A keresztény emberek élete már nemcsak a Közel-Keleten vagy Afrikában van veszélyben, hanem Európa szívében is. Megdöbbentő, de már a nyílt utcán, vagy éppen a templomokban ártatlanokat fejeznek le, végeznek ki bestiális módszerekkel iszlamista szélsőségesek. Úgy tűnik, mindezt tétlenül szemléli az európai keresztény közösség, de vajon tudunk-e tenni bármit is az elmúlt években egyre erősödő gyűlöletkeltés ellen? Vajon Magyarországon is félnünk kell majd attól, hogy kivégeznek bennünket a hitünk miatt? Elérkeztünk már arra a pontra, amikor ki kell mondanunk: eddig és ne tovább? Az Ügy mai adásában ezekre a kérdésekre kerestük a választ, valamint bemutatjuk azt az áldozatos munkát is, amit az üldözött keresztények megsegítése érdekében végez a magyar kormány a világ számos országában. Tudták, hogy alig négy év alatt százezer embert mentettünk meg a Hungary Helps programon keresztül? A PestiTV-nek Azbej Tristan államtitkár megrázó részletességgel beszélt munkájukról.
Különbséget kell tenni a keresztényüldözés és a keresztényellenesség között, mert kétségtelenül más szintű, mértékű és módszerű támadásokról van szó. Mondjuk ki és nézzünk szembe vele: a kereszténység mára a világ legüldözöttebb vallásává vált. Giró-Szász Áron miniszterelnöki megbízott szerint az is elgondolkodtató, hogy a mai konzervatív fiatalok nem merik vállalni még baráti közösségben sem nyilvánosan hitüket, mert félnek a megbélyegzéstől. Véleménye szerint súlyos társadalmi kórképnek tekinthető, hogy egyre bátrabban támadják a keresztény értékeket. Hozzátette: a hívő emberek közössége azonban válaszként jóval nagyobb volumenű evangelizációval reagált. Európában egyedülálló módon hazánkban ima- és böjtlánc van rendszeresen, amelyhez felekezettől függetlenül csatlakoznak az emberek. Meggyőződése szerint a szeretet, nem pedig a gyűlölködés a kulcs a probléma megoldásához.
Pajor András atya Az Ügy műsorában kifejtette: ki kell állnunk az üldöztetett szenvedők érdekében. Beszélt arról is, hogy Lengyelországban egy évvel ezelőtt még el sem tudták képzelni, hogy rövid időn belül védeni kell templomaikat. Vannak sztáridióták, akik azzal próbálnak híressé válni, hogy gyalázzák a keresztényeket, azonban nekünk kell szilárd meggyőződéssel kiállni hitünk mellett. Mint mondta: a keresztényeknek nagyobb felelősséget kell vállalnia önmaga megőrzéséért.
Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár ismertetése szerint Magyarország a világon elsőként hozta létre 2016-ban az üldözött keresztények megsegítéséért felelős kormányzati egységet, amellyel ezidáig mintegy 100 ezer bajbajutott szülőföldön maradását vagy otthonába való visszatérését tették lehetővé a Hungary Helps Programon keresztül. Arról is beszélt: nem lehet hagyni, hogy tematizálják a közvéleményben a keresztényellenes megjegyzéseket, mert ez ahhoz vezet, hogy akár hazánkban is előfordulhat majd az, hogy a hitük miatt gyilkolnak meg embereket.
Kiirtanám az összes keresztényt
– hangzott el a kereszténység egyik legfontosabb ünnepén, szenteste a Tilos Rádióban. Az ominózus kijelentés 2003-ban korbácsolta fel az indulatokat a hívő emberek közösségeiben, annak ellenére, hogy a rádióban korábban is előfordultak keresztényellenes kirohanások. Egy műsorvezető például azzal az ötlettel állt elő, hogy a közterületeken felállított kereszteket tűzifának kellene felaprítani. A keresztények kigúnyolása, az ellenük irányuló gyűlölet sajnos azóta egyre erősödik hazánkban. Tavaly Niedermüller Péter mondta ki az ATV-ben, hogy valójában rémisztő képződményeknek tartja a fehér, heteroszexuális embereket. A DK-s politikus azóta sem kért bocsánatot, sőt, még annak ellenére sem távozott a közéletből, hogy tüntetést is tartottak ellene. Bár a gyurcsányista Niedermüller Péter gyalázkodásait nem lehet egy lapon említeni az észak-koreai állami terrorral, ahol munkatáborokban sínylődnek azok, akik keresztény hitüket megvallják; a nyugat-afrikai népirtásokkal, ahol 2015 óta több, mint hatezer keresztény halt vértanúhalált a dzsihadisták keresztényellenes támadásai miatt.
A legüldözöttebb vallássá vált a világban
A kereszténység már évek óta vezeti az üldözött vallások listáját a nagyvilágban, sőt, minden évben egyre jobban elhúz a többi vallástól. A „Portes Ouvertes” (Nyitott Kapuk) francia evangélikus egyesület minden évben statisztikát készít a világszerte a vallásuk miatt inzultált, illetve megtámadott hívekről, és a számadatokból kiderül, hogy a kereszténység magasan a legüldözöttebb vallás; évről évre egyre több, sok esetben halálos támadás éri a követőit. A szervezet adatai szerint 2018-ban világszerte 245 millió keresztényt üldöztek vallásuk miatt, akik közül 4305 személyt megöltek, 3150 embert pedig bebörtönöztek. A 2019-es év még nehezebb volt a keresztények számára, ekkor ugyanis több, mint 260 millió hívőt érintett a keresztényüldözés.
Európában az elmúlt években először csak szellemi támadásokkal találkozhattunk, de mára mindezt felváltotta a fizikai erőszak; hol kereszteket vagy szobrokat döntenek le, másutt templomokat gyújtanak fel, nem beszélve azokról az áldozatokról, akiknek csak azért kellett meghalniuk, mert keresztények. A brutálisan kivégzett hívőkről szóló hírek megrendítették ugyan a hívő közösségeket, mégsem tettek ellene semmit. Tétlenül nézik, hogy a píszí világában elfogadottá válhatnak az iszlamisták általi terrortámadások, kegyetlen gyilkosságok. Mindez Európában, tőlünk alig néhány ezer kilométerre.
A kereszténység iránti megvető gyűlöletnek azonban nem szab határt semmi, csak az, ha mi magunk húzzuk meg. Az sem segít, ha nem akarjuk észrevenni az egyre aggasztóbbá váló jelenséget, magára hagyva azokat, akik elszenvedik a bántalmazást hitük miatt. A magyar kormány volt az első a világon, amely felismerte, hogy segíteni kell azokon a keresztény testvéreinken, akiket azért bántalmaznak, fenyegetnek, mert megvallják a hitüket. Az üldözött keresztények megsegítéséért létrejött államtitkárságot Magyarország a világon elsőként hozta létre 2016-ban. Azóta mintegy 100 ezer bajbajutott szülőföldön maradását vagy otthonába való visszatérését tették lehetővé a Hungary Helps Programon keresztül.
A legnagyobb veszélynek Szíriában, Irakban és Nigériában vannak kitéve a keresztények, de erősen üldözik őket többek között Észak-Koreában, Szomáliában, Afganisztánban, Szudánban, Iránban, Pakisztánban és Eritreában is. Vagyis döntő többségükben iszlám jogrendű államokról van szó. A két kivétel a kommunista Észak-Korea és a keresztény többségű Nigéria, utóbbi országban azonban a Boko Haram nevű szélsőséges iszlám terroristaszervezet folyamatosan hajt végre gyilkos merényleteket keresztények ellen. A keresztényüldözés gyakorlatban országonként eltérő módon jelenik meg. Előfordulnak nyílt és rejtettebb elemek, megvalósul a véres erőszak mellett az ország törvénykezésén keresztül is.
A Nyitott Kapuk kutatásai alapján egyébként ötven országban üldözik a legerősebben a keresztényeket. A legjellemzőbb vonások: sok államban a kereszténytelenítés (kiirtás, elűzés) hivatalosan meghirdetett program; több muszlim országban a muszlimról keresztény vallásra áttérést törvények tiltják, az áttérők akár halálbüntetéssel is számolhatnak; akire ráfogják, hogy megsértette a Koránt vagy a prófétát, azt halálbüntetéssel sújtják; keresztény nőket büntetlenül meggyalázhatnak, iszlámra való áttérésre, muszlim férfival történő házasságra kényszeríthetnek; rendszeresen támadnak keresztény településeket, az ott élő keresztényeket megölik, elűzik, házaikat felgyújtják; a települések közössége, gyakran a család is a keresztény hitre áttért muszlimokat kiközösíti, elűzi lakhelyéről, rossz esetben megöli; sok országban tilos a Biblia és más keresztény kiadványok behozatala, terjesztése, sőt, még a birtoklása is. Aki ez ellen vét, súlyos büntetéssel, akár halállal is számolhat.

