pedagógus-életpálya
Visszatérés a nyári szünetről – Az EP mintájára szervezne parlamentet az Egységes Diákfront
Véget ért a nyári szünet, így már van ideje szervezni az Egységes Diákfrontnak a PDSZ-szel karöltve az újabb forradalmat, amelynek az első stand up show-ja a Kossuth téren lesz szeptember 1-én. A mai bejelentés során az EDF tagjai beszámoltak számos nagyratörő ötletükről az oktatás megreformálásával kapcsolatban. Terjeszkedés vidéki városokba, "rapid viták", oktatással kapcsolatos beszélgetések, valamint egy saját parlament létrehozása az Európai Parlament mintájára, bár ez utóbbi működéséről nem kaptunk érdemi információt. Az EDF-tagok továbbá elmondták, hogy minél sokszínűbb szervezetet szeretnének beállítani az oktatási ügy mögé. Készülnek. Ismerős kifejezés. Készülnek a demokráciára és állításuk szerint mindennap "akciózni" fognak az új tanévben is. Harcra fel, csak ne a nyári szünetben, nehogy már félbe kelljen szakítani a balcsizást. Helyette inkább ettek egy lángost.Aláírta Novák Katalin a pedagóguséletpálya-törvényt
Az Országgyűlés által elfogadott új pedagóguséletpálya-törvény tartalmilag más, mint amely tiltakozást váltott ki, és biztosítja a köznevelési rendszer működőképességének fenntartását és megteremti a béremelés alapját - írta Novák Katalin köztársasági elnök a Sándor-palota honlapján megjelent közleményében.Ezért bukott meg a tanártüntetés
Elkezdődött a nyári szünet, a Kossuth tér azonban így is üres maradt kedden, miközben az Országgyűlés megszavazta a pedagóguséletpálya-modellt szabályozó jogszabályt. A státusztörvénynek is nevezett új rendelkezés ellen a tanárok szeptembertől egészen június közepéig rendszeresen vitték diákjaikat utcára, helyenként igen komoly eredménnyel. A legutolsó, számukra – elvileg – legfontosabb tüntetés azonban két nagyobb turistacsoportnyi embert mozgatott meg. Júliusban, a korai nyári fesztiválok és a szünet kezdetén. Nehéz nem azt kiolvasni mindebből, hogy a sztrájk és a tüntetés inkább csak az iskolaidőben volt fontos a diákoknak – és egyes tanároknak –, most pedig az elnyomott diákok inkább a fesztiválozást, a tanárok pedig a jól megérdemelt szabadságot választják a demonstráció helyett. De vajon miért van ez? A válasz erre is az ellenzék.Vége a forradalomnak, megszavazták a pedagóguséletpálya-törvényt (Videó)
Teljes kudarcba fulladt a keddi pedagógustüntetés a Kossuth téren. Mindössze 30–40 résztvevő, néhány ellenzéki politikus és pár lelkesen táncikáló turista alkotta a nagy ellenálló/kormányváltó "tömeget". Mint ismeretes, az Országgyűlés mai rendkívüli ülésén 136 igen, 58 nem szavazattal, nulla tartózkodás mellett elfogadta a pedagógusok új életpályájáról szóló előterjesztést. A baloldal által státusztörvényként emlegetett jogszabály új keretek között szabályozza a tanárok munkaviszonyát, így megszűnik a közalkalmazotti jogviszony, ehelyett a kormány köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt vezet be a pedagógusoknak, a tanítási órák száma pedig heti fix 24 óra lesz. A pedagógusok béremelési programja már rég elindulhatott volna, ha a baloldal politikusai havi 5–6 millió forintért Brüsszelben nem akadályozzák, hogy Magyarország megkapja a jogosan járó uniós forrásokat. A tüntetésen részt vevők közül sokan továbbra sincsenek tisztában azzal, hogy mit is takar az újonnan megszavazott törvény, de abban egészen biztosak, hogy rossz, és Orbánnak buknia kell. Nincs új a nap alatt. Az ellenzéknek pedig új téma után nézhet, amivel hergelni tudják az embereket. Részletek a videóban!Az új pedagóguséletpálya-törvény 800 ezer forint átlagbért, heti 24 óra tanítást, 10 hét szabadságot jelent a tanároknak (Videó)
Az Országgyűlés kedden elfogadta az új pedagóguséletpálya-modellről szóló törvényt, ami megteremti az alapját a pedagógusok további jelentős béremelésének. A pedagógusok átlagbére 2025-re 800 ezer forintra emelkedhet, maximális heti óraszámuk 24 órára csökken, szabadságuk 46 napról 50 napra, azaz 10 hétre nő, csökkennek adminisztratív terheik – közölte a Belügyminisztérium (BM).Elfogadták a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényt – Ez történt a keddi országgyűlési ülésen
2010 és 2022 között 195 ezren tértek vissza, azaz a "vándorlási egyenleg" az elmúlt 5–6 évben 70 ezer fős többletet mutat – többek közt erről beszéltek az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők a nap folyamán az alkotmánybírók személyéről, a költségvetésről és a pedagóguséletpálya-törvényről szavazhatnak.Orbán Viktor Kálmán Olgának: az infláció az ellenzéket nem érinti, mert ők dollárban számolnak – Nem lesznek Magyarországon migránsgettók (Videóval)
Múlt héten Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kezdeményezte a rendkívüli parlamenti ülés összehívását erre a hétre. Az azonnali kérdések és válaszok órájában Orbán Viktor megnyugtatta Kálmán Olgát, hogy nem kell félni a baloldalnak az inflációtól, mert ők dollárban számolnak. Gyurcsány Ferenctől megtudtuk, hogy a kormány becsapta az embereket, majd felsorolta, hogy például milyen családtámogatási módosítások történtek, amiket egyébként ők meg sem szavaztak, és bár korábban butaságnak tartotta a DK elnöke a rezsicsökkentést, most azzal állt elő, hogy azt nem tudta teljes mértékben megtartani a kormány. A Mi Hazánk szerint pedig tulajdonképpen ki kellene fosztani az illegális migránsokat és ez hatással lenne arra, hogy ne jöjjenek ide. Orbán Viktor viszont határozottan kijelentette, hogy mi nem gyűlöljük ezeket az embereket, nem bántani és kirabolni akarjuk őket, csak azt, hogy ne jöjjenek ide, ezért küldjük őket vissza a határra.Pressman a pedofíliát próbálja PC-vé tenni – mondta Dunai Mónika a PS-nek a nagykövet Pride-os beszédéről
David Pressman, Joe Biden hozzánk küldött nagykövete a pedofíliát próbálja PC-vé tenni. De mi nem engedünk, sőt, az ősszel tovább szigorítjuk a gyermekvédelmi törvényt, hogy megszüntessük a kibúvókat – így értékelte Dunai Mónika fideszes országgyűlési képviselő a Mi kérdezünkben, hogy Pressman a budapesti Pride-hónapot megnyitó, múlt pénteki beszédében a gyermekvédelmi törvényt a holokauszthoz hasonlította, a magyarok többségét pedig cinkosnak nevezte, szerinte ugyanis mi vagyunk a habarcs a gyűlölet (a kormány által felépített) falában. Dunai Mónika Huth Gergely kérdéseire megosztotta élményeit a pedagóguséletpálya-törvény múlt péntek délutántól szombat délelőttig tartó parlamenti vitájáról is, ahol az ellenzék 16 órán át beszélt – interjaúalanyunk szerint – a semmiről.A Belügyminisztérium nyitott a tanárok javaslataira
„A kormány nyitott minden észszerű, szakmai alapon álló javaslat megfontolására. Ez természetesen vonatkozik a pedagógusok másik intézményben történő átmeneti munkavégzésével kapcsolatos javaslatokra is” – közölte az atv.hu-val a Belügyminisztérium.Ajánljuk még