nem fizetett alvállalkozók a szegedi villamosvonal-rekonstrukcióban és az M43-as autópálya építésénél is dolgoztak.

Az elmúlt évek során többször felmerült, hogy a valódi bűnösök ülnek-e a vádlottak padján. Botka László szocialista polgármester ugyanis szoros kapcsolatot ápol a vádlottakkal. Érdekes, hogy az egyik olyan cég vezetőjét (Biztonsági Üzem Kft.), amelybe tagi kölcsönök formájában kimentették a százmilliókat, Botka az önkormányzati tulajdonban lévő Szegedi Közlekedési Kft. repülési üzletágvezetőjének, azaz a szegedi reptér vezetőjének tette meg. A férfi mellesleg a szintén szocialista EP-képviselő, Ujhelyi István sofőrje volt korábban. A Délmagyar egy fotó kíséretében most arra emlékeztet, hogy a városvezető a két vádlott volt Szeviép-vezérrel közösen avatta fel a cégcsoport új irodaházát, és a harmadik vádlottal együtt írta alá a Napfényfürdő kivitelezési szerződését.

Botka László és a most elítélt Szeviép-vezérek - Fotó: Délmagyar, Segesvári Csaba

Vezető kép: Magyar Idők

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.