
A 2021-es évben negatív gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre a kormány, “eleresztette az egyensúlyt”, és utána jött 2022-ben a háború, a szankciók, a brüsszeli csatározások, de már előtte, 2021-ben elindult a negatív gazdaságpolitikai fordulat – jelentette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MNB 2021-es üzleti jelentését ismertetve az Országgyűlés szerdai ülésén.
A jegybankelnök azt mondta, meg kell előzni, hogy 2030-ban utódaink feltegyék a kérdést, hogy miért nem sikerült, hol és hogyan tévesztettek utat. “Azt kell mondanunk, hogy 2021-ben tévesztettünk utat, és ezt sajnos folytattuk 2022-ben” – mondta Matolcsy György. Hozzátette, még nem látható, hogy 2023-ban ezt az úttévesztést képesek-e módosítani. Elvileg igen, mert megtették korábban többször is, de még most nem látható – értékelt. Matolcsy György úgy fogalmazott:
vannak, akik felvetik, hogy a jegybank elnöke sértődött, frusztrált, “összeveszett a miniszterelnökkel”. Azonban ez nem így van, “elvi ellentét van a kormány és a jegybank között
– jelentette ki. Hozzáfűzte:
az MNB-nek kötelessége az infláció elleni küzdelem és ehhez várja a kormány segítségét.
A jegybankelnök azt mondta, meg kell előzni, hogy 2030-ban utódaink feltegyék a kérdést, hogy miért nem sikerült, hol és hogyan tévesztettek utat.
Azt kell mondanunk, hogy 2021-ben tévesztettünk utat, és ezt sajnos folytattuk 2022-ben
– fogalmazott. Hozzátette, még nem látható, hogy 2023-ban ezt az úttévesztést képesek-e módosítani. Elvileg igen, mert megtették korábban többször is, de még most nem látható – értékelt. Matolcsy György felidézte:
2010 és 2013 között Magyarország a gazdaságpolitika fordulatával végrehajtott egy nagyon sikeres reformprogramot, beállították a költségvetés egyensúlyát, új adórendszert vezettek be, valamint célként tűzték ki egymillió új munkahely megteremtését 10 év alatt.
Közölte: 2019-ben az MNB – nem sok sikerrel – előre jelezte, hogy visszatérnek a hetvenes évek, amikor árrobbanás – mégpedig energiaárrobbanás és a nyomában egy sor más területé is -, recesszió, válság, nagyon erős inflációs nyomás, stagfláció lesz.
Jeleztük előre, bekövetkezett
– fogalmazott. Megjegyezte:
2021 elején elemzéseikkel arra jutottak, hogy nemcsak hogy visszatér az infláció, hanem tartós lesz, “tartós és magas szinten tartós”. Elmondta: ezért az MNB teljes monetáris politikai fordulatot hajtott végre, de amíg a jegybank “kötelezően rálépett a fékre, addig a kormány nem kötelezően rálépett a gázra.
Matolcsy György emlékeztetett: korábban, a koronavírus-járvány idején sikeresen kezelte a válságot együtt a kormány, a jegybank, a bankrendszer, az üzleti szektor és a családok, a válságkezelést tizennégy hónap alatt megoldották. Azt mondta: miután volt egy sikeres évtized, és miután sikeresen kezelték a Covid-válságot, az MNB “teljes mellszélességgel ráfordulhatott az új válság megelőzésére, az infláció kezelésére”. A kormány azonban nem így gondolta, és ezzel a korábbi évtized sikere, az egyensúlyi növekedés megbomlott – tette hozzá. Úgy vélte, jelenleg Magyarország két nagyon erős kihívás előtt áll: az egyik a felzárkózási kihívás, a másik pedig az inflációs.
Kifejtette:
a felzárkózási kihívás azt jelenti, hogy míg 2019-ig egy sor országot megelőzött Magyarország, mostanra több visszaelőzte. Sok mindent megoldottak a 2010-es évtized elején, de utána “reformsivatag” alakult ki, reformok nélkül azonban nincs fenntartható növekedés – jelentette ki. Matolcsy György kiemelte: bár az MNB elemzéseivel szeretett volna “a kormány szívére és agyára hatni, hogy indítsa meg a szükséges reformokat, ez nem történt meg.
Az MNB elnöke tanulságként említette, hogy a múlt stratégiai hibái akár tíz évre is árnyékot vetnek, hogy világos célt kell kitűzni, hogy az nyer, aki a válságot reformokra, átalakításra használja fel, valamint hogy a régiók együtt mozognak.
KDNP: a jegybank tegye a dolgát és segítse a kormányt és a parlamentet a szankciós infláció visszaszorításában
Nacsa Lőrinc, a KDNP vezérszónoka az Országgyűlés és a kormánypártok részéről azt az elvárást fogalmazta meg, hogy jegybank tegye a dolgát és segítse a kormányt és a parlamentet a szankciós infláció visszaszorításában.
Fontos, hogy év végére egyszámjegyűre “vágják vissza” az inflációt
– jelezte. Felidézte, hogy a covid-járvány után Európa éllovasa lett Magyarország a gazdasági újranyitást tekintve. 2021-ben minden korábbi rekordot megdöntve 7,1 százalékos GDP-növekedés valósult meg. A Gyurcsány-kormány idején az államháztartási hiány volt 7 százalék feletti – jegyezte meg. Hozzátette: eközben az átlagos növekedés az unióban 5,3 százalékos volt. A kiugróan magas gazdasági növekedés eléréséhez a jegybank intézkedései és programja is hozzájárultak – mondta. Kitért arra, hogy a válságkezelés elősegítése érdekében a jegybank az említett évben az eredménytartalékából 250 milliárd forint osztalékot fizetett be a központi költségvetésbe, és a jegybanki programok is növelték az államháztartás bevételeit. A jegybank bevetette eszköztárát az infláció elleni küzdelemben, de az összetett, globális gazdasági válsághelyzetben nem sikerült győzelmet aratnia – értékelt. Emlékeztetett: a magyar kormány 2021 őszén a magyar emberek védelme érdekében bevezette az árstopok politikáját, először hat alapvető élelmiszerre, majd tovább két termékkel bővítette. Nacsa Lőrinc szólt arról is, hogy a magyar autósokat egyedülálló módon 13 hónapon át védte a benzinárstop. A KDNP-s politikus rámutatott: a tavaly kitört háború új kihívásokat hozott, beléptünk a veszélyek korába. A brüsszeli energia szankciók háborús és szankciós inflációt generáltak és energiaválságot idéztek elő, az intézkedések 4000 milliárd forintot vettek ki a magyarok zsebéből tavaly – mondta. Megjegyezte: az inflációt idén talán teljes mértékben nem tudják megszüntetni, mert okai nem Magyarországon vannak, s bár nem mindenben értenek egyet a jegybankkal, de közös a harc, egymásra vannak utalva az infláció elleni küzdelemben.
Fidesz: a jegybank színes portfóliót alakított ki
Witzmann Mihály (Fidesz) arra tért ki: a magyar gazdaság a járvány harmadik hulláma alatt is bővülni tudott, újraindításához az unió élvonalába tartozó átoltottsági szint megfelelő alapot adott. Azt mondta: a GDP éves alapon 0,7 százalékponttal haladta meg a válság előtti szintjét. Eközben a nemzetközi termelési láncok zavarai lassították a folyamatokat. Rámutatott arra, hogy a költségvetési hiány és az államadósság 2021-től csökkenő pályára állt. A jegybank 2021-ben monetáris fordulatot hajtott végre – ismertette. Mérföldkőnek nevezte, hogy az Országgyűlés Európában elsőként adott a Magyar Nemzeti Banknak “zöld mandátumot”, amelynek segítségével hatékonyan támogathatta a zöld átmenetet. Mint mondta, legkésőbb az évtized végére olyan pénzügyi rendszer alakulhat ki, amely figyelembe veszi a zöld szempontokat. Szólt a lakáshitelek piacáról, ahol két kezdeményezése is volt a jegybanknak. Kiemelte az MNB ismeretterjesztő tevékenységét és kapcsolódva a fogyasztóvédelmi célokhoz elmondta: Pénzügyi Navigátor néven komplex tájékoztató rendszert alakítottak ki a lakosság számára. Úgy foglalta össze a nemzeti bank tevékenységét: a mandátumaiból adott feladatokon kívül színes portfóliót alakított ki, például a digitalizáció fejlesztése, a lakossági tájékoztatás és a zöld hitelprogram terén.
Gazdasági bizottság: a jegybank eleget tett törvényi feladatainak
Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke elmondta: a testület szerint a beszámoló megfelel a jogszabályi követelményeknek, hiszen számot ad a feladatokról, a monetáris politikáról és a felügyeleti tevékenységről. Annak tartamát úgy összegezte: a jegybank 2021-ben is eleget tett törvényi feladatainak, teljesítette céljait, programjai pedig hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar gazdaság teljesítménye kiemelkedő legyen. Azt is mondta:
a kormány 2020-ban jó döntéseket hozott a covid utáni kilábalás érdekében, és a nemzeti össztermékhez képest a legerősebb újraindítási programot vezette be Európában, amelynek 2021-re már egyedülálló növekedés lett az eredménye. Eközben a jegybank kamatemelési ciklust indított, és a kormánnyal egyeztetve 11 ezer milliárd forintot bocsátott a gazdaság rendelkezésére két év alatt, ami a magyar gazdaság történetének legnagyobb támogatási programja volt.
Megemlítette, hogy a hazai bankrendszer az elhúzódó járványhelyzetben is stabil volt. A bankok folyamatosan biztosítani tudják a szükséges forrásokat, továbbra is dinamikusan bővült a hitelállomány. A hazai háztartási hitelezés bővülése jelenleg az egyik legmagasabb az unióban – mondta a bizottsági elnök.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi)
na4
2023-03-09 at 10:45
“…hatékonyan támogathatta a zöld átmenetet…” A zöld átmenet a legnagyobb kamu. Ahol ebbe a borzalomba belevitték az országokat, ott drasztikus ár- és megélhetési költségemelkedések lettek. Németország pl. egy remek példa. Vagyis kifosztották a lakosságot, a polgárokat. Aki ennek csápol, jó ha tudja, hogy ha ez megvalósul, akkor alaposan el fog szegényedni.
grimmbusz
2023-03-09 at 08:41
Csak úgy józan paraszival:
“kötelezően rálépett a fékre, addig a kormány nem kötelezően rálépett a gázra” -> igen, persze, olyankor kell a kormánynak rálépni a fékre, amikor naponta kétszer akarják a megbuktatni az iderakott ügynökök. Hogy még okot is adjon hozzá…..Aha…..
Amúgy nagyon szépek ezek a gazdaságelméletek, amiket oktatnak tankönyvből, csak kár, hogy a valóságban végül egy se úgy működik.
Bella
2023-03-09 at 07:00
Lyukas Zokninak: Furcsa hely lehet Veszprém. Simicskával, Udvardy Györggyel, Matolcsival súlyosbítva. Az év Kultúrális Fővárosa jogcímén Gizella királyné által alapított Szt.Mihály székesegyházat szinte tégláig lecsupaszították – állami milliárdokból. Matolcsi tudja, de nincs róla véleménye. 🙁
bl
2023-03-09 at 00:50
Egy ország akkor áll a lábára, ha válságálló gazdasága van és vannak saját fejlesztései, amik úgy termelnek pénzt, hogy ez a pénztermelés a további fejlesztéseket szolgálja. Ha van egy ugrásra kész, modern kultúrája ami megért, megold minden problémát. A központilag terelgetett fejlesztés nemcsak lehetőség, hanem hatalmas kockázat is, gondolni kell a “mi van nem”-re is, erre pedig csak egy széles, mindenre felkészült, okos, hatékony, emberközpontú vállalkozói réteg képes. Ezzel maradt adós a rendszerváltás, de nagyon.
aladin
2023-03-08 at 20:07
Még az a szerencse, hogy a magyar kormány még Matolcsy nélkül is müködik és jól ebben a mai háborus helyzetben,(53 %. Fidesz, 5-ik, 2/3-ad). Sok europai ország ezt nem mondhassa el magárol. Egyre több europai ország és már amerikában is egyre többen szálnak szembe az ukránoknak adott milliárdok adományozása miatt.
lyukas zokni
2023-03-08 at 17:37
matolcsy az új simicska.
vélemény
2023-03-08 at 17:28
…könnyebbé —
vélemény
2023-03-08 at 17:09
A közgazdasági jósdák esetenként nagyon hasonlatosak
a klasszikus ”Ibis redibis non morieris i bello” jóslatra, melynek jelentése ellentétessé válik,
ha azt a fránya vesszőt a non elé, vagy utána tesszük ki.
