Pesti Srácok

Meghalt Berki Krisztián, lánya talált rá a holttestére - kábítószer is volt a lakásában

Meghalt Berki Krisztián, lánya talált rá a holttestére - kábítószer is volt a lakásában

Ma reggel meghalt Berki Krisztián. Idegenkezűség gyanúja nem merült fel, a halálesetet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják. A médiaszemélyiség 41 éves volt. A rendőrség megerősítette azt is, hogy a helyszínen kábítószer-gyanús anyagot találtak és emiatt büntetőeljárást is indítottak.

A Blikk számolt be róla, hogy mentőautó érkezett Berki Krisztián lakása elé ma reggel. A lap információi szerint a szomszédok állítólag már több napja kiabálásokat és veszekedéseket hallottak a celeb lakása körül, valamint korábban is voltak már kint a rendőrök. A helyszínen ezekben a percekben is ott van Berki Krisztián felesége, Mazsi, valamint időközben megérkezett a helyszínre a volt felesége, Hódi Pamela és a lánya is. Az esettel kapcsolatban a rendőrség korábban az Origónak azt mondta, haláleset miatt tartanak szemlét, és idegenkezűség nem merült fel, vagyis nem gyilkosság történt.

D. Tóth Norbert, a Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese Berki Krisztián IX. kerületi otthonánál újságíróknak azt mondta: helyszíni szemlét folytatnak, idegenkezűség gyanúja nem merült fel, a halálesetet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják. Arról pontos információt még senki sem közölt, hogy mi okozta Berki Krisztián halálát. Azt a sajtóértesülést az MTI megkeresésére a BRFK megerősítette, hogy a helyszínen kábítószer-gyanús anyagot találtak és emiatt büntetőeljárást is indítottak.

A Blikk később megtudta: Berki Krisztiánra a kislánya, Natália talált rá. Állítólag kettesben voltak a házban, és amikor a gyerek felébredt, már holtan találta az apját. Ezután édesanyját, Hódi Pamelát hívta segítségül.

PestiSracok facebook image

Forrás: Blikk; Fotó: nlcafe.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.