1986 nyarán egy páncélozott szovjet járőr okozta a Videoton elnökének a halálát. Papp István bizalmasa szerint nem egyszerű balesetről volt szó. Az esetről példátlanul hallgatott a magyar sajtó, egy későbbi interjúból kiderült, hogy a szovjetek nem hagyták, hogy magyar bíróság tárgyalja az ügyet. Tény, hogy a Videoton ekkoriban jelentős részben a szigorúan titkos haditechnikai megrendeléseiből élt, és Moszkva beszállítója volt. Az egyik nagy üzlet éppen Papp halála után indult be, már az új elnök, Kázsmér János vezetése alatt. A történetet felgöngyölítve úgy tűnik, könnyen lehet, hogy az ötvenes évektől uralkodó, kőkeményen tárgyaló Papp egyszerűen útban volt. Az is tény, hogy a Videoton 1991-re hatalmas adósságot halmozott fel. A Magyar Népköztársaság élgyárának titkos története.
„Meghalt Papp István – Papp István állami díjas, a Videoton Elektronikai Vállalat vezérigazgatója június 29-én, 66 éves korában, közúti baleset következtében meghalt; temetéséről később intézkednek, közli gyászjelentésében az MSZMP Fejér megyei bizottsága, a Vas-, Fém- és Villamosenergiai pari Dolgozók Szakszervezete, az Ipari Minisztérium és a Videoton Elektronikai Vállalat” – ez a rövidke MTI-közlemény jelent meg az 1986. július elsejei Magyar Nemzetben. A Népszabadságban a hír mellé egy névtelen nekrológot is betördeltek:
„Elkötelezett, átgondolt életművével vívta ki Papp István, hogy neve Székesfehérvárott szorosan kapcsolódott a Videoton és a város fejlődéséhez. A gyárban vezetése alatt kitűnő szakemberek ezrei nevelődtek fel, jelentősen hozzájárulva a magyar elektronika megalapozásához és jövőjéhez. Nagy ívű, szép élet után hagyott gazdag örökséget a magyar elektronikai iparra.
Abból a nemzedékből való volt, amelyiknek csak látszólag adatott könnyen a vezetői poszt. Papp István, aki szabolcsi munkáscsaládban született 1920-ban, édesapja mesterségét folytatva, kovácsként kezdett dolgozni Diósgyőrben. Az éveken át végzett nehéz fizikai munka tartást adott egyéniségének egész életre szólóan. 1951-től rövid ideig a Mechanikai Művek Vezetője volt, 1952-ben nevezték ki a Videoton jogelődje, a székesfehérvári Vadásztöltény Gyár igazgatójának, később gépész- mérnöki diplomát szerzett, 1961 óta a Videoton vezérigazgatója. A gyár Papp István 34 évi irányító munkája alatt vált Európa-hírű nagyüzemmé.”
Jobbra Papp István, tőle balra a Vietnami Dolgozók Pártja elsõ titkára és kísérete / MTI Fotó: Vigovszki Ferenc
Az újságok szerint a Videoton vezérét már hetedikén eltemették, ezután a rendszerváltás előtt és után is alig-alig írtak róla, szinte nagyítóval kell keresni azokat a cikkeket, amelyekben egyáltalán megemlítették.
Mivel egy olyan emberről beszélünk, aki évtizedeken át vezette a Magyar Népköztársaság egyik legfontosabb vállalatát, ez legalábbis furcsa. Persze csak első látásra, hiszen Papp István halálát egy szovjet katonai járőr okozta.
A Videoton volt igazgatójának rejtélyes végzetére Borvendég Zsuzsanna történész, az impexek történetének kutatója hívta fel a figyelmemet, amikor a fehérvári mamutcég rendszerváltás előtti történetéről kérdeztem. Azt írta, hogy ezt a szálat nem igazán tudta felfejteni, de átküldött egy érdekes cikket, ahol említésre került a tragédia. Az interjú szerzője Czeglédy Lászlóval beszélgetett, aki az írás szerint Papp István bizalmi embere, ahogyan fogalmaztak, a „Vezér” kooperációs vezetője volt. A minket érdeklő részlet a következő: „Halála sokak szerint rejtélyes. – Az autós összeütközést okozó szovjet katonát a baleset után úgyszólván azonnal elengedték a kórházból – idézte fel a Papp István számára végzetes napot Czeglédy László. –
Szokatlannak bizonyult az is, hogy az orosz sofőr a késő éjszakában egyedül autózott tolókerettel felkészített kocsijával, amit belül kárpitoztak. Ilyet >mezei< alakulatok nem engedhettek meg maguknak, és nem is volt rá lehetőségük. Még él olyan tanú, aki a hivatalos közleménnyel ellentétben nem egyszerű balesetről tud…”.
