Pesti Srácok

Menekültügyi ENSZ-főbiztos: súlyos konfliktust okozna a gázaiak tömeges menekülése Egyiptomba

Menekültügyi ENSZ-főbiztos: súlyos konfliktust okozna a gázaiak tömeges menekülése Egyiptomba

Az a kilátás a Gázai övezet lakosai számára, hogy az izraeli hadsereg offenzívája elől tömegesen Egyiptomba kell menekülniük, egyrészt "kegyetlen dilemma" elé állítaná őket, másrészt végleg lehetetlenné tenné az izraeli–palesztin konfliktus megoldását – jelentette ki pénteken az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) vezetője. Filippo Grandi közölte: "határozottan meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy elkerüljük a gázai lakosság elmenekülését".

– tette hozzá Filippo Grandi a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva az UNHCR genfi székhelyén.

Körülbelül 5,6 millió menekült palesztin él Ciszjordániában, a Gázai övezetben, Jordániában, Libanonban, Szíriában és még sok más országban. Őket, illetve felmenőiket Izrael 1948-as megalakításakor űzték el földjükről. A palesztin menekültek ügye a mára háttérbe szorult közel-keleti megbékélési folyamat egyik legkényesebb kérdése. A palesztinok és az arab államok továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy bármilyen békemegállapodás szülessen, annak keretében a menekülteknek és leszármazottaiknak jogot kell kapniuk a visszatérésre, Izrael azonban ezt mindig elutasította.

PestiSracok facebook image

Izrael azon mostani terve, hogy a