Pesti Srácok

Még a nyáron az Országgyűlés elé kerülhet az új pedagóguséletpálya-szabályozás – itt vannak a friss részletek

Még a nyáron az Országgyűlés elé kerülhet az új pedagóguséletpálya-szabályozás – itt vannak a friss részletek

Összesen 34 pontban változatott álláspontján márciushoz a kormányzat a szakszervezetekkel és egyházakkal való tárgyalást követően, a „státusztörvénynek” nevezett jogszabály tervezete pedig még a tavasszal vagy nyáron az Országgyűlés elé kerülhet. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában kedd este ismertette a legfrissebb részleteket, kifejtve: tisztában van azzal, hogy a PDSZ a mindenkori kormánnyal szemben definiálja magát, és hogy minden igazítás ellenére sem fogjuk soha a PDSZ-től azt hallani, hogy ez így rendben van.

A Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában kedd este arról beszélt: zajlanak az egyeztetések a pedagóguséletpálya-szabályozás kapcsán, ezzel párhuzamosan pedig Brüsszellel is egyeztet a kabinet a hazánknak járó uniós forrásokról. Utóbbi jelentősége, hogy a kormány a hazánknak járó pénzek megérkezéséhez köti a pedagógusok béremelését, annak folyósítása esetén pedig év elejéig visszamenően kaphatnak jelentős emelést a tanárok.

– jelentette ki Maruzsa az InfoRádióban. Ismertette, hogy az új struktúrában 5 bérsáv lesz a korábbi kategóriáknak, minősítéseknek megfelelően, és e keretek között határozzák meg a pedagógusok fizetését, az iskolaigazgatók, intézményvezetők pedig meg tudják határozni a differenciált bért a teljesítményértékelés alapján. Ennek az illetményrendszernek az alapjául szolgálnának az uniós források, amelyek azonban Maruzsa szerint „nehezen mozdulnak”.

PestiSracok facebook image

– mondta az államtitkár a tárgyalásokról. Az államtitkár azt is ismertette, hogy az elmúlt időszakban 15 egyeztetést folytattak a tervezetről, ezek közül tízet a szakszervezetekkel, a többit egyházakkal és más szakmai szervezetekkel.

– jelentette ki az államtitkár. Hozzátette ugyanakkor: tisztában van azzal, hogy a PDSZ „a mindenkori kormánnyal szemben definiálja magát”.

– jegyezte meg.

A tervezet új részletei közül a legfontosabbak:

  • Több alapszabadságot biztosítanak;
  • csökkentik az adminisztratív terheket is;
  • megszűnik a kötelező minősítés, az önértékelés és az egyéni pedagógus-tanfelügyelet is;
  • marad a 22–26 órás munkaidőkeret;
  • 2025-ig a diplomás átlagbér 80 százalékáig nőhet a pedagógusok átlagbére.

Maruzsa Zoltán a státusztörvény elfogadására vonatkozó kérdésre a rádióban úgy nyilatkozott: „izgalmas hetek” elébe néznek. Egyrészt az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalás miatt bíznak benne, hogy a következő napokban, hetekben jelentős elmozdulás történik. De „van egy olyan szándék is, hogy az új pedagóguséletpálya-szabályozást a parlament tavaszi ülésszakában benyújtsák”. Az államtitkár szerint „mindkét folyamatnak a nyár magasságában meg kell történnie”. Ez azért is racionális, mert a változtatásokat szerencsés „nyugalmi állapotban”, az iskolai nyári szünet idejében megszervezni. Így szeptembertől a következő tanévet már e szabályok mentén tudnák elkezdeni – mondta az államtitkár.

Forrás: InfoRádió/ATV; Fotó: MTI/kormany.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.