Fotó: MTI
Támadások a karácsony ellen
A keresztényeket egyébként nemcsak az iszlám többségű országokban üldözik, hanem olyan államokban is, ahol a muszlimok kisebbségben vannak – például Kongóban, Etiópiában, a Közép-afrikai Köztársaságban –, de rendkívül agresszívek, szélsőségesek. Nyugat-Európában (de az USA-ban is) elindult a „karácsonyellenes hadjárat”, a karácsony, mint keresztény ünnep kiüresítése, a lényeg – Jézus Krisztus, a Megváltó születése – eltakarása. Az Európai Unió központjában, Belgium fővárosában, Brüsszelben 2013-ban a városi hatóságok nem engedélyezték a főtéren karácsonyfa felállítását, arra hivatkozva, hogy az sérti az ott élő muszlimok érzékenységét. Olaszországban betiltották közösségi helyeken, iskolákban a kereszt falra akasztását. Angliában a keresztény jelképek – főleg a kereszt – viseléséért többeket meghurcoltak, de elbocsátottak anyakönyvvezetőket is, akik nem voltak hajlandók összeadni meleg párokat; orvosokat rúgtak ki kórházakból, mert nemet mondtak az abortusz elvégzésére.

Forrás: Twitter
A vallásgyalázó Népszava-rajz
Hazánkban Szegő Péter újságíró fejtette ki véleményét arról, hogy a Müller Cecília országos tisztifőorvos által viselt kereszt számára mennyire zavaró, ezért vegye le. A Népszava vallásgyalázó karikatúrája pedig az év legjobbjának bizonyult a Magyar Újságírók Országos Szövetsége szerint. És ez tényleg csak néhány példa azok közül, amiket az elmúlt évben tapasztalhattunk meg Magyarországon.
Joris
2021-01-11 at 14:44
Dániel 10. fejezetében van, hogy Gábriel és Mihály arkangyalok Dániel imádságának hatására negküzdenek Perzsia fejedelmével. Ebben van egy mély teológia: minden ország, város település fölött vannak kirendelt gonosz erők, akik nagyon károsan tudják befolyásolni annak a helynek a mentalitását, irányultságát.
Sztem hazánk fölött és a lengyelek fölött is kiváltképpen erős ez a befolyásuk… (Mint ahogy városom fölött is…). Oka természetesen az, hogy ellenàllunk a démoni sugalmazásoknak. Meggyőződésem, hogy Trump is azért vesztett, mert az utóbbi hónapokban, a BLM óta minden támadásuk e láthatatlan lényeknek oda irányult. Hasonlóra számíthatunk mi is.
A gadarai megszállottak (Máté 8. fejezet) esete is bizonyítja, hogy ezek a szellemek szeretnek emberekben szállást foglalni, őket irányítani. Ezért is olyan érthetetlenül Orbángyűlölők, mindennek ellenzői, fake news gyártók annyian, sőt életellenesek, drogliberalizációt pártolók, LMBTQ, BLM, abortusz, homoszualitás, házasság -és családellenesek, mert átadták magukat ennek a befolyásnak. A hasonló esetek az Újszövetségben igen gyakoriak. Ha úgy gondoljuk, hogy ez nem igaz, Jézust tesszük hazuggá. Az is biztos, hogy hierarchikus hálózatba szervezettek. S a parancsokat, útmutatásokat egyes megszállott embereken át juttatják el egymásnak…
Joris
2021-01-11 at 13:59
Igen!
Sajnos keresztény vezetőink inkább csak beszélgetős tv-műsorokban szerepelnek e témában (pl. Credo, Hír tv) Ideje lenne kilépniük a parókia, plebánia biztonságos világából. Egy harc, az abban résztvevő haderő nem lehet meg taktika, stratégia, hadvezérek nélkül ..
bl
2021-01-11 at 12:46
+A tettetés ha látszik rajtad vesztettél, még annak is őszintének kell lennie.
bl
2021-01-11 at 12:41
Igen.
1.Jézus nem a test ellen harcol, hanem a gonosz lélek ellen, a lelket akarja megmenteni.
2. A harc olyan, mint amikor bemegy a bárány a farkasok közé, ez a legnehezebb, főleg először, kell hozzá némi bátorság meg fatalizmus, leginkább a hülye szóval lehetne körülírni. Hülyének kell lenni, hülyének kell tettedned magad.
3. Ha nem tudod, hogy miért harcolsz, akkor hozzá se kezdj. Ha el lehet tántorítani tőle, akkor se kezdj hozzá. Viszont az igazsághoz ragaszkodnod kell, nem csalhatsz. Megcsalnak, de nem csalhatsz. Megkörnyékeznek. Ezért van az, hogy a relativizmus nem alkalmas semmire, mert azt hajlítani lehet bármerre. Az abszolutizmus az egyetlen alkalmas, de annak meg igaznak kell lennie. Nem lehet görcsösen ragaszkodni ahhoz, amiről tudod, hogy rossz, ha megtaláltad az abszolút igazságot máris ott vagy ahol Jézus. Hatalmas örömed lesz benne.
Nekem ennyi.
Joris
2021-01-11 at 12:19
KERESZTÉNY VAGY? ÜDVÖZLÜNK EGY VALÓDI HÁBORÚBAN:
“Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a SÖTÉTSÉG VILÁGÁNAK URAI és a GONOSZSÁG LELKEI ellen. Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében – Efézus 6,12
VÉDEKEZŐ ÉS TÁMADÓ FEGYVERZETÜNK:
“Éppen ezért vegyétek fel ISTEN FEGYVERZETÉT, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat IGAZLELKŰSÉGGEL, és felöltözvén az IGAZSÁGNAK mellvasába, És felsarúzván lábaitokat a BÉKESSÉG evangyéliomának készségével; Mindezekhez fölvevén a HITNEK PAIZSÁT, a melylyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az IDVESSÉG SISAKJÁT is fölvegyétek, és a LÉLEKNEK KARDJÁT, AMELY AZ ISTEN BESZÉDE (a Biblia Igéi!)”
Efézus 6,13-18.
A KERESZTÉNY TAKTIKA ÉS STRATÉGIA:
“Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!” – Máté evangéliuma 10, 16.
A HÁBORÚ LEFOLYÁSA ÉS VÉGKIMENETELE:
“és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért, DE AKI MINDVÉGIG KITART, az üdvözül.” Máté, 10, 22.
ISTEN HATALMAS BIZTOSÍTÉKA; MIT KAP AKI ÜDVÖZÜL?
“És ha majd elmegyek és HELYET KÉSZÍTEK NÉKTEK, ISMÉT ELJÖVÖK ÉS MAGAMHOZ VESZLEK titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek. – János ev. 14, 3.
KERESZTÉNY ÉLET KRISZTUSSAL:
“Hanem amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, AZT KÉSZÍTETTE EL ISTEN az őt szeretőknek.” – 1Korinthus 2, 9.
szólásszabadság balosan
2021-01-11 at 09:20
Nem újdonság. A ballibsik MINDENKIT gyaláznak, akik hazájukban, Istenben vagy bármiben hisznek
Szívük-joga.
Azért ennek örülhetünk is, hiszen gyalázatos tetteik KONTRAPRODUKTIVAK is lesznek:
bmilyen meglepő, de a balo.-i szavazók között is vannak keresztyének!
Joris
2021-01-11 at 08:36
Pál apostol leírja egy levelében, milyen eljárást kell követniük a Krisztus követőinek;
“És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, és hogy MEGSZABADULJUNK AZ ELVETEMÜLT ÉS GONOSZ EMBEREKTŐL: mert nem mindenkié a hit. De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól. Bizalmunk van az Úrban irántatok, hogy amit elrendelünk, azt megteszitek, és meg is fogjátok tenni. Az Úr pedig irányítsa szíveteket Isten szeretetére és Krisztus állhatatosságára.” (1Tesszalonika 3, 1-5)
A kulcs az imádkozás. Imádkozunk hazánk vezetőiért? Hogy nem imádkozunk eleget, az is mutatja, hogy a hit stagnál, sőt mintha csökkenne. Azért fogy egyes helyeken a hit, mert a kereszténységben alapelv, hogy a lelkiismereti szabadság alapján hozott döntés kell Krisztus mellett. Kényszer nélkül. Aki làngpallossal, agresszióval próbálja a hitet erősíteni, még ha jó szándékú is, tévúton jár. Krisztus a búza és a konkoly példázatában rámutat, hogy a hamis és az igaz az idők végéig együtt növekszik, azt erővel nem lehet eltávolítani. Azonban a példázatban azt is világossá teszi, hogy a hamis búzát a konkolyt végül el fogja égetni…
Azt mondja Pál: a hit nem mindenkié.
Más helyen azt mondja: “Mert abban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki HITBŐL HITBE, amint meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.”
– Vajon bibliai keresztény hitem van-e, hogy így másnak is át tudjam adni? A hit felülről lefelé terjed, Krisztustól, a Szentlélektől indul, közvetítőkön, igehirdetőkön, papokon, hívő embereken keresztül jut el az egyes emberekig. Ha ez a lefelé irànyuló hitláncolat megszakad, akkor ott a hit sem terjed tovább. Ezért olyan életbevágóan fontos, hogy az egyházakban hívő emberek legyenek a papok, presbiterek, diakónusok szolgálók, tanítók. Az nem megy,. hogy presbiter valaki, mert sok a pénze és néha eljár a templomba. Ott esetleg a lelkiismereti kényszer miatt sok a templomos ember (aki simán le fog szavazni Gyurcsányra…), de kevés a hívő, akinek szívét az Úr irányítja.
Természetesen nagyon sokat jelent számunkra a pozitív irányultság, de ennek párosulnia kell az IGAZSÁG KÉRLELHETETLEN KERESÉSÉVEL. Aki így keresi az Igazságot, azt Isten el fogja juttatni az Igazsàg/Valóság ismeretére. Az Igazság/Valóság egy és oszthatatlan. Neve is van, mert egy ma is élő személy: Jézus Krisztus!
bl
2021-01-10 at 23:32
@Antónia
Ez egy hamis kérdés. Azért hamis, ha lázadsz akkor táptalajt adsz az ellenségnek, könnyen támadható vagy. Ha nem lázadsz, akkor még jobban eltipornak, megaláznak. Tehát hamis a kérdés, olyan mint a kommunisták legtöbb kérdése, hibás mert nem lehet válaszolni rá. Se így, se úgy. A helyes kérdés a hűség körül van. Tudod-e hűségesen szolgálni magad és azokat akiket fontosnak tartasz. Ha tudod, akkor tedd azt. Ha kell lázadj, ha kell tűrj, szolgálj hűségesen.
Antónia
2021-01-10 at 19:55
Türni vagy nem türni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
A gyülölők minden mocskát s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger sérelme ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
PG
2021-01-10 at 19:48
Antianti!
Nem én keverem a szezont a fazonnal, hanem te. Ugyanis a papok nem a fegyvereket áldották meg, hanem a harcba induló katonákat, sőt ők maguk is részt vettek több ilyen háborúban. Ami az iszlámot illeti, meg a Nándorfehérvári csatát, azt megelőzően éppen a keresztények indítottak keresztes háborúkat az iszlám országok ellen, no meg gyarmatosító hadjáratokat, hiszen nem sokkal előtte fedezték fel Amerikát is, ahol javarészt éppen a keresztények irtották ki az őslakosságot, részben erőszakos hittérítéssel. Egyébként a “szent” koronát is mindig a papok áldották meg, tehát az elnyomó zsarnok királyokat is az egyház támogatta. Minden vallás egyúttal az elnyomás eszköze is.
molnar
2021-01-10 at 18:40
Èn ateista vagyok de ennek ellenére szivesen látnám a hazaáruló bolsevik patkány férgeket a lámpavason…
Soros kg megvette a magyar(?) patkányokat!De szerintem a patkányoknak nincs is hazája olyanok
mint a bolsevik “világ prolis egyesüljetek)
amit már Marx-Lenin is hirdetett!
!
Jézus
2021-01-10 at 18:12
Atosz2021-01-10 at 10:36
Le kell vagni azt a kezet amelyikel razolta ezt az undoritto karikaturat ez a rohadek liberalis pszhiopata patkany !!!
Ezt ennél szebben még én sem tudtam volna megfogalmazni!
vélemény
2021-01-10 at 17:54
Születtek ítéletek a Magyar Köztársaságban a keresztény vallás elleni támadások miatt?
A téma felvetése az örökzöld, avagy falra hányt borsó témák körében mindig sikeresen kitölti az egyes felületeket,de
eredényesség helyett azt kell mindig megállapítani, hogy a gyalázkodók megtorlás nélkül, röhögve tovább gyűlölködhetnek.
A sokat emlegetett jogállamiság tartalma és végrehajtói apparátusa mérföldekkel le van maradva attól az elvárt eredménytől,
amit a magyar társadalom régóta sürget.
A káoszt üzemeltetők karavánja pedig gátlástalanul halad előre, még a vatikáni antikrisztus is társuk lett!
TS
2021-01-10 at 17:25
A kiirtás a kigúnyolással kezdődik, csak nem mindig jut el a végkifejletig. Európában viszont “jó” úton halad a dolog…
Tények
2021-01-10 at 16:16
szegő pétert fel kel szőgezni a budai várkapura.
Felnégyelve persze
hivő
2021-01-10 at 13:21
bl egyetértek mindhárom
kommenteddel.
Aki-ami a világot ámitja
mindig kihasználta hogy
valamelyik népből vagy
vallásbol ellenséget kiálltson
ki.Most a keresztények lettek
ennek a taktikának a célpontjai.
Egy igaz hivő,bármely vallás
tagja is, nem gyilkol.Vallásokat
el lehet tériteni a hitet soha.
Sokkal károsabbak azok a törekvések
amik eltávolitják az embereket
Isten parancsolataitol.Ezek
nem JAVASLATok hanem parancsolatok,
mert betartásuk a lelkünk épségét
szolgálja.Ha megölnek bennünket
a kereszténységünkért az még
mindig nem olyan rossz mint
elfogadni egy lélek és szellem
nélküli világ hamis törvényeit.
Atosz
2021-01-10 at 10:36
Le kell vagni azt a kezet amelyikel razolta ezt az undoritto karikaturat ez a rohadek liberalis pszhiopata patkany !!!
bl
2021-01-10 at 10:01
A kereszténységet nem lehet legyőzni. Mert mit lehet legyőzni azon az állásponton, hogy ez a Föld egy siralomvölgy, meg mit lehet legyőzni az üldözéstudaton? Semmit. Ez a helyes álláspont. Hiszen egyetlen sikerre nagyon sok kudarc jut és a bizalommal teli bizalommal is mindig visszaéltek az emberi történelem során. Tehát helye van a bizalmatlanságnak, még akkor is ha nem üldöznének. Bizalommal élni, de bizalmatlansággal tervezni. Ez az abszolút igazság. Keresztényfüggetlen. Mint a remény.
K
2021-01-10 at 08:53
bl
2021-01-10 at 07:10
A kereszténység mindíg növekedett, és növekedni fog a keresztényüldözés ellenére.
A kereszténység ellen kitalált dolgok mindíg kudarcba fulladtak, és ezután is kudarcba fognak fulladni a jelenlegi és a jövőbeni dolgok is.
bl
2021-01-10 at 07:10
Amikor az első kőszínházak megjelentek, a papok óvták a népet tőle. A kommunisták szerint féltették a hatalmukat, valójában az igazságot féltették. Mert egy színház tökéletesen alkalmas arra, hogy elgörbítse a teret. Aztán megjelentek az újságok, amiket minden nap meg kellett tölteni valamivel. Emlékszem a valamikori Nők Lapjára, minden számban lehetett valami kereszténységet burkoltan leépítő dolgot találni. Ma pedig már ott tartunk, hogy nyíltan hazudoznak és támadják a papokat is (akik a templomaikkal együtt valamikor abszolút védelmet élveztek). Erkölcsi tekintély hiányában még sorvezetője se lesz a felnövekvő generációknak, a netes világ a legteljesbb körű szétesettségnek ágyaz meg.
K
2021-01-10 at 06:36
2000 éve üldözik a kereszténységet, de ennek ellenére a kereszténység növekszik.
Az üldözés oka a 10 parancsolat, amit sok ember nem fogad el , mert rendszeresen megsérti a 10 parancsot.
Igy a kereszténységet üldözők kénytelenek több ideológiát kitalálni, de 2000 éve mindíg az ateizmushoz kénytelenek visszafordulni, különböző formákban.
Most is ez történik.
A liberalizmus jelen pillanatban az iszlám vallást használja nyílt keresztényüldözésre.
Ezen felül a liberalizmus burkolt rejtett keresztényüldözést folytat, sokszor a tudomány nevében, de mindíg kiderül hogy az nem tudomány, hanem pont az ellenkezője tudománytalanság.
bl
2021-01-10 at 00:07
A kereszténységet egyre kevesebben tudják elmagyarázni, hogy mi az. Néztem a concerto natale-kat és azt láttam, hogy már nem jön át a kereszténység üzenete, sikeres az olaszok eltávolítása a gyökereiktől. Pedig most lehetne a legjobban üzenni, a halál árnyékában, hiszen a szeretet a halálra, a halálfélelemre adott válasz.
Esvány
2021-01-09 at 23:13
Meddig tűrjük? Döbrentei Kornél írta egyik versében: “Meddig hátrálunk még? A méhfalig?” ahonnan aztán kikaparnak? Tette hozzá valaki. Itt az ideje a kemény válasznak! Persze ilyen bíróságokkal, ügyészekkel, bírákkal! Hogy csak a szegedi ügyekkel példálózzak.
Antianti
2021-01-09 at 21:33
PG! Kevered a szezont a fazonnal. A papok nem a fegyvereket áldották meg, hanem feloldozták a katonákat bűneik alól, mivel a csatamezőn gyónásra, szentáldozásra nem volt lehetőség. A német pap a német, a francia pap a franciát oldozta fel. Amikor muzulmánok ellen harcoltunk, ki volt a támadó, hódító fél, ki kit akart megtéríteni? Nándorfehérvárt a törökök támadták meg. Hódítani akartak és az iszlámot ránk kényszeríteni. Hunyadi fegyvereit én is megáldottam volna. Ezt a “nagy francia forradalomnak” nevezett lóf….. ítélte el először. Hát menjenek a francba az egész felvilágosodásukkal együtt, mert a felvilágosulás nem más, mint besötétedés.
Végső Anna
2021-01-09 at 21:05
Én meg mertem említeni A jászol c.”díjnyertes” cikkük kapcsán, hogy megdöbbentett à történet “slusszpoénja”,amelyre azonnal egy végtelenül gyűlölködő választ kaptam. Azt a tényt,hogy ilyen emberek is vannak, el kell fogadnunk, de azt már nem tudom felfogni, hogy az a sok -nyilvánvalóan jószándékú-ember, aki a cikkhez hozzászólva, boldog karácsonyt kívánt, a történet befejezésén nem akadt fenn. Értem én, hogy évtizedeken åt a hit kiírtása volt a politika célja, így nemzedéknek nőttek fel elvadítva a keresztény/keresztyén istenhittől. Így az embereket visszavezetni arra az útra,amely a lelket egészségessé teszi, szinte lehetetlennek tűnik. De a remény hal meg utoljára!
PG
2021-01-09 at 20:56
Tulajdonképpen a kereszténység elleni támadások inkább az európai emberek elleni hangolás egyik vállfaja. Gondoljunk csak Niedermüller kijelentésére, hogy számára a fehér,keresztény, heteroszexuális ember egy rémisztő képződmény. (Hát még nekünk milyen rémisztő képződmény az ő személye.) Igazából minden vallás valójában valamiféle népbutítás, s ezen háborúzni a legnagyobb hülyeség. Gondoljuk meg, hogy azon témázni, hogy ki hogyan imádja az istenét, van értelme? Hiszen minden vallás minden időkben a hatalmon lévőket szolgálta, és szolgálja. (A papok koronáztak és áldották meg e fegyvereket, stb.)
Természetes, hogy európában az uralkodó vallás a kereszténység, de az ünnepeit és a hagyományait az előtte kialakult népszokásokból vette. Hasonló ünnepek szinte minden vallásban vannak.
bl
2021-01-09 at 20:41
kétezer év, üldöztetés
bl
2021-01-09 at 20:40
A kereszténységnek van egy tanítása, ami kétezer alatt forrott ki, a gyakorlaton alapul, az életet szolgálja és filozófiailag megalapozott. Tehát versenyezhet a világi versenytársakkal, mert az összes kelléke megvan hozzá. Rá kell mutatnia, hogy micsoda borzalom a kommunizmus, a fasizmus és a liberalizmus. Ha harcba száll és nem meghunyászkodva visszahúzódik, akkor elindulhat valami. Addig pedig marad a fizikai és szellemi üldözés.
Trumply
2021-01-09 at 20:09
Mi legyen az ilyen pápával, mint a jelenlegi? XVI. Benedek egy jó pápa volt, de ez belülről teszi tönkre az egyházat.