Történelmi mélypontja közelében stagnált a nemzetközi devizakereskedelemben a forint árfolyama csütörtök reggel az euróval szemben, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben 1 éves mélypontra csökkent.
Az eurót reggel nyolc órakor 327,71 forinton jegyezték a szerda esti 327,85 forint után. Szerdán az euró jegyzése 328 forint felett is járt, ahol a forint történelmi mélypontot állított be.
A dollárral és a svájci frankkal szemben a forint gyengült: a dollár jegyzése a szerda esti 282,93 forintról 283,53-ra, a svájci franké pedig 283,79-ről 284,24 forintra emelkedett csütörtök reggelre. A dollár és a svájci frank esetében a csütörtök reggel elért árfolyam nagyjából 1 éves csúcsnak felel meg.
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a hazai piacon jelentősebb piacmozgató hír nem várható, így a nemzetközi hangulat mozgathatja a BUX-ot. Felhívta a figyelmet arra, hogy fontos a forint gyengeségére figyelni, mert a hazai fizetőeszköz mind az euróval, mind a dollárral szemben történelmi mélypontokra került az utóbbi időben.
Hozzátette, a nemzetközi tőzsdei hangulatot alapvetően az amerikai kereskedelempolitikai kommunikáció és az ezzel összefüggő friss hírek mozgatják majd. A nemzetközi piac szerdán a negatív nyitás után felfelé indult, a lendület az amerikai kereskedés végére elfogyott. Az ázsiai piac vegyes képet mutatott a nyitáskor, azóta inkább negatív kereskedés látszik – mondta a Concorde elemzője.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője MTI-nek küldött elemzésében felidézte, hogy kisebb pozitív korrekció zajlott a Budapesti Értéktőzsdén az elmúlt napokban, de továbbra is meghatározó támaszok közelében van a vezető részvények többsége, egyelőre nem számítanak tartós vételi erőre a piacon. Szerinte a technikai kép alapján a Mol lehet a kakukktojás, amely folytathatja az emelkedést a következő napokban, egészen a 2750 forintos szintig.
A forint szerdán új történelmi mélypontra gyengült az euróval szemben, és továbbra sem várható érdemi fordulat, hamarosan a 330-as szint is elérhető lehet. A legfontosabb kérdés változatlanul az, hogy az MNB milyen árfolyamszintnél látja komolyabb esélyét az inflációs cél túllövésének, mert csak ott fog határozottan beavatkozni. Elsőként verbális intervenció várható, majd később egyes nemkonvencionális intézkedések visszavonásával reagálhat a jegybank. Amíg azonban ezekre nem kerül sor, a forint további gyengülése várható – írja az MTI-hez küldött elemzésében Varga Zoltán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,43 pontos, 0,67 százalékos emelkedéssel, 35 587,46 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 42 forinttal, 1,59 százalékkal 2682 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,40 százalékkal 9975 forintra nőtt, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,38 százalékkal 400,50 forintra emelkedett, forgalma 248,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,20 százalékkal 5105 forintra nőtt, forgalmuk 1 milliárd forintot ért el.
Forrás: MTI; Fotó: alon.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS