Pesti Srácok

Kocsis Máté Magyar Péternek: nem közülünk jössz

null

A nárcisztikus pszichopaták legnagyobb gyengepontja, ha rávilágítanak a hazugságaikra, és szembesítik őket azzal, hogy nem annyira zseniális manipulátorok, mint hiszik. Mivel ez annyira fáj nekik, mint egy foghúzás, így Kocsis Máté mai nyílt leve nagyjából olyan lehet Magyar Péter számára, mintha egy légkalapáccsal igazította volna meg a fogszabályozóját.

Kocsis Máté nyílt levelet írt a Tisza Párt elnökének, amelyben aláhúzta: valójában sokkal jobb, hogy Magyar Péter már nincs a jobboldalon. Kocsis Máté leszögezte, hogy jobb, hogy a Tisza Párt elnöke már nem jobboldaliként erőszakoskodik fiatal csajokkal a diszkóban és követi el a bennfentes kereskedést.

Péter! Látom, szeretnéd komolyra fordítani a szót. Ideje volt, a sok komolytalan hazugság után, amivel terheled a közbeszédet. A jobboldaliaknak címzett, hamisan érzelgősködő leveled elején azt írod, közülünk jöttél. Azonban rögtön ide kívánkozik, hogy te köztudottan – még a saját bevallásod szerint is – egy liberális ember vagy, egy SZDSZ-es család sarja, akit a szülei gyermekként a Mérleg utcai SZDSZ-székházba hordtak Pető Ivánhoz meg másokhoz, ahogy mesélted, s te vagy az is, akinek kiskorában Demszky-plakát volt az ágya fölött. Manapság persze lehet, hogy Demszkynek van Magyar Péter-plakát a hálószobájában

– kezdte válaszlevelét Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője Magyar Péternek címezve. Mint írta: a Tisza Párt nagypapája pártállami karrierjére udvariassági okokból most nem tér ki.

A lényeg, hogy nem közülünk jössz, ezt mindketten pontosan tudjuk. Tény, hogy a tavaly elárult barátaid által eljutottál régebben hozzánk, de nem közülünk jössz. Azzal is mindenki tisztában van, hogy a jobboldalon is mindig csak a pénz és a hatalom érdekelt. Volt feleséged sokszor elmondja, hogyan akartál milliárdos lenni, amikor ő miniszter lett, hogyan kergetted az őrületbe, hogy négy-öt munkamentes állást szerezzen neked, havi hat-nyolc millióért. Kifizetőhelyeket. A végén semmi nem volt már elég, erőszakosan többre és többre vágytál

– hangsúlyozta ki Kocsis Máté, aki arra is kitért, hogy Magyart végül elhajtották mindenhonnan, és most a baloldalon próbálja becserkészni a vágyott pénzt és hatalmat. Szólt arról is, hogy ennek eléréséhez megint sok-sok ember akar megtéveszteni, majd felhasználni Magyar.

Most épp a jobboldaliakat. Szívhez szóló, de hamis levelet írsz nekik, hogy higgyenek neked, bízzanak benned. Nem fognak. Ahogy egyetlen jobboldali beállítottságú gyerekkori barátod vagy gimnáziumi társad sem tartott veled a nagy kalandra, úgy a szavazók sem fognak.

– üzente Kocsi Máté, majd figyelmeztette, hogy az emberek átlátnak a Tisza Párt elnökén. A Fidesz frakcióvezetője felidézte, hogy Magyar azt is állítja, hogy nem idegen szívű, de nem említi meg, hogy közben elvtelenül szegődik el brüsszeli politikusok és célok szolgálatába, míg az ország gondolkodó része végignézi, ahogy Manfred Weberék fogják és zsarolják mentelmi ügyével, ahogy lebegtetik felette a rá váró büntetőeljárásokat.

Lehet, hogy nem vagy idegen szívű, de ebben a helyzetben nem is kell annak lenned, hogy szolgalelkűen teljesítsd a politikai fogvatartóid kéréseit. Tudod, ez a fő gond. Ez a te Achilles-sarkad. Ne bántódj meg, de közülünk senki nem sír utánad. Valójában sokkal jobb, hogy nem vagy a magyar jobboldalon. Hogy nem jobboldaliként erőszakoskodsz fiatal csajokkal a diszkóban, hogy nem bennfentes kereskedsz, lopsz telefont vagy hallgatod le a családtagjaidat. Tudjuk, hogy nagyon vágysz a mi támogatóinkra, de szerintem ne reménykedj. Ti is látjátok a valódi és nem manipulált kutatásokból - olykor le is írjátok -, hogy a jobboldalt lényegében nem tudtad feltörni. Ahogy azt is pontosan látjátok, hogy nem vezettek a politikai mérésekben, csak a reményt áruljátok a baloldali szavazóknak. Nem kell, hogy bevalld, csak ne nézz minket hülyének

– fűzte hozzá, majd kiemelte:

Úgy általában se nézd le soha az ellenfeleidet, s minket se becsülj alá, mert hibát követsz el.

Kocsis Máté szerint ennek pontos felismeréséhez bölcsességre és alázatra lenne szüksége Magyar Péternek, az elbizakodottság, a dölyf és erőszakos személyeskedés helyett. Úgy vélte, Magyar megtapasztalhatta, hogy a magyar jobboldalt iszonyatosan nehéz megverni a választásokon, s ennek valószínűleg tudja is jó pár okát. A Fidesz frakcióvezetője aláhúzta: most sem fog sikerülni.

 

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.