Pesti Srácok

Áprilisi nyikhajok

Áprilisi nyikhajok
„A fiatal generáció most nő fel, és a biológia nekünk dolgozik.” Most márciusban múltam negyvennégy, még csak halánték felé őszülök, néha. Nem veszem magamra Fekete-Győr András nyilatkozatát. Azt veszem magamra, az dühít, háborít fel, és ezért tennék olyasmit, ami nem píszi kategória – mert azokat meri sérteni, akik a szüleim, nagyszüleim. Az övék is. Ezen tessék elgondolkozni, senkiháziak!
PestiSracok facebook image
Nem vagyok politológus, nem lépi túl ingerszintemet, hogy a Momentum milyen kampányt folytatott. Miért szerzett ennyi szavazatot. Az érdekel ebben a történetben elsősorban, hogy honnan a pénz? Ismerem a politikát, ismerem az eszközeit. A semmiből nem teremtünk pártot. Édeske volt a kampányfilmjük, ahol mondták: hajnalban kelnek, dolgoznak és estig is csinálnak valamit, ami munkának tűnik, de lehet utána romkocsmázni.És ezt folytatni fogják a mi „megmentésünkre”. Az első két programpontban erősen kételkedem, az utolsóban biztos vagyok.

Idézem ezt a fegyőri krédót még egyszer: „A fiatal generáció most nő fel, és a biológia nekünk dolgozik.” Van egy kard a dolgozószobámban, nézegetem. Mindannyian voltunk fiatalok, lázadtunk is, értelmetlenül is bőségesen. Szüleink ránk szóltak, mi azt nem szerettük. Ez az élet rendje.

Azonban Ti nem esélyt követeltek az új generációnak, Ti a meglévőt akarjátok semmibe venni. Kik vagytok Ti, hogy ezt követelitek? És megint csak, miből?

Gazdag apuka, örökség innen-onnan, apanázs a világ másik feléről?

A pár százalék, ami odaesett nektek, most elég arra, hogy könyvelésileg tisztára mossátok a pénzügyeket. Habár… Én, ha valami Keresztapa film után átélt furcsa álomban maffia-vezér lennék, nem titeket bíználak meg a kuka kivivésével sem. De Sorosnak szokása, hogy a szemetes környékéről fejlesszen káder-állományt. Megbízható „munkavállalók”.

Tényleg, tessék elmagyarázni, hogy milyen pártadományokból voltak londoni kampánybuszok nagy Momentum emblémákkal? Az odaszakadt diplomás – bocs, nyelvvizsga nincs – pizzafutár megkérte a főnököt, hogy a furgont hagy alakítsa át kampány-furgonná? Mert meg kell menteni a magyar demokráciát...

A számokhoz visszatérve: Juhász Péter, az Együtt volt elnöke Facebook-posztban köszönte meg, hogy egy nap alatt körülbelül 1800-an utaltak a számlájukra, amiből eddig 24 millió forint gyűlt össze.

Én nagyon szívesen vagyok néha naiv. Múltkor két és fél másodpercre elhittem azt is, hogy a tarhonya igazából zöldség. Azt azonban nemigen tudom elképzelni, hogy egy nímand párt egyik percről a másikra kap 24 milliót. Legfeljebb egy helyről.

De tudom fokozni. Pontosabban nem én. Az Együtt vezetése: „úgy tűnik, mégsem 190 milliót, hanem 150 milliót kell visszafizetnünk”.

Ekkor megint ránéztem arra a bizonyos kardra. Ideje lenne lassan abbahagyni, hogy a politika csak a lopásról szól. Azt is érdemes lenne elfelejteni, hogy van az a „százalék”, amit „le kell adni” és akkor tiszták maradtok.Végezetül, hogy ne maradjunk nemzetközi hír nélkül sem. Pascal Arimont belga konzervatív képviselő a mai napot érezte megfelelőnek arra, hogy biztos legyen a betervezett karibi nyaralásának az anyagi háttere.

A következőket találta mondani, máris hallva a kasszacsengést: „Ki kell zárni a Fideszt az Európai Néppártból!” És most tessenek a következőket elolvasni: „két iskola van a képviselőcsoporton belül a Fideszről való gondolkodásban”. Az egyik „iskola” szerint kizárják a Fideszt. Ne, még ne kérdezzék az indokot! A másik alternatívát várják meg: „bent kell tartani a Fideszt a frakcióban, mert ez az egyetlen módja annak, hogy kontrollálják Orbán Viktort”.

Én ezeknek a mondatoknak leírása közben nézem azt a kardot.

Életem során szórványosan gondolkoztam el azon, hogy van-e értelme egy belga politikusnak. Alapvetően mi közöm hozzá? Ha akarják, fizessék. Az ő nyűgük. Belga sem akartam lenni soha. Az már vicc szinten is túl komplikált dolognak tűnik.

Én Magyarországon akarok élni. Tudom, nem először írom ezt le, de vannak dolgok, amelyeket ismételni a mai világban kötelességnek tűnik.Kedves Momentumos, ilyen-olyan ellenzéki! Április 12-e van. Elmúlt a választás. Viseld el. Elmúlt, most a munkának van itt az ideje. Jó, tudjuk, hogy Te erre sem képes, sem alkalmas nem vagy. Kérj el „papától” zsebpénzt, azt húzz el valamerre. Minket meg hagyjatok már békén!

fotó: youtube.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.