Pesti Srácok

Medgyessy is Zamárdiban képzeli el nyugdíjas éveit

Medgyessy is Zamárdiban képzeli el nyugdíjas éveit

Molnár Zsolt után Medgyessy Péternek is megtetszett Zamárdi, és egy gigászi, a tihanyi apátságra néző villába költözött nyugdíjas éveire a volt miniszterelnök. Az Origo szerint a volt kormányfő balatoni építkezését több botrány is kísérte: többek között valahogy kifelejtette a vagyonnyilatkozatából a villát, ráadásul egy, a miniszterelnöksége idején helyzetbe hozott privatizátor cég volt a telek tulajdonosa Medgyessyt megelőzően.

Medgyessy még 2005 nyarán tett szert az 1550 négyzetméteres telekre Zamárdiban, amelyre később egy hatalmas házat épített. Ami érdekes volt, hogy nem közvetlenül került az akkor még aktív politikus és felesége nevére a telek, hanem gyanús ügyletek előzték meg a tulajdonszerzésüket. Hiszen 2005. augusztus 19-én először az SCD Group Management Ingatlanfejlesztő Kft lett a tulajdonos a Siótour Zrt. után, majd a Dr. Tomcsányi Tamás Ügyvédi Irodához került át a telek tulajdonjoga, és harmadikként jegyezték be végül a volt miniszterelnök nevére az ingatlant – írja az Origo.

A portál szerint Medgyessy két okból is magyarázkodásra kényszerült a telekvásárlás és építkezés miatt. Az első ok az volt, hogy a parti telket megszerző SCD Group épp Medgyessy miniszterelnöksége idején jutott privatizáció útján az értékes területeket tulajdonló Siótour Zrt-hez az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt-től. Vagyis azt a céget, amelyik Medgyessy későbbi telkének a tulajdonosa volt, épp az ő idején kebelezte be az SCD. Az igazán kínos viszont az volt, hogy utóbb az is kiderült, hogy Medgyessy épp a Siótour felügyelőbizottsági tagja volt még 1998-ban, vagyis már ebben az időben komoly helyismeretre tehetett szert Zamárdiban. Másodjára pedig azért kellett magyarázkodnia az akkor már utazó nagykövet Medgyessynek, mivel a vagyonnyilatkozatában elfelejtette bevallani a nagyon értékes ingatlant.

A kerdéses vagyonnyilatkozat. Forrás: Origo
PestiSracok facebook image

Amint arra az Origo emlékeztet, Zamárdi Táncsics Mihály utcájában található az a kétszintes, több mint száz négyzetméteres festői villa, amelynek udvarán látták a fővárosi parkolási korrupcióba keveredett Molnár Zsoltot. Kiderült, hogy a villa az MSZP-s képviselő édesapjának a nevére került 2013-ban, azonban ez csak egy trükk lehetett, hogy ne kelljen Molnár Zsoltnak a vagyonnyilatkozatában szerepeltetni az értékes ingatlant. Erre utal az a tény is, hogy már a megvásárlás pillanatában már elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztek be a képviselő javára. Ez pedig azt jelenti, hogy már az első pillanattól ő volt az értékes nyaraló várományosa. Molnár Zsolt azért került nemrégiben reflektorfénybe, mivel maga is belekeveredett a zuglói korrupciós ügybe. A gyanú szerint Molnár 40 millió forint korrupciós pénzt kért és fogadott el egy nyertes parkolási közbeszerzés bebiztosítására. Azóta az MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogát felfüggesztette az Országgyűlés.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport 2025 február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Félelemben élni a harcoktól távol is – Kárpátalján járt Böjte Csaba ferences szerzetes

‎PS Riport 2024 március 26.
Az ukrán határ túloldalán, legyen valaki ukrán, magyar, vagy épp ruszin, most érti igazán, mekkora kincs a béke. A kárpátaljai katonatemetőben, ahol egymás mellett fekszik ukrán és magyar, a fejfák üzennek. A huszonéves fiúk és édesapák sírjai között, amelyekre árván maradt gyermekeik a kedvenc plüssmacijukat fektették, mindenki némán és könnyes szemmel imádkozik. És a friss sírok száma egyre nő. Még csak néhány közöttük a magyar. Kárpátalján nem szólnak fegyverek, de a végét se látni a háborúnak – erről beszélt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a PestiSrácok.hu-nak, azt követően, hogy hazaérkezett kárpátaljai látogatásáról, amelynek a Matthias Corvinus Collegium meghívására tett eleget. Az atya útját a magyar konzulátus szervezte és vezette fel.