Az interjú ezzel zárul, de korábban Czeglédy többször is megemlítette, hogy Papp mennyire kemény, nehezen meggyőzhető ember volt. Ezért kellett eltenni az útból? Azt suttogták, hogy a Vidi elnöke a baleset idején éppen a repülőtérre tartott egy fegyverüzlet ügyében. Ha így volt, előre lehetett tudni, hogy merre és mikor megy – nem lehetett túl nehéz levadászni. De ez csak egy információrészlet, nézzük, mit tudunk pontosan. Először a fegyverüzletről.
Videoton, a szovjet birodalom egyik beszállítója
Ma már tény – de nagyon sokáig, igazából a kétezres évekig egyáltalán nem számított publikusnak –, hogy a Videoton a nyolcvanas években legkomolyabb bevételeit már a katonai híradástechnikából szerezte.
Kézenfekvő volt arra a lábra támaszkodni, mivel a rádió- és televíziógyártás és ezek exportja ekkor már folyamatosan veszteséget termelt. Logikus, hogy a számítástechnikai versenybe is beszálltak. Ehhez szükség volt a nyugati technológiára is, amelyet jelentős részben illegálisan szereztek be.
Ebben kulcsszerepe volt a magyar, bolgár, NDK-s vállalatoknak, a célállomás persze Moszkva volt.
„Az elektronika és a számítástechnika gyors ütemű fejlődése elengedhetetlenné tette a [szocialista] blokk vállalatai számára, hogy nyugati technológiákat építsenek be saját termékeikbe, hiszen a kifejlesztett és legyártott berendezések többsége a hadiipar számára is nélkülözhetetlen volt, a katonai technológiák versenyképességének fenntartása pedig elsődleges prioritást élvezett a hidegháború teljes időszakában a Szovjetunió számára – a Videoton készülékeinek legfőbb végfelhasználója ugyanis a szovjet birodalom volt” – írta erről Borvendég Zsuzsanna Az „impexek” kora című könyvében. Ezért is hozta létre a Videoton 1969-ben külkereskedelmi vállalatát, amely üzletkötőket (zömében hírszerzőket) küldött a világ különböző pontjaira, míg a cég több városban leányvállalatokat alapított. De minket most a hadiipari szál érdekel.
Szahara-akció, balul sikerült üzlet Kadhafival
A nyolcvanas évek elején indult el az a „Szahara-akció”, amelynek során a magyar állam rádiólokációs rendszereket szállított a líbiai diktátornak, Moammer Kadhafinak. A szigorúan titkos műveletről először Germuska Pál írt tanulmányt (Kadhafi fülei), évekkel később jelent meg Orbán-Schwarzkopf Balázs munkája – éppen az akkor még az általam szerkesztett Arc és Álarcban, a Hamvas Intézet folyóiratában –, amelyből több új részletet megismerhettünk. A tervezett üzletről természetesen az amerikaiak is tudomást szereztek, így többszereplőssé vált az ügy.
Orbán-Schwarzkopf említett írásában részletesen bemutatja azt a bonyolult állambiztonsági-üzleti játszmát, amely végül hatalmas pénzügyi bukás lett a Magyar Népköztársaság számára. Mert a lényeg ez: az állam szinte mindig bukott ezeken az üzleteken. A megbízhatatlan líbiaiak többször átverték a magyar (szovjet) felet, pedig az elvtársak még arra is figyeltek, hogy az eszközöket szovjet hajókkal szállítsák le.
Kadhafi és Kádár Budapesten (1978) / Fotó: MTI
A rendszer végül 1986-ban érkezett meg Líbiába, éppen ez év tavaszán kezdte meg Amerika az ország bombázását. „Hogy a Szahara projekt még pikánsabb véget érjen, arról szintén az amerikaiak gondoskodtak. A napi operatív információs jelentésekben eddig fellelt utolsó tájékoztatás e témában így szól: >A»Szahara«fedőnevű rendszer líbiai átvevői közül egy tajvani származású katonai mérnök az USA-ba disszidált. […] Nevezett személy részt vett a »Szahara« fedőnevű rendszer magyarországi egyeztető tárgyalásain, ezért részletes ismeretekkel rendelkezik a rendszer paramétereiről, valamint a berendezések telepítési helyéről.< Ez a jelentés akár méltó zárásnak is tekinthető, keretbe foglalja azt az eseménysort, amelynek kezdetén az Amerikai Egyesült Államok bizonyos tájékoztatás alapján kvázi engedélyezte a katonai fejlesztést, majd egy áruló, lehet, hogy beépített katonatiszt révén megszerezhette a nagyrészt kifejlesztett termék teljes dokumentációját.”
