Pesti Srácok

Transzneművé képeznek Amerikában

Transzneművé képeznek Amerikában
A kaliforniai El Cerritóban tábor nyílik 4-12 év közötti gyerekeknek, hogy „megtalálják nemi identitásukat, és azt nyíltan kifejezhessék”. A gyermekek minden reggel elkészítik saját névjegykártyájukat, rajtuk a választott „nemi megnevezéssel”, és azt szabadon váltogathatják akár napi rendszerességgel is. Akarják vajon ezt a gyerekek? „Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!” József Attila gyönyörű versében ezeket az alternatívákat kínálja fel a gyermekeknek. Amerikában viszont gyermektábor nyílik a transznemű közösség szervezésében.Kérem, a helyén értsék: nem a transzneműekkel van gondom. S ez vonatkozik az LMBTQ többi szereplőjére is. A probléma az, hogy erre már kiskorban elkezdik „nevelni” az embereket. Mindezt természetesen egy üzleti vállalkozással kiegészítve.
PestiSracok facebook image

Persze szépen fogalmazva: sokszínű programokkal és szolgáltatásokkal fogják népszerűsíteni a nemi sokszínűséget, amivel nem csak a gyermekeket segítenék, hanem „közösségeiket” is.

A táborban természetesen csak gendersemleges wc lesz. A jövőben a projektet kiterjesztik, kis szerencsével Magyarországra is eljuthat.Józsi csepeli boltos a hírt tanulmányozgatva elgondolkodott, hogy unokáját akarja-e majd ide befizetni. Mivel roppant nyitott ember volt, erről megkérdezte a gyermeket is. A kis Balázs nem értette a felvetés értelmét: ő egy kiskutyát szeretett volna igazándiból!

Józsi tovább feszegette a problémát, érdeklődött az iránt is, hogy a négy éves Balázs naponta hányszor szokta meghatározni nemi identitását. Az unoka ezen megszeppent, veszélyben látta a kiskutya megkapásának lehetőségét. Elgondolkodott, hogy akkor most mi a helyes válasz.

Józsi családjában genetikus volt a tolerancia és kompromisszumkészség keresése. Ezt a kis Balázs is örökölte. Ezért felvette, hogy akkor esetleg lehetne szó egy vizipisztoly beszerzéséről?

Józsi utánanézett a honlapon. Aztán közölte, hogy a pisztoly gyerekjáték formában is tiltott szó, de nem szeretne-e Balázs egy névjegykártyát, amelyre leírhatná nemi identitását. Az unoka erre nem tartott igényt. Részben, mert még csak most ismerkedett a betűkkel, de leginkább azért, mert már tisztában volt a haszontalan dolgok fogalmának jelentésével.

Józsi ekkor felvetette a gendersemleges mellékhelyiség kérdését is. Balázsnak erre sem volt égető szüksége ebben a pillanatban. Ráadásul a szónak már a hangzása is gyanút ébresztett benne.

Józsi végül megkérdezte azt is, hogy unokája szükségét érzi-e, hogy

„safe space segítséget” kapjon abban, hogy megtalálja nemi identitását, és azt nyíltan kifejezhesse. Balázs válasza határozottan elutasító volt.

Ezután Józsi abbahagyta, hogy marhaságokkal nyaggassa a gyermeket, inkább vett egy vizipisztolyt. A kiskutya kiválasztására is egyeztetett időpontot.

Aztán elgondolkozott azon is, hogy a világ legnagyobb demokráciájában de nagyon ráérnek az emberek, s fölös idejüket mekkora marhaságokkal ütik el. Az is felmerült benne, hogy szeretné-e, ha ez szűkebb környezetében is így lenne. Józsi csepeli boltosnak nagyon nem tetszett a gondolat.

Fotó: printerest.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.