Megszólalt a PestiSrácok.hu-nak a Dominikán bujkáló, nemzetközi körözés alatt álló, milliárdos áfacsalási ügyekben érintett bissau-guineai áldiplomata, Farkas Attila. Az áfacsaló portálunknak azt mondta, csak akkor hajlandó hazajönni, ha a nyomozószervek végre kiderítik az igazságot. Farkas arról is beszélt, hogy bizonyos hatósági személyek szerinte pontosan tudják, hogy kik állnak a milliárdos bűncselekmények hátterében, azonban, mivel féltik az állásukat, semmit nem mernek csinálni.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Ami a vádhatóságnak és a bíróságnak nem sikerült, az a PestiSrácok.hu-nak igen. Sikerült ugyanis elérnünk és megszólaltatnunk a milliárdos áfacsalásairól elhíresült, szökésben lévő bissau guineai áldiplomatát, Farkas Attilát. A jelenleg Dominikán tartózkodó Farkast gyakorlatilag futni hagyták a hatóságok, és csak megkésve, a múlt héten adott ki ellene nemzetközi körözést a bíróság. A Farkas Gabriella vezette bírói tanács döntését azzal indokolta, hogy a vádlott a szabályszerű idézés ellenére sem jelent meg az egyik milliárdos csalási ügyének tárgyalásán, illetve nem kezdte el letölteni a rá kiszabott két éves börtönbüntetését. Farkast a tárgyaláson sem a bírói tanács, sem ügyvédje nem tudta elérni. Nos, portálunknak tegnap sikerült telefonon beszélnie a “diplomatával”, akitől arról érdeklődtünk, tervezi-e, hogy esetleg a közeljövőben hazalátogat, vagy beváltja ígéretét és többé nem teszi be a lábát Magyarországra.
Nem is tudta, hogy be kell vonulnia?
Farkas a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, hogy „majd egyszer biztosan” hazajön, főleg, ha a hatóságok képesek lesznek ügyeiben kideríteni az igazságot. Portálunknak az áfacsaló beszélt arról is, csak a sajtóból tudja, hogy október elején be kellett volna vonulnia a börtönbe, ugyanis – állítása szerint – ő erről hivatalos behívólevelet nem kapott. A „diplomatának” azért kellett volna rács mögé vonulnia, mert júniusban emberölés előkészülete miatt jogerősen két éves szabadságvesztésre ítélte őt a Fővárosi Ítélőtábla. A táblabíróság ugyanis bizonyítottnak látta, hogy Farkas egy üzleti vita miatt meg akarta öletni volt üzlettársát. A másodfokú bíróság már tavaly októberben döntést hozhatott volna a bűnügyben, ám a „vállalkozó” diplomáciai mentességre hivatkozott és kijelentette, ő bissau-guineai diplomata. Azóta már kiderült, nem szerepel a diplomáciai nyilvántartásban, így semmilyen mentesség nem illeti meg.
Tudni lehet, kik állnak a láncolat végén
A „vállalkozó” korábban azzal vált ismertté, hogy két éve kiderült, több mint kétmilliárd forintos áfacsalásban érintett, miután egy, a közreműködésével létrehozott cégcsoport eszmei irányítójaként tonnaszám szerzett be cukrot és étolajat Szlovákiából. A magyar áruházláncok polcain azután jelentek meg ezek a termékek, hogy több cégen is átfuttatták őket. Az áfacsaló társaságra a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói 2013 nyarán csaptak le, de az ügy nyolc gyanúsítottja közül senkit sem helyeztek előzetes letartóztatásba, Farkas pedig akkor is Dominikára távozott. Utóbbi ügyével kapcsolatban a PestiSrácok.hu-nak Farkas kifejtette, nem érdekli, hogy az ügy eljut-e a vádemelésig, majd hozzátette, aki „Magyarországon cukorral, étolajjal, rizzsel kereskedik, csak idő kérdése, hogy mikor kerül vád alá”. Szerinte ezeket az ügyleteket csak azok folytathatják hatósági vegzálás nélkül, „akiknek ez meg van engedve”. Arról ugyanakkor az áldiplomata semmit nem akart mondani, hogy e tárgykörben pontosan kikre gondol. Farkas beszélt arról is, hogy bizonyos hatósági személyeknek pontos tudomásuk van róla, hogy mi van az áfacsalásos ügyei hátterében, azonban, mivel féltik a beosztásukat, „nem mernek lépni”, annak ellenére, hogy tudják, kik a főszereplők, és ki, mit tett valójában – tette hozzá Farkas.
Farkas az MSZP-re és Kókára vallott
Az áldiplomata nekünk neveket ugyan nem mondott, ugyanakkor a fenti kijelentéseivel kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy a PestiSrácok.hu korábban megszerezte az “üzletember” egyik csalási ügyében tett nyomozati vallomását. Abban az áfacsaló a NAV-nyomozóknak elárulta, az egyik többszáz milliós, áfacsalásra épülő biznisz a balliberális oldal politikai védelmét élvezte, és a haszon harminc százalékát az MSZP-nek kellett leadniuk, de Farkas szerint az áfacsalás szereplői az SZDSZ egykori frakcióvezetőjének és elnökének, Kóka Jánosnak is milliós összeget juttattak. A Kókára és az MSZP-re nézve tett terhelő vallomás kapcsán korábban a Központi Nyomozó Főügyészséget is megkérdeztük, hogy indult-e nyomozás az akkor még mentelmi joggal rendelkező volt SZDSZ-elnök, esetleg más politikus ellen. Nagy Andrea szóvivő portálunkat akkor úgy tájékoztatta, hogy még a büntetőügy ügyszáma alapján sem sikerült beazonosítaniuk, hogy a KNYF megkapta volna a NAV elődjétől Farkas Attila vallomását.
Címlapfotó: alfahir.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS