Pesti Srácok

Rétvári: február elején már minden pedagógus emelt fizetést kap

Rétvári: február elején már minden pedagógus emelt fizetést kap

Legkésőbb január 30-ig minden pedagógus megkapja a hivatalos értesítést az őt érintő béremelés pontos összegéről, február elején pedig valamennyien a számlájukon fogják látni a megemelt fizetést – mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten. Rétvári Bence közölte, hogy a mostani a valaha volt legnagyobb fizetésemelés a magyar pedagógusok körében, hiszen 2022 és 2025 között összesen legalább 93,5 százalékkal növekednek a bérek.

Ismertetése szerint a mostani emelésnek köszönhetően februártól

  • a pályakezdők jogszabályban meghatározott legkisebb bére gyakornokként bruttó 528 ezer forint lesz;
  • pedagógus I. kategóriában legkevesebb 538 ezer forintot;
  • pedagógus II. fokozatban 555 ezer forintot kereshetnek az oktatók és nevelők;
  • a mesterpedagógusok fizetése 630 ezer forintról indul;
  • a kutatótanárok bérének alsó határa pedig 750 ezer forint lesz.

PestiSracok facebook image

– jelezte, hozzátéve: a folyamat nem áll meg, mivel a kormány 2030-ig vállalta, hogy a diplomás átlagbérrel együtt mozgatja a pedagógusok fizetését.

– jegyezte meg. Az államtitkár megjegyezte: az átlagnál nehezebb feladatokat ellátó, hátrányos helyzetű térségekben dolgozó pedagógusoknak a fentieknél is 20 százalékkal nagyobb fizetést garantál a törvény.

– fűzte hozzá. Kijelentette: a kormány hosszú távú garanciát biztosít arra, hogy a pedagógusbér értékálló lesz, és hogy megbecsülik a tanítók, tanárok, óvónők munkáját. Rétvári Bence hangsúlyozta: azért tartotta fontosnak, hogy a bérekről szóló sajtótájékoztatót a Nemzeti Pedagógus Kar székházában tartsák, mert ez volt az a szervezet, amely "biztos partnerként végig támogatta és segítette a béremelés megvalósulását".

– folytatta, hozzátéve: a szakszervezetek "a dollárbaloldal pedagógus tagozataként" viselkedtek, és nem segítették, hanem akadályozták a béremelést.

– mondta.

– fogalmazott az államtitkár, aki szerint "ilyen politikai szűklátókörűség méltán háborítja fel az embereket". Az államtitkár felidézte, hogy a magyar kormány 2022 nyarán – jóval a sztrájkok és tüntetések előtt – hozta meg a döntést a tanárok fizetésének emeléséről. Amit akkor vállaltak, most pontosan azt hajtják végre - szögezte le, jelezve: amint az Európai Uniótól megkapták az írásos garanciát arra, hogy a költség elszámolható az uniós forrásokból, rögtön elindították az emelést.

– rögzítette Rétvári Bence, hozzátéve: ezért akarták, hogy a pedagógusok "ne csak egyek legyenek a sok közalkalmazott közül", hanem legyen saját életpályájuk.

– húzta alá. Rétvári Bence elmondta: a béremelésről azt várja a kormány, hogy tovább növekedjen a pedagóguspálya iránti – már most is élénkülő – érdeklődés, pályán tudják tartani a legjobb képességű tanárokat, és sikerüljön visszavonzani a pályaelhagyókat is. Elmondása szerint az új életpályatörvény és a fizetések emelésének híre pozitívan befolyásolta a felsőoktatási felvételit.

– jelentette ki. Hozzátette: az új életpályatörvény azt szolgálja, hogy aki többet tesz a gyerekekért, többet tudjon keresni.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt hangsúlyozta, hogy a fizetésemelés az életpálya valamennyi fokozatában "észrevehető" lesz. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően az alapbérek emelkedését most a pótlékok is követik, így a többletfeladatokat vállalók – például vezetők, helyettesek, osztályfőnökök – is jelentős többlettel számolhatnak. Úgy fogalmazott: a béremelés egy folyamat kezdete, ami 2025-ben folytatódni fog, hiszen további öt évre garanciát vállal az állam, hogy megtartja a pedagógusbérek pozícióját. Az elnök szerint "nagyobb presztízst is jelent", hogy míg korábban a minimálbérhez kötődött a pedagógusok fizetése, most a diplomás átlagbérhez mérik. Felhívta a figyelmet arra is: a kormányrendelet egyértelműen rögzíti, hogy a fizetésekben a teljesítményértékelés hatására sem lehet negatív eltérítés. Horváth Péter hangsúlyozta: ha a pedagógusok megbecsülése "folyamatos, jól követhető tendencia lesz", akkor biztos benne, hogy többen fognak jelentkezni a pályára, és többen is maradnak meg az állásukban. Jelezte: az intézményvezetők beszámolói alapján már most nagyon sok korábbi pályaelhagyó jelezte, hogy szeretne visszatérni a pedagógusi hivatáshoz. Az elnök kifejezetten jó döntésnek nevezte, hogy a nyugdíjasként visszafoglalkoztatott pedagógusoknak már nem kell lemondaniuk a nyugdíjukról, ha visszamennek dolgozni. Kitért továbbá arra is: elfogadhatónak tartják, hogy a mostani béremelés esetén "nincs különösebb differenciálási lehetőségük" az intézményeknek, de szeretnék, ha később nagyobb önállóságot kapnának e téren. Javasolják továbbá, hogy a 2013 óta változatlan érettségi díjakat is a gyakornoki bérhez illesztve állapítsák meg – jegyezte meg.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.