Pesti Srácok

Ujhelyi sofőrje is szorulhat a Szeviép-ügy miatt, és Botkának is kínos lehet a folytatás...

null

Sokan bele fognak bukni a Szeviép-ügybe. Teljesen nyilvánvaló, hogy a milliárdok eltűnéséért, több száz család tönkretételéért nemcsak az a három ember felelős, akiket ma elítélt a Szegedi Járásbíróság - mondta a PestiSrácoknak az ítélethirdetést követően a Szeviép-károsultakat képviselő Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. vezetője, aki bejelentette, hogy csődbűntett, pénzmosás és bűnpártolás gyanúja miatt feljelentést tesz Ujhelyi István szocialista EP-képviselő korábbi sofőrje ellen, aki annak a Biztonsági Üzem Kft.-nek volt az ügyvezetője, amelybe tagi kölcsönök formájában még az utolsó pillanatban is mentették ki a százmilliókat. Szabó továbbá egy önkormányzati vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezi Szegeden, hogy kiderüljön, milyen összegeket fizetett ki a város megrendelőként a már csőd szélén álló Szeviépnek, illetve önkormányzati szinten kik vehettek még részt a pénzkimentésben.

Ma, több évi nyomozás és három éve tartó büntetőper után a Szeviép Zrt. három volt vezetőjét ítélték el, méghozzá letöltendő börtönbüntetésre. Az ítéleti indoklás szerint szándékosan, tagi kölcsönök formájában folyatták ki a pénzt az építési vállalkozásból leányvállalatoknak és magánszemélyeknek, akiknek a visszafizetésre fedezetük sem volt.

Két nagy beruházás, az M43-as autópálya építése és a szegedi villamosvonal-rekonstrukció kapcsán több, mint 6 és félmilliárd forintot nem fizettek ki az alvállalkozóknak. Kis családi vállalkozások százai kerültek ezért nehéz helyzetbe, sokan csődbe mentek, de akadt, akinek az élete is ráment arra, hogy a Szeviéppel üzletelt.

Szabó Bálint rámutatott, hogy sokkal több bűnös lehet az ügyben, mint akiket megvádoltak az utóbbi évek egyik legnagyobb korrupciós ügyében.

PestiSracok facebook image
Milliárdok tűntek el a Szeviép körül és több száz kisvállalkozó ment csődbe, akiket a mai napig nem fizettek ki - Fotó: Lokál

- fogalmazott Szabó Bálint.

A Biztonsági Üzem Kft. - ahogy azt ma már ítélet mondja ki - közel félmilliárd forint, bűncselekményből származó pénzt vett fel, amiről a mai napig nem tudjuk, hol van - húzta alá a jogász.

De nemcsak B. Tamás - aki ma már maga is önkormányzati alkalmazott, hiszen az önkormányzati tulajdonú közlekedési vállalat repülési üzletágvezetője -, hanem más önkormányzati szereplők is érintettek lehetnek a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője szerint.

A károsultak képviselője emlékeztetett, hogy a Botka László szocialista polgármester vezette önkormányzat sorra adta a megbízásokat a Szeviépnek. Szabó Bálint ezért azt kezdeményezi, hogy a tisztánlátás érdekében a városvezető állítson fel egy vizsgálóbizottságot, és tekintsék át, tárják fel, mire és összesen mennyi pénzt fizetett ki az önkormányzat a már felszámolás előtt álló Szeviépnek.

A legfontosabb kérdés a mai napig nyitott - jegyezte meg Szabó Bálint. Itt milliárdok tűntek el és senki sem tudja megmondani, hogy hol van ez a pénz!

Fidesz: Utolérte a szegedi szocialistákat és Botka László udvari beszállítóját az igazság

Az ítéletre a szegedi Fidesz közleményben reagált. Azt írták, a Szeviép csődbűntette Szeged legnagyobb politikai korrupciógyanús ügye, és a szegedi szocialistákat végre utolérte az igazság.
- fogalmaz a közlemény. Azt is megjegyzik, hogy Botka László környezetében egyre több az elítélt. Felidézik, hogy a közelmúltban Solymos László alpolgármestert, Mózes Ervin főjegyzőt, Kalmár Gábor kabinetfőnököt október 2-án ítélte a bíróság börtönbüntetésre első fokon hűtlen kezelés miatt.

- írja a Fidesz szegedi alapszervezete.

"Botkának ez kínos lesz" - így kommentálta az ügyet az ellenzéki HVG

Az ellenzéki sajtótól azt szokhattuk meg az elmúlt időben, hogy leginkább mentegetni próbálták a baloldalhoz köthető nagy korrupciós ügyek, büntetőügyek érintettjeit. Bármily meglepő, most már az egyik legnagyobb hangú ellenzéki portál, a HVG is látja: nem lesz ennek jó vége a szocialisták szempontjából.

HVG-interjú Botkával a Szeviép-ítélet után

A lapnak interjút adott Botka László szegedi polgármester - aki a nem ellenzéki sajtót persze a mai napig bojkottálja. Botka ugyan továbbra is mindent tagad, de ez az első alkalom, hogy néhány részletet azért elárul a Szeviép-ügyről... A HVG online cikkének azt a címet adta: "Botkának ez kínos lesz".

Botka László továbbra is köti az ebet a karóhoz, hogy neki "semmi köze az ügyhöz". Állítja, hogy a 2008-2009-es időszakban például semmilyen szerződése nem volt az önkormányzatnak a Szeviéppel. A HVG újabb kérdésére ismeri el, hogy konzorciummal szerződtek, aminek tagja volt a Szeviép is.

Az 1-es villamos vonalának építésére például mintegy négymilliárdot fizettek ki a három cégből álló konzorciumnak. De a polgármester szerint mivel késedelem miatt beperelték a konzorciumot és annak vissza kellett fizetnie a pénzből 190 milliót, semmiképp sem lehet azt állítani, hogy a Szeviép az udvari beszállítójuk lett volna.

A városvezető legalább azt elismerte, hogy Ujhelyi István volt sofőrjével kapcsolatban áll a városvezetés.

- mondta Botka László az interjúban.

Tagadta, hogy a Biztonsági Üzem Kft. körül állítólag eltűnt 400 millió forintból az MSZP-nek osztottak volna vissza. Szerinte a pénzből az építkezésekhez lízingelt földmunkagépek bérleti díját fizették.

Botka László állítja, nincs köze a Szeviép-ügyhöz - Fotó: archív

Szeged polgármestere a büntetőper ellenére tovább mentegette a Szeviépet. Úgy fogalmazott, nehéz időszak volt a 2008-2009-es év, több építkezési vállalkozás ment csődbe, nemcsak a Szeviép.

Ezt még a HVG újságírója sem nyelte be szó nélkül és felhívta Botka László figyelmét, hogy a többi, csődbe ment cég vezetőit nem vádolták meg csődbűntettel. A vádirat szerint a vádlottak éveken át, a 2008 második felétől folyamatosan érkező fizetési felszólítások ellenére egyfajta pénzügyi intézményként működtették a céget, a társaság jegyzett tőkéjét meghaladó nagyságú, milliárdos kölcsönöket nyújtottak, ebből 1,5 milliárd forint hitelt úgy helyeztek ki a cég tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, valamint magánszemélyeknek – köztük saját maguknak –, sportszervezeteknek, hogy nem volt esély a pénz visszafizetésére vagy behajtására.

A polgármester erre annyit mondott, hogy ő "nem ismeri az ügyet". Ráadásként az állami kártalanítás miatt a károsultakba is belerúgott egyet:

- vetette oda.

Vezető kép: Ítélethirdetés a Szeviép-perben, Délmagyar

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.