”Modern” világunkban dúló politikai, gazdasági és valódi fegyveres háborúk közepette rendkívül komplikált feladat mindenki szája íze szerinti és az egyének pénztárcájának kedvező gazdaságpolitikát tervezni és azt megvalósítani.
Könnyebé válhatna a tervezés, ha pl. a mostanában már emlegetett kvantum számítógépeken számtalan variánst végigfuttatva ugrana elő az optimális eredmény, amely azonban nehezen tudna megoldani olyan bizonytalanságokat, mint amivel az eu jelenlegi vezetése sújtja alattvalóit, nevezetesen a diktatórikusan visszatartott kifizetések, a tagállamok önsorsrontó szankciói, extra fegyverkezési költségei, egymás elleni akciói.
A bizonytalanságok mérséklésére néhány centiméter nyerhető: azonnal be kell fejezni a szankcionálásokat, az előterjesztéseket meg kell torpedózni, a háború szétterülése érdekében meg kell akadályozni a nato bővítését.
A magyar Országgyűlésnek felelősségteljes döntéseket kell hozni mindezekről.
Gonella
2023-03-08 at 16:32
matolcsynak megint sikerült hazavágnia a forintot!
csak azért, mert ő megmondta! őt ne érje szó később…
Édi
2023-03-08 at 16:23
A saját szerepét illetően túlzásokba esik az Bankelnök úr.
Én azt kérdezném tőle, hogyha beülne a miniszterelnöki székbe, és mindent tudna olyan jól csinálni, hogy csak na, akkor ki lenne a bankelnök? Kiben bízna meg? Ki lenne aranyrudak ura vagy úrnője?
Csak nem a felesége?
Nahát
2023-03-08 at 15:53
Nekem furcsa, amikor egy bankár az érzelmeiről kezd el beszélni, és a beszámolójának amúgy is valami felelősséghárítási és védekező szaga van. Elhisszük, hogy nincs megsértődve, csak ne ismételné annyiszor!
Elmegyògyàsz
2023-03-08 at 15:36
Ennek a kertbe néző figurának a nem kevés pénze, bíztos valutában van, neki azaz érdeke,hogy a forint gyenge legyen. Miért nem akkor gegözött a furcsatekintetű, amikor 44oft körül volt az euró. Ez a bankelnök lebukott!
Orientál
2023-03-08 at 14:46
Yobbi Te a Matolcsy elvtársaddal együtt mint szar a gazban kussoltok a tavalyévi súlyos aszálykárokról.
Orientál
2023-03-08 at 14:41
Hazánkat nem csak a migránsválság és a szomszédunknál dúló háború de a tavalyévi rendkívül nagy szárazság is sújtotta és azóta is sújtja hazánkat az infláció által is. Valahogy ezeknek de főleg az aszálykárokat Matolcsi nem említette ami a lakossági élelmiszerárakat így a mezőgazdasági árakat is megnövelte. MATOLCSY ASZÁLY+ÉLELMISZER ÁREMELKEDÉSEK.
pm
2023-03-08 at 14:34
Nem látom olyan vészesnek a dolgot, a kdnps beszólással egyetértek.
Matolcsy nem feltétlen rossz figura, elmondja hogy szigorúan monetáris alapon mit is kéne tenni.
Csakhogy a pénzügyi megfontolásokon kívül léteznek más dolgok is, politikaiak.Ezt meg a kormány biztosítja.
Nyilván a helyzet nem rózsás,alaposan feladja a leckét az mnb nek éppúgy mint a kormánynak.
Orientál
2023-03-08 at 14:29
Matolcsy György Te súlyos hibát követtél el azzal MNB elnökként hogy már évekkel előbb nem hoztál létre egy olyan mnb-s osztályt aminek az lett volna a feladata hogy a kb. 30 milliárdos eurós valutatartalékunkból egy részt hiteleket vásároltattál volna vissza. Na csehek ezt a taktikájukat jól kihasználták ,te meg nem , tehát elmulasztottad. Ez a súlyos mulasztásod és súlyos következményei tananyagként szolgálhat a pénzügyes diákoknak az egyetemeken.
Polgár Mari
2023-03-08 at 14:06
A kancsal tudja, hogy nem lesz újra megbízva a bank vezetésével, ezért most belerúg a kormányba. Amit mondott a hiányról és arról, hogy mindenki megelőzött minket abból egy szó sem igaz.Milyen aljas emberek vannak. Addig minden jó volt míg azt gondolta, hogy életfogytig tart a megbízatása.SZEMÉT!!!!!!!!!!!!!SAJNOS SOK VAN BELŐLÜK
varga eszter
2023-03-08 at 14:01
nemzeti2023-03-08 at 1
Nem hiszem, hogy bármit is el kellene kendőzni, bár ahhoz az ISZÁKOS nagyon értett. Ahogy elnézem a kommenteket, hát nem gondolnám, hogy sok közöttünk a közgazda, én magam is csak egy gyógyszerkutató, de az ellenzék sem iparkodik ezesetben szakmaiságával előrukkolni.
Nekünk az egyetemen úgy tanították, hogy lehet dolgokra nemet mondani, de tegyük hozzá azt:HOGYAN IGEN, és egyébként pedig felesleges mások zsebében turkálni, nem az visz előre.
Én a KDNP-vel értek egyet, miszerint A JEGYBANK TEGYE A DOLGÁT ÉS SEGÍTSE A KORMÁNYT ÉS A PARLAMENTET A SZANKCIÓS INFLÁCIÓ VISSZASZORÍTÁSÁBAN.
nemzeti
2023-03-08 at 13:38
Annyi itt probléma,hogy ezt már egy új garnitúra tudja elkendőzni Uniós segítséggel.
A megoldásban nekünk nincs köszönet.
Abban igazat adok ….Pavel cseh elnöknek,hogy
semmi sem tart Magyarországon sem örökké.
Csak hát mi magyarok nagy része abban bíztunk,
hogy örökké élünk.
Ide vezetett,hogy egy kormánynak csak hazaáruló
ellenzéke van,nem normál kritikus.
Sas
2023-03-08 at 13:13
Ölelje meg Matolcsyt , a miniszterelnök.Ez a minimum-ilyen hasznos kritika után.
Spectator
2023-03-08 at 13:12
Sajnos attól, hogy intelligens szakembereket, illetve intelligens kommentelőket unintelligens stílusban, személyében sérteget valaki ahelyett, hogy az érveivel vitázna, attól még nem lett soha senkinek igaza, egyetlen vita sem ment előrébb. Viszont ezzel az őstahó módszerrel sokat lehet tenni egy olyan primitív, bugris, gondolattalan közeg kialakításáért, ami biztos előjele volt minden korban a szellemi lecsúszásnak.
Sas
2023-03-08 at 13:10
Nagystílű kreativitás nélkül nem lehet fejlődni.Legyen pl.a sportban végre felelősségre vonás-elég volt a pénzszórásból-telesitmény elv nélkül nincs pénz-preventív egészségügy nélkül értelmetlen a pénzontás orvospszichopatáknak-a belső termelés fejlesztése nélkül kis debilekből áll az ország, akik önfeledten adják elő-rogyásig-a népi-urbánus színjátékot-igaz , az un. urbánus oldal már teljesen kretén-és kizárólag hálózati alapon tud megnyilvánulni-ment elmebeteg tanár, vagy hülye művészke.
Uncle Ment
2023-03-08 at 12:47
Yoggi
A pelenka citálása mindent elárul a képességeidről
és nullázza minden érvedet.
Tisztelettel
Sas
2023-03-08 at 12:44
Az egészségügy tengernyi pénzt emészt fel-mert nem racionális a korházak mennyisége , illetve nincs egészségügyi prevenció-akár üzleti alapon is-vállalati érdekkel összehangolva-ehelyett 50 éves korig elhanyagolnak mindenkit-majd jön a jó drága tüneti kezelések sora, a megmurdálásig-.
Uncle Ment
2023-03-08 at 12:43
Amikor ilyen témában szegény Nacsa úrnak kell megszólalnia,
akkor tudom, hogy Matolcsy úrnak van igaza.
Utóbbi azért nem kicsit túldimenzionálja a szerepét és
a kormánnyal KÖZÖS eredményeit.
Sas
2023-03-08 at 12:40
Mindenki tudja, hogy mindent csigalassúsággal csinál a kormány-kultúra reformja, oktatás, gazdasági reformok, belső kapacitások, bíróságok-ezek helyett van identitáspolitika.Aztán megméltóztatott ijedni , pl. a félnótás MZP-től-igaz, csak pár hétig-és öntötte a pénzt-ami önmagában nem volt baj-de a gazdaság szerkezete miatt mégis.Megrekedt közepes szinten-minőségi fordulat nélkül-ezerrel nyomva az identitáspolitikát, mert az nagyon megy.
Yoggi
2023-03-08 at 12:37
@Cuki
Nem, a káder nem ezt jelenti.
Ők már a fidesz előtt is vállalkoztak a piacon.
Rogán nem helikopterezik, hanem százmilliókat kaszál a találmányából… Nézz utána mi is az, és mi a lényege.
Igen, az ingyenélőkkel van a bajom, különösen akkor ha így előtérbe vannak tolva, és nincsenek számon kérve.
És különösen akkor, ha az az “ingyen” valójában közpénzből van…
Sas
2023-03-08 at 12:33
A pénzt lehetett volna a belső termelési kapacitások kiépítésére is fordítani, nem pedig -átmenetileg-enyhíteni vele szociális feszültségeket-.Kádár elvtárs szintjén.
Cuki
2023-03-08 at 12:33
Yoggi 2023-03-08 at 12:22
tehát vannak “fideszes káderek”, akik megéltek/megélnek a piacról
ilyet szerettél volna látni és fel is soroltál párat te is.
kösz
(ingyenélő faszfejek meg mindenhol vannak…útszéli pelenka??? Rogán meg helikopterezik, azt elfelejtetted…pppfff…piti)
saghy rozi
2023-03-08 at 12:31
A javaslatait beszélje meg a kormánnyal. Vagy sasszézni szándékozik?
Theo
2023-03-08 at 12:30
Matolcsy nem teszi hozzá, hogy ő a nyugdíj emeleseket és az egyéb jóléti kiadásokat helyteleníti.
Amitől a középosztály éppen túléli ezt a háborús, szankciós, olcsóenergia megvonasos időszakot. Ilyenkor tökmindegy, hogy mi lesz tíz év múlva a kérdés, mert most kell túlélni.
Ezért nem szerencsés, ha valaki már ennyire meggazdagszik, mert a mindennapi emberek helyzetét már nem feltétlenül látja át, csak számokat lát.
Sas
2023-03-08 at 12:29
Pankovics……….ne meséljél………..semmilyen tényleges veszélyt nem jelent a kretén ellenzék-ne butáskodjál.Lényegében egypártrendszer van-az ellenzék ostoba, jelentéktelen-ne csináld a církuszt-nem törzsi államban élünk.És nem tzűrjük el pl.a főmegmondók szervilizmusát.Nem vagyunk szellemi kiskorúak.Ez kormánypárti kormánykritika-a miniszterelnök lehet, hogy a te gyámod.De nem a miénk.
saghy rozi
2023-03-08 at 12:27
Matolcsy úr! Ahhoz, hogy megcsillogtathatta képességeit, kellettünk mi, a kormányt támogató szavazók!
Yoggi
2023-03-08 at 12:22
@Cuki
Nyilván nem azokról beszélek, akik fidesz szavazók, de amúgy vállalkoznak is, és sikeresek mellé.
Egy Market Zrt. is elég nagy kegyeltje a közbeszerzéseknek, de ők már előtte is a piacon voltak, és a privát szektorban is építenek.
Egy M&M kft. mit tett le az asztalra a versenyszektorban? Egy Duna Aszfalt mit tett le az asztalra a versenyszektorban? Az égvilágon semmit, de a hazai piacvezető építőipari cégekről beszélünk. Az ország vejének egyetlen értékelhető teljesítménye, hogy úgy gondolják a feleségével, a szaros pelenkának az útszélén a helye. Ezen kívül semmi. De ebből milliárdos lett, az ország egyik leggazdagabb embere.
Ne vicceljünk már egymással…
Pankovics Lujza
2023-03-08 at 12:14
A kormány és a jegybank eltérő véleménye nem tartozik a külföldi és belföldi ellenségeinkre.
Gusztustalan ez a : Figyeljetek, én előre megmondtam! -típusú öntömjénezés. A török hódoltság óta sz..ban vagyunk. Most is majdnem 2 millió ember szavazott Gyurcsányra. Csoda, hogy még van Magyarország! Csak egy komoly hiba kell a Fidesztől és megyünk a levesbe azután nincs visszaút!
Sas
2023-03-08 at 12:00
Nem vagyunk alárendelve A MINISZTERELNÖKNEK-NEM FOGJUK VALLÁSOS ÁHITATTAL DÍCSÉRNI-NEM FOGJUK A MEGMONDÓEMBERI SZINTJÉN AJNÁROZNI-ez kormánypárti kormánykritika-nem ellenzéki hőbörgés-nyugodtan megköszönheti.Racionális.
aladin
2023-03-08 at 11:51
Matolcsy üljön át az árnyékkormányba és ott dirigáljon. Magyarországon minden rendben van a háborús nehéz idö ellenére is. Nemhiába a Moody`s is további befektetésre ajánlja Magyarországot. Matolcsy unja a Fidesz banánt, mivel itt már csak árnyék a Fidesz kormányban, pont passzól a DK.-s, árnyékba madár ijjesztönek.
lhotx
2023-03-08 at 11:48
Matolcsy olyasmiket ígért be (anno), amit veszélyes túlzásnak tartottam. Ugyanis nem közös helyekről szerezzük be az értesüléseinket. Ezért most tényleg az érdekelne, honnan tudott olyan fejleményekről, amikben kevesen voltak (akkor még) biztosak?
Sas
2023-03-08 at 11:20
Minden gondolata aranyat ér.Csökkentse a kormány a hiányt-és csináljon már korszerű élelmiszergazdaságot-ne dumáljon vissza-örűljön a szakszerű, nem ellenséges kritikának.
Sas
2023-03-08 at 11:17
Matolcsy tényeket közőlt-pl.az élelmiszergazdaság hiányáról, a költségvetési hiányról, a kamatterhekről, stb-nélküle csak archaikus kormányistenítés lenne-illet primitív kormányszidás-az nem megy, hogy a jobboldalon minden nap a jóistent emlegetve dícsérik a miniszterelnököt-a baloldal meg mocskolja.A jobb-bal téboly veszélyes-mert csak istenítés, vagy csak mocskolódás van.A fő megmondók sosem kritizálnak-ez a minta.Ez önveszélyes.
politikai koszfészek
2023-03-08 at 11:12
Gyurika már megint nem reggelizett, csak bedobott egy-két felest, ami éhgyomorra “csodákat” művel.
Sas
2023-03-08 at 11:09
Matolcsy csak figyeljen a kormányra, és kritizáljon, ha szükséges-más úgy sem teszi.
Cuki
2023-03-08 at 10:49
Yoggi 2023-03-08 at 10:29
ja, nem úgy mint a nagy balos privatizátorok
btw: nekem van pár fideszes ismerősöm, akik szépen hasítanak a piacon, mielőtt politizálni kezdtek: a borász Tiffán, Rókusfalvy, a vitorlás Holovits…
de biztosan nem ugyanazokban a körökben forgunk ?
1 Ft = 400€
2023-03-08 at 10:42
Végre jó (jobb) a forint, muszáj ennek a figurának megszólalnia? Ne legyünk már saját magunk ellensége! Vagy személyes érdeke van a rosszabb forintban?
Yoggi
2023-03-08 at 10:29
Na, akkor megint ki fog derülni pár szaftos részlet, hogy “gazdasági zseni” Ádám fia és annak “gazdasági zseni” Bálint kebelbarátja hány tíz- és százmilliárdot akasztott le az MNB-s szerződésekkel, és milyen milliárdos penthouseokat vásárolgatnak a hanyatló Amerikában?
Melyiknek hány Porscheja és Ferrarija van?
Egyszer látnám, hogy valamelyik fideszes káder vagy annak ismerőse/rokona piaci teljesítménnyel ér el valamit, és nem a közpénzben dőzsölnek csak. Nem csak a lelkemnek, hanem a magyar gazdaságnak is jót tenne…