Pesti Srácok

Meloniéknak még mindig nem sikerült kiegyezniük Von der Leyen támogatásáról

Meloniéknak még mindig nem sikerült kiegyezniük Von der Leyen támogatásáról

Továbbra sem tudják eldönteni Meloniék, van-e kedvük újabb öt év Von der Leyenhez. Az ECR-en belüli vitát súlyosbítja, hogy míg Meloni zsíros biztosi portfólióért lobbizik, a lengyelek nem túl lelkesek Ursula támogatása kapcsán.

Miután az Európai Tanácsban az Ursula von der Leyen második bizottsági elnöki ciklusáról szóló szavazáson tartózkodott, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök most azon tanakodik, hogy az Európai Parlamentben támogassa-e Von der Leyen újrázását. Von der Leyen holnap látogatja meg az ECR frakciót, ezt követően hoz majd döntést Meloni – írja az Euractiv nyomán a Mandiner.

A lap beszámol róla: az Európai Parlament bizonyos frakciói már döntöttek arról, hogy ismét megszavazzák-e a regnáló bizottsági elnököt, az ECR még nem foglalt állást.

PestiSracok facebook image

– közölte Meloni a washingtoni NATO-csúcsot követő sajtótájékoztatón pénteken. Az Euractiv információi szerint Meloni delegációja vagy megszavazza majd Von der Leyent, vagy tartózkodik. Az tehát, hogy nemmel szavazzon, értesüléseik szerint nincs az asztalon. Az olasz miniszterelnök döntésében, mint elmondta, Olaszország szempontjai fognak dönteni, nem a pártcsalád megfontolásai.

– mondta Meloni. Ez arra utal, hogy Meloni leginkább egy tekintélyes biztosi pozíciót szeretne kiharcolni Olaszország számára, 27 EP-képviselőjének támogató szavazatáért cserébe. Sajtóértesülések szerint az olasz biztosjelölt Raffaele Fitto jelenlegi olasz Európa-ügyi miniszter lesz.

Meloni döntése ugyanakkor nem feltétlenül jelenti majd azt, hogy az egész ECR felsorakozik Von der Leyen mögé. Ahogy öt évvel ezelőtt, úgy ezúttal is ellentétes irányban szavazhat az ECR két mérvadó delegációja. 2019-ben Meloni pártja, az Olaszország Fivérei (FdI) nem szavazta meg Von der Leyen bizottsági elnökségét, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) viszont igen. Most a szerepek felcserélődhetnek, miután Meloni az uniós pénzekre ráutalt Olaszország miniszterelnökeként erős függésben van Von der Leyen jóakaratától, az ellenzékbe szorult PiS pedig bizonyosan nem hálálja majd meg a bizottsági elnöknek, hogy részben az általa befagyasztott uniós pénzek miatt veszítették el tavaly a választást.

Nicola Procaccini, az ECR társelnöke már bejelentette: a pártcsalád egyes képviselői szabadon dönthetnek majd Von der Leyen támogatásáról. Erre szükség is lesz, mert a lengyelek mellett az ECR román és francia képviselői sem tartanak igényt a következő öt évben Von der Leyen szolgálataira.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Riccardo Antimiani

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.