Pesti Srácok

szeviép-vezérek

A Szeviép-ügyvédek szerint büntetőjogilag nem értékelhető, hogy másfél milliárdot pumpáltak ki a cégből, az alvállalkozók kifizetése helyett

Magyar ugar 2023 január 26.
Perbeszédekkel folytatódott a Szeviép Zrt. egykori vezérei ellen csődbűncselekmény miatt folyamatban lévő másodfokú büntetőper a Debreceni Törvényszéken. Ez azt jelenti, hogy a hét éve tartó perben hamarosan jogerős ítélet születhet. Itt, Debrecenben már a Szegedi Törvényszéken lefolytatott, botrányokkal terhelt másodfokú eljárás ismétlése zajlik, amelyből az összes szegedi ítészt, így az egész Szegedi Törvényszéket kizárták. A Szeviép-per néven ismert ügy azoknak a szegedi milliárdos nagyvállalkozóknak a csődbűncselekmény miatt indult büntetőpere, akik a vád szerint úgy csődöltették be építőipari cégüket, a Szeviép Zrt-t, hogy előtte saját érdekeltségű cégeikbe kölcsönök formájában minden pénzt kipumpáltak. A Szeviép Zrt. a baloldali kormányok idején több mint harminc milliárd forint értében nyert el közbeszerzéseket. Több száz alvállalkozót mindeközben nem fizettek ki, akik közül sokan tönkrementek, mindenüket elveszítették. A védők perbeszédükben azzal érveltek, hogy a Szeviép volt vezetőinek csak rossz gazdálkodást lehet felróni, ami nem büntetőjogi kategória, legfeljebb erkölcsileg lehet aggályos. "Lehet mondani, hogy a vádlottak könnyelműek voltak, de ennek megítélése erkölcsi kérdés. Szándékosság nem állhat fenn, gondatlanságból elkövetett alakzata pedig a csődbűncselekménynek nincs" – fogalmazott az egyik védő.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

A Kúria helybenhagyta a Szeviép-ügy hatályon kívül helyezését – másodfokon újrakezdődik a büntetőper

Magyar ugar 2020 december 16.
A vádhatóság és a vádlottak fellebbezését is elutasította szerdán a Kúria a Szeviép-ügyben és helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla másodfokú ítéletet hatályon kívül helyező végzését. Ez azt jelenti, hogy a csődbűncselekmény miatt folyamatban lévő büntetőügyet a Szeviép-vezérek ellen másodfokon újra le kell tárgyalni. Hogy hol, az egyelőre még kérdéses. A jogrend szerint a Szegedi Törvényszéknek dobták vissza, annak a Szegedi Törvényszéknek, amely botrányos eljárásban az összes vádlottat felmentette. Az ügyben eljáró bírók és a szeviépes védők, valamint a szegedi önkormányzat és az ügyet kiszignáló és abban másodfokon eljáró bírók közötti kapcsolódásokat a PestiSrácok.hu cikksorozatban fedte fel. Ennek hatására az OBH korábban példátlan eljárást indított. A Szegedi Törvényszék elnökének, Tárkány-Szűcs Babettnek a megbízását visszavonták, Nagy Andreától – aki éppen erre a tanácsra szignálta az ügyet – elvették az ügykiszignálási feladatkört, a tanácsvezető bírót, Kovalcsik Évát nyugdíjazták, Nóvé Ágnes pedig új munkakört kapott és büntetés-végrehajtási bíró lett, így nem kerül büntetőügy vádirata közelébe sem. Az OBH a vizsgálat után összesen három ítészt szolgálati bíróság elé állításáról döntött. Ilyen előzmények után furcsa lenne, ha a Szegedi Törvényszék folytatná le a megismételt eljárást, ha elfogultságot jelentenek; mivel ezt a Szegedi Ítélőtábla már korábban megtette, a Kúriának kell majd kijelölnie, mely bíróság vigye tovább a Szeviép-ügyet.
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?