Pesti Srácok

Orbán Viktor Kálmán Olgának: az infláció az ellenzéket nem érinti, mert ők dollárban számolnak – Nem lesznek Magyarországon migránsgettók (Videóval)

Múlt héten Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kezdeményezte a rendkívüli parlamenti ülés összehívását erre a hétre. Az azonnali kérdések és válaszok órájában Orbán Viktor megnyugtatta Kálmán Olgát, hogy nem kell félni a baloldalnak az inflációtól, mert ők dollárban számolnak. Gyurcsány Ferenctől megtudtuk, hogy a kormány becsapta az embereket, majd felsorolta, hogy például milyen családtámogatási módosítások történtek, amiket egyébként ők meg sem szavaztak, és bár korábban butaságnak tartotta a DK elnöke a rezsicsökkentést, most azzal állt elő, hogy azt nem tudta teljes mértékben megtartani a kormány. A Mi Hazánk szerint pedig tulajdonképpen ki kellene fosztani az illegális migránsokat és ez hatással lenne arra, hogy ne jöjjenek ide. Orbán Viktor viszont határozottan kijelentette, hogy mi nem gyűlöljük ezeket az embereket, nem bántani és kirabolni akarjuk őket, csak azt, hogy ne jöjjenek ide, ezért küldjük őket vissza a határra.

Kövér László nyitotta meg a mai rendkívüli ülést, amelyen elsőként a Ház megemlékezett az életének 74. életévében elhunyt szocialista képviselőről, Géczi József Alajosról.

Az LMP részéről Ungár Péter kapta meg először a szót. Elmondta: nem tudunk azokról a kérdésekről érdemben beszélni, ami az embereket tényleg érdekli, például a környezetvédelem. Az Országház dolga szerinte, hogy reagáljon a globális kérdésekre és olyan dolgokról beszéljenek, ami érdekli az embereket. Ungár szerint tragikus munkát végzett az Országgyűlés ebben a tekintetben.

A felszólalásra Menczer Tamás, a külügyminisztérium államtitkára regált. Szerinte a Ház foglalkozott olyan témákkal, ami érdekli az embereket. A kormány és a kormánypártok a magyar érdekkel foglakoztak, a magyarokat érdekli a bevándorlás például – ezzel is foglalkozott a kormány. A háború ugyanilyen téma, ahogyan a koronavírus-járvány is. A baloldal viszont a migrációt támogatta, a háborúba beleállna, a járvány idején pedig a vakcinabeszerzéseket is bírálták.

PestiSracok facebook image

Gyurcsányi amnézia

Gyurcsány Ferenc szerint nagyon rossz idők előtt állunk. Mint fogalmazott, Orbán Viktor tervei elfogytak, nincsenek közös nemzeti célok, maradt a magány, a sodródás és a pangás. A hétköznapok gondjairól elmondta, hogy a nemzet vagyonát egy kör tartja kézben. Az emberek egy egész havi jövedelmüket vesztették el az évben az infláció miatt, emiatt vásárolnak lényegesen kevesebbet.

– fogalmazott, hozzátéve: ez az Orbán-kormány tehetségtelenségének az ára. 700 betöltetlen háziorvosi praxis van, 9000 szakápoló hiányzik a rendszerből, az iskolákban már 16 ezer iskolai tanári állás van. A státusztörvény miatt pedig további tanárok fogják elhagyni a pályát – sorolta.

– mondta Gyurcsány, hozzátéve: egy éve azt ígérték, hogy minden jobb lesz, de megszüntették az általános rezsicsökkentést, megszüntették a kata-rendszert és elvették a 30 év alattiaktól a babaváró hitelt.

– fogalmazott.

Dömötör Csaba elmondta válaszában, hogy valóban nehéz év volt, de nem amiatt, amit Gyurcsány mondott.

– tette fel a kérdést. Három dolgot kért Dömötör Gyurcsánytól:

  • Minden lehetséges eszközzel lépjen fel, hogy a baloldalt külföldről finanszírozzák.
  • Ne követelje a polgármesterektől, hogy hadakozzanak a kormánnyal (Karácsony Gergely incidensét említve).
  • Az uniós pénzek visszatartását pedig hagyják abba.

A DK-s képviselők a döntés- és határozathozatalkor több törvénymódosítási indítványt is benyújtottak, de azokat a képviselők többsége nem fogadta el.

Az infláció az ellenzéket nem érinti, mert ők dollárban számolnak

Az azonnali kérdések óráját Kálmán Olga kezdte azzal, hogy közigazgatási fogalmat neveztek el Orbán Viktorról, ami nem más, mint az orbáni infláció.

– tette hozzá, majd azt kérdezte a miniszterelnöktől, elismeri-e, hogy erről a kormánya tehet.

Orbán Viktor szerint

Az infláció egy számjegyű lesz az év végén. Az árfigyelő rendszer ebben segít, és a kötelező akciózás augusztus 1-től 10-ről 15-re emelkedik. Ezzel csökkennek majd az árak. Már most csökkentő pályán van az infláció, és ősszel is újabb intézkedések lesznek – emlékeztetett Orbán Viktor.

Orosz észjárás?

A Momentum politikusa, Tompos Márton azon értetlenkedett, hogy miért törekednek állandóan központosításra. Felhívta a figyelmet, hogy az orosz észjárás állami, az európai pedig piaci alapú, mi viszont az orosz észjárás szerint cselekszünk szerinte.

A miniszterelnök viszonválaszában elmondta, hogy bizonyos stratégiai szektorokban az államnak is benne kell lennie. Ilyen a telekommunikáció, a média, a bankszektor és a közművek. Felhívta továbbá a figyelmet, hogy a kormány tagjainak nagy része élt a szovjet típusú világban, így erről felvilágosítást adni nem szükséges. A nyugati átláthatóságról pedig azt mondta Orbán Viktor, hogy a Pfizer-vakcinák ügyét tanulmányozza a momentumos képviselő.

A gazdasági bevándorló jó bevándorló?

Lukács László György a Jobbik részéről azt sérelmezte, hogy a kormány munkaerőimportba kezdett. Félmillió idegent akarnak Magyarországra hozni a Jobbik szerint, és ez már működik is a képviselő szerint, mert magyarokat küldtek el gyárakból, például a Lenovótól a kínai munkások miatt.

Orbán Viktor emlékeztett, hogy a vendégmunkásokról szóló törvényt elfogadta a parlament. Ebben benne van, hogy annyi vendégmunkás jöhet, amennyi betöltetlen állás van, az felel a vendégmunkásért, aki behozta, és aki vendégmunkást akar alkalmazni, annak nyilatkoznia kell arról, hogy magyart nem talált, és csak két évig maradhat, utána pedig felül kell vizsgálni az ügyét. Orbán Viktor ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy vendégmunkásokról beszél a Jobbik, miközben az elnökük megszavazta, hogy migránsgettók legyenek Magyarországon.

El kellene venni a migránsok pénzét és telefonját?

Novák Előd szintén a bevándorlásról beszélt és felhívta a figyelmet, hogy csak visszakísérjük az illegális bevándorlókat a határhoz, pedig fegyverek, drogok vannak náluk. A pénzüket is el lehetne venni, mert ezzel elrettentjük őket. Nyilván a nyugat azt mondaná, hogy kiraboljuk a migránsokat, de hozzátette, hogy a telefonjukat is el kellene venni.

A miniszterelnök szerint vannak országok, ahol elkobozzák ezeket a dolgokat, de mi nem tesszük.

– tette hozzá.

Hol van Jámbor András és mikor kér bocsánatot a pedofilügy miatt?

Selmeczi Gabriella a kormány részéről a Jámbor András Szikra Mozgalma körül történt pedofilüggyel kapcsolatban szólalt meg. Az Antifa-ügy miatt ugyanis a mozgalom egyik tagjának adathordozóján 70 ezer pedofil tartalmat találtak a rendőrök a házkutatás során. A képviselőnő arról érdeklődött, hogy hogyan áll a pedofilok elleni küzdelemben a kormány.

Rétvári Bence, a belügyminisztérium államtitkára elmondta: nagyon örült a Szikra Mozgalom, hogy Jámbor András bekerült a parlamentbe, mert hűen fogja képviselni azt, amit ők. Azóta a hozzá köthető Antifa mozgalom tagjai ütötték-verték az embereket az utcán, és az a D. Krisztina a parlamentbe is bement, amikot az Antifa-támadásokról szó volt, és arra szólította fel Jámbor a kormány tagjait, hogy kérjenek bocsánatot a nőtől, mert ejtették az ellene felhozott vádakat. Az akkori ügy koronatanúja az a pedofil férfi volt, aki azóta öngyilkos lett és aki szintén Antifa-tag volt.

Selmeczi Gabriella sérelmezte, hogy sem Jámbor András, sem a frakcióvezetője, Szabó Tímea sincs a Házban, nem szólalnak meg a pedofilügyben.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.