Pesti Srácok

Nyolc hónap szünet után, június közepén folytatódik a Szeviép-per

null

Június 16-án folytatódik a Szeviép-vezérek ellen csődbűncselekmény vádjával folyamatban lévő másodfokú büntetőper a Debreceni Törvényszéken – tudta meg a PestiSrácok.hu. Mint ismert, a Szegedi Törvényszéken lefolytatott, botrányokkal terhelt másodfokú eljárás ismétlése zajlik, amelyből az összes szegedi ítészt, így az egész Szegedi Törvényszéket kizárták. A Debreceni Törvényszéken ugyan szinte rekordgyorsasággal kezdte el tárgyalni a büntetőügyet, több nem várt akadályba ütköztek. Csak többszöri felszólításra és rendkívül nehezen kapták meg a kért iratokat a felszámolótól, és az is már a tárgyalások során derült ki, hogy a korábbi szakértő nyugállományba vonul – holott ez nyilván tudható volt már előtte is –, az új szakértőnek pedig mindent elölről kellett kezdenie. Tavaly szeptemberben tudtak utoljára tárgyalni, azóta áll az ügy. Úgy tudjuk, a szakértői anyag teljesen még mindig nem készült el, de a Debreceni Törvényszék nem akar még tovább várni, ezért a már elkészült részek alapján folytatják a tárgyalást.

– írta megkeresésünkre a Debreceni Törvényszék szóvivője. Vagyis nyolc hónap szünet után folytatódhat a Szeviép-per néven ismert ügy, azoknak a szegedi milliárdos nagyvállalkozóknak a csődbűncselekmény miatt indult büntetőpere, akik a vád szerint úgy csődöltették be építőipari cégüket, a Szeviép Zrt-t, hogy előtte saját érdekeltségű cégeikbe kölcsönök formájában minden pénzt kipumpáltak. A Szeviép Zrt. a baloldali kormányok idején több mint harminc milliárd forint értében nyert el közbeszerzéseket.

A Szeviép székházának avatója. Fotó: Segesvári Csaba
PestiSracok facebook image

Többek között Szegeden ők végezték a villamosvonal-felújítást, valamint az M43-as autópálya építését is. A két projektben több mint ötszáz alvállalkozót nem fizettek ki, akik közül sokan csődbe mentek; volt, aki önkezével véget vetett életének. A károsultak egy részét az állam részben kártalanította.

Az M43-as autópálya építéséhez kapcsolódó kézi régészeti munkákat végző Ásatárs Kft. alkalmazottai demonstrálnak a Szeviép Zrt. székháza előtt. Fotó: MTI

A Szeviép-vezérek jelenleg is elképesztő fényűzésben élnek, mind a mai napig nem kellett felelniük tetteikért. Míg első fokon mindenkit bűnösnek talált a Szegedi Járásbíróság és több év letöltendő börtönbüntetésre ítélt, azóta négy év telt úgy, hogy még továbbra sem látni az ügy végét.

Az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat alapjaiban rengette meg a PestiSrácok.hu cikksorozata, amelyben bemutattuk, hogy a felmentő ítéletet hozó háromtagú bírói tanács két tagja, sőt, már az ügyet kiszignáló büntetőkollégium-vezetőhelyettes függetlensége, elfogulatlansága is finoman fogalmazva megkérdőjelezhető. A tanács egyik tagja, Nóvé Ágnes családi cége ugyanis több megbízást is kapott attól a szegedi önkormányzattól, illetve annak cégeitől, amelynek a Szeviép Zrt. a beszállítója volt. Továbbá Nóvé Ágnes bírónő céges ügyeiben korábban eljárt az egyik vádlott védője, ami kizáró ok lett volna. A tanácsvezető bíró potom pénzért vásárolhatott néhány évvel korábban a Szegedi Önkormányzat cégétől belvárosi palotalakást, az ügyet pedig az a Nagy Andrea büntetőkollégium-vezető szignálta erre a tanácsra az ügyelosztási rend szerint – és ezt nem is tagadták –, akinek a gyermekének apja Szilágyi János, szintén vádlotti védő. Cikksorozatunkat az Országos Bírósági Hivatal vizsgálata követte, három bírót is szolgálati bíróság elé állítottak, de végül mindenki megúszta.

A Debreceni Törvényszék tavaly márciusban kapta meg a súlyos előzményekkel terhelt büntetőügyet, miután a harmadfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla a másodfokú eljárást hatályon kívül helyezte.

Szeviép-per a Pécsi Ítélőtáblán 2020. július 8-án. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Egy éve tudták elkezdeni az eljárást, de rögtön nehézségekkel szembesültek: kiderült, hogy a korábbi szakértő nyugdíjazása miatt új szakértőt kell kirendelni. Miközben ez nyilván tudható volt, a törvényszéknek senki sem jelezte – sem a szakértő, sem a vádhatóság, csak az első tárgyaláson derült ki –, hogy ezzel hónapokat veszítettek, és nemcsak ezzel. Egészen abszurd módon bár már egy megismételt másodfokú eljárásban vagyunk, számtalan, a büntetőper érdemi lefolytatásához szükséges irat nem állt rendelkezésre; a Debreceni Törvényszéknek kellett több dokumentumot beszerezni, többek között a felszámolási jegyzőkönyvet is. Ez nem is volt könnyű: sokáig még csak el sem érték a felszámolót, majd az év vége felé, többszörös felszólításra kapták csak meg az iratokat. Konkrétan azután, hogy megírtuk: az eljárás akadályozása miatt akár büntetőeljárás is indulhat a felszámoló ellen. Közben a vádat képviselő Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség is új bizonyítási indítványokkal élt. Több, a vádlottak érdekeltségébe tartozó cég iratanyagát csatolta be, amelyek eddig még nem szerepeltek a büntetőügyben.

A PestiSrácok.hu korábban többrészes tényfeltáró riportsorozatban mutatta be azokat a Szeviép-vezérek családtagjainak neveire került, illetve külföldön – többek között az ismert amerikai off-shore államban, Delaware-ben – bejegyzett vállalkozásokat, ahol keresni lehetne az eltűnt milliárdokat. Legutóbb a Pesti TV Az Ügy című műsorában mutattuk be azt, hogy Tatabányáig érnek a Szeviép-szálak: ott egy tizenöt éve félbehagyott társasházat, ezzel milliárdos vagyont szereztek meg a Szeviép-családtagok érdekeltségébe tartozó cégek. Most egy olyan vagyonnal gazdagodnak, amely tizenöt család kárán keletkezett.

A június 19-i tárgyalásra két tanút is idéztek. Egyikük G. Attila, aki érdekes módon annak ellenére csak tanú az ügyben, hogy a Szeviép Zrt. gazdasági vezetője volt. A másik tanú a Szeviép-vezérek volt üzlettársa, Bereczky István, aki korábban a PestiSrácok.hu-nak pakolt ki a milliárdosok kétes ügyleteiről és a háttérben mindent lehetővé tevő szoci politikai kapcsolataikról.

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.