Utólag is csak gratulálni lehet. Az üzlet komoly pénzügyi veszteséget hozott, a pontos végösszeget nehéz lenne rekontsruálni, de több millió dollárról volt szó. A számlát ezúttal is az állam állta.
Szahara és Tárán, azaz a Videoton ex-vezetőinek saját verziója
Említettem, hogy a „Szaharáról” Germuska Pál írt először, az ő tanulmánya 2008-ban jelent meg, öt évvel később adták ki azt a könyvet, amely a Videoton múltjáról szól és tulajdonképpen belsős kiadvány. (Az írást egy remek szakblogon találtam, utána a könyvtárban megnéztem a teljes könyvet).
A kötet három szerkesztője kulcsszereplője volt a cég rendszerváltás előtti történetének, de – ennek újszerűségét ki is hangsúlyozzák – a katonai híradástechnikáról is bekerült egy külön fejezet. Vélelmezem, hogy ez Germuska korábbi publikálása miatt történt meg, nem volt már mit titkolni, inkább újraírni lehetett a történetet.
„A program SZAHARA fedőnéven híresült el, a gyártásra létrejött konzorcium vezetője a VIDEOTON lett – írták a hivatalos verzióban. – Ebben az időben a VIDEOTON a programokhoz csak szervezeteivel, területével (integrációhoz) tudott hozzájárulni, majd később nagy teljesítményű adókkal, rendszer automatizálással, számítástechnikai eszközökkel (Remote Process Terminál, RPT), a hatalmas programból a VIDEOTON részesedése átlagosan évente 1-2 milliárd forintot tett ki.
A vállalaton belül a program nagyon kemény stratégiai vita katalizálója lett. Volt aki a SZAHARA programban látta a vállalat további fejlődési lehetőségét. Ezt kommunikálva, a vállalaton belül ki is kialakult ez a képzet, a többi profilt az átlag videotonos is a >pléhkrisztus< kategóriába helyezte.
Ezzel ellentétes nézetet vallott a vállalat műszaki igazgatója, Kázsmér János, a Rádiógyár igazgatója, Herczog József és Szabó Antal, a SZAHARA vállalati koordinátora.
Ez a kör szükségesnek tartotta a SZAHARA programot a konvertibilis devizaszerzés biztosítására. Álláspontjuk szerint a stratégia termékkör ebben a műfajban is a szovjetek által fejlesztett, harcászati alkalmazásokon is használható TÁRÁN [máshol TARAN] rendszer volt. Papp István halála után a szovjet hadiiparral történő egyezség alapján a TÁRÁN gyártása a VIDEOTON-ban elindult, 1989-ben az első 50 millió rubel értékű termék legyártásra került.
Bolgár katonai küldöttség, vezetője Velko Ivanov Palin (b2) vezérezredes, a Bolgár Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke. Papp István magyaráz nekik / Fotó: Friedmann Endre
Érdemes néhány mondatban a SZAHARA program értékelését megvilágítani. Kereskedelempolitikai szempontból is tévedtek azok, akik ebben hosszú távú fizetőképes piacot képzeltek.
A vevőkör anyagi lehetőségei további rendelésekre talán csak India esetében voltak biztosítottak. Az arab országok esetében már az első rendelések is nagyon bizonytalan forrásokra alapoztak. Még nagyobb volt a tévedés szakmai szinten.”
Ha minden igaz, a könyv fenti részét az a Kázsmér János jegyezte, aki Papp István után átvette a cég vezetését. Igazából az egyik mondat különösen érdekesen cseng: „Papp István halála után a szovjet hadiiparral történő egyezség alapján a TÁRÁN gyártása a VIDEOTON-ban elindult”. Az biztos (mert feltüntették), hogy Kázsmér írta a könyvben azt az rövidke írást, amely Papp Istvánt bemutatta. Kiderül, hogy sokáig remekül vezette a céget, de aztán történt valami. „A 60. életévét betöltve életében egy nagy törés keletkezett. A helyi, megyei pártszervek nyugdíjazását szorgalmazták.
Ő nem akart nyugdíjba menni, így egy állandó küzdelemben, feszültségben élt. Egyrészt nagyon óvatossá vált, félt, hogy hibázik, másrészt gyanakvóvá vált, engedte az intrikák felerősödését.
[…] Papp István még ebben a helyzetben is jelentős eredményt ért el, létrehozta a magyar iparon belüli horizontális együttműködést a SZAHARA program keretében, több mint tíz vállalat, intézmény között.”
1988. október 31. Grósz Károly (k), a Magyar Szocialista Munkáspárt fõtitkára Videoton Elektronikai Vállalatnál. Mögötte Kázsmér János /MTI Fotó: Kabáczy Szilárd
A narratíva szerint tehát a cégen belül főleg Pappnak köszönhető a SZAHARA program, de az említett TÁRÁN-t már Kázsmérék gondolták kulcsfontosságúnak. Ez Papp István halála után be is indult. Érdekes, hogy az írásban egyetlen szó sincs Papp haláláról, ahogyan lánya sem írt erről rövidke emlékezésében (vagy írt, és nem szerkesztették bele). Ugyanez a csönd uralta a sajtót akkoriban és utána is.
De mi az a TÁRÁN?
Mivel nem vagyok sem szakértő, sem katonai hírszerző, nem könnyű szakszerűen válaszolni. Csak szaklapokban írtak róla, pár cikket találtam, a Honvédelmi Szemlében megjelent adhat leginkább fogódzót: „A ballisztikus rakéták elleni védelemhez kapcsolódó fejlesztések persze a Szovjetunióban sem csak egy mederben folytak. Az А-rendszer fejlesztésével párhuzamosan, már a 60-as években több olyan projektet is indítottak, amik ugyan szintén nem léptek túl a kísérleti fázison, de részeredményeik a későbbiekben felhasználhatók voltak. Ilyen volt például a Tárán fedőnevű rakétavédelmi rendszer, ami az eredeti tervek szerint egy >szupererős< – mintegy 10 megatonnás nukleáris töltetű harci részszel rendelkező – ellenrakétával, a védett területtől nagy távolságban, az atmoszféra külső rétegében semmisítette volna meg a támadó rakétákat.”
Az biztos, hogy hatalmas üzlet volt és Kázsmér azt is feljegyezte, kinek volt (még) benne kulcsszerepe:
„A TÁRÁN honosítása a VIDEOTON-nál Herczog József személyes teljesítménye. Herczog József a szovjet kollégáival megegyezett szakosítási egyezmény nélkül, hogy a VIDEOTON megkezdi a TÁRÁN gyártását. A szovjet ipar ehhez minden segítséget megadott; alkatrészeket, műszaki dokumentációt, szakértői támogatást”
– írta a Videoton történetében. Ugyanő számolt be arról, hogy micsoda megvesztegetésekkel érték el a különböző katonai üzletek egy részét.
„Sajnos nem így történt, a szerződésekért dollármilliókat kellett fizetni, titkos bankszámlákra. A legnagyobb ilyen kifizetés meghaladta az 50 millió dollárt”
– fogalmazott.
Ötven millió dollár – egyetlen fizetés.
1980. Magyarország VIDEOTON Super Color televíziókészülék. A képernyőn Magyari Béla, Valerij Kubaszov és Farkas Bertalan űrhajósok láthatók. / Fotó: Fortepan.hu
Leszorították, halálra gázolták, több verzió létezik
Mit nem értett meg Papp István az idők szavából? Mit tudhatunk még a haláláról? Mutatok három valamelyest különböző verziót, más forrást egyelőre nem találtam. Az olimpiai ezüstérmes Kű Lajos a Videotonban kezdett futballozni, onnan akart a Ferencvárosba menni, ami nem volt túl egyszerű. Így emlékezett a Nemzeti Sportnak: „Nem adtak ki, ezért egy évet ki kellett hagynom.
A Videoton hadiipari termékeket is gyártó, nagy cég és biztos háttér volt az egyesületnek, a vezérigazgató, Papp István szigorú ember hírében állt. Az oroszokkal is keményen tárgyalt, később éppen egy szovjet teherautó szorította le az útról, amikor szörnyethalt.”
Ez egy. Témánk szempontjából még érdekesebb, hogy a diktatúra utolsó honvédelmi minisztere, Kárpáti Ferenc is megemlítette Papp István nevét egy interjúban, amikor a szovjet megszállók által „eltussolt” balesetekről és bűnesetekről volt szó. „Gyakran előfordult, hogy a szovjet megszállók által okozott baleseteket, bűneseteket eltussolták?” – kérdezte a baráti 168 óra újságírója (ez azért fontos, mert egy jobboldali lapnak nemigen adott volna interjút). – A kirívó eseteket nem lehetett eltussolni. Egyszer előfordult, hogy a várpalotai lőtér környékén egy tiszt vezetésével berúgtak a katonák, és a falu kocsmájában összekaptak a helybeliekkel. A tiszt feldühödött, és harckocsival benyomta a kocsma falát. Ragaszkodtunk hozzá, hogy magyar hadbíróság tárgyalja az ügyet, de a szovjet vezetés ideküldte Kulikov marsallt, aki kérte: az ő bíróságuk dönthessen. Egy másik esetben a tököli egység két katonája részegen agyonlőtt egy taxist. A magyar taxisok elfogták őket.
Mi ekkor is ragaszkodtunk a magyar bírósági tárgyaláshoz, eredménytelenül. Ezt egyszer sem sikerült elérnünk. Akkor sem, amikor Papp Istvánt, a Videoton vezérigazgatóját szovjet katonák halálra gázolták. Az özvegye közvetítéssel levelet írt a szovjet vezetésnek. Kapott is valami csekély kárpótlást. Egyébként tudták jól, hogy sok gondot okoznak nekünk.”
Ebben a változatban ugye nem leszorították, hanem halálra gázolták. A lényeg, hogy magyar bíróságra nem kerülhetett az ügy, de legalább az özvegy kapott valami csekély kárpótlást. Most nézzük a harmadik verziót, ezt a Kurírban jegyezték Szemán aláírással (gondolom, Szemán László) 1998-ban, a „Szovjetek bűntettei” című cikkben:
„De egy, a KRESZ-t nem ismerő szovjet katona miatt vesztette életét a Videoton egyik vezetője is, akinek gépkocsiját – közúton – letarolta egy szovjet páncélautó. A kiskatona azzal védekezett, hogy csak két hónapja van Magyarországon, és nem ismeri a közlekedési szabályokat.”
Újabb szürreális részlet: a KRESZ-t nem ismerő szovjet katona.
Kázsmér János: sok katona között egy “civil”
Említettem, hogy Papp István halála után Kázsmér lett az utódja.
Utóbbi könyvükben több helyen büszkélkedett azzal, hogy mennyire fontos ember volt. Az egyik anekdotában a legendás szovjet külügyminisztert, Andrej Gromikot győzte meg, máskor, amikor a PASZUV-ról (a szárazföldi szovjet csapatok irányításának automatizálása) tárgyaltak Moszkvával és a többi csatlósországgal, akkor ő volt a „civil delegált.” Amúgy a kései diktatúra krémjéhez tartozott, 1988-ban az MSZMP Központi Bizottságának tagja volt.
Kázsmér a Videotont a rendszerváltásig vezette, akkor a szovjet kapcsolat megszakadt, a cég 1991-re már – ha hihetünk Schiffer Pál dokumentumfilmjének – már 27 milliárd forintos adósságot halmozott fel. Akkori árfolyamon…
Maga Kázsmér természetesen átmentette magát, mérnökként az üzleti világban találta meg a helyét: „Profilt váltva egy nagy svájci nagy bank holdudvarában nagy ipari projektek kidolgozásával, megszervezésével, a projekt megvalósításával bízták meg – írták a könyvben titokzatosan, konkrét céget, bankot nem említve. – A közel tízéves munkássága alatt közel fél milliárd svájci frank értékű projekt került megvalósításra számottevő veszteség nélkül.” Aztán ebből is kiszállt, és borászatot alapított mivel „a pénzügyi szektorban végzett munka jól jövedelmezett”. Ennek bekerülési értéke 1.5 milliárd forint volt – a borászat ma is megy, családi vállalkozás.
Sajnos hiába kerestem, sehol sem írtak, vagy beszélt arról, hogy pontosan milyen cégnek is dolgozott egy „nagy svájci bank holdudvarában”. Pedig igencsak érdekes lenne. Egy másik cikkben röviden ezt írták: „A cég elnök-vezérigazgatói posztját hagyta ott, amikor a rendszerváltás hajnalán a számítástechnika hazai úttörőjéből egy bank beruházási tanácsadója lett Svájcban”.
Röviden: beruházási tanácsadó lett a Moszkvának bedolgozó Videoton egykori elnökéből, aki korábban a diktatúra szigorúan titkos katonai üzleteit felügyelte, és magas rangú katonákkal tárgyalt. Milyen érdekes az élet. Ahogyan az is, hogy mi lett annak a Herczognak a sorsa, aki kiemelt szerepet játszott a TÁRÁN-üzletben. „Az Elektronikái Vállalat rádiógyár igazgatója, a sportklub labdarúgó-szakosztályának volt vezetőségi tagja 1990. december 28-án, 55 éves korában váratlanul elhunyt.” Éppen a rendszerváltás után. Lehet, hogy csendben, párnák közt halt meg, de a történet ismerétében már minden furcsán cseng.
Folytatom.
Fotók: Fortepan/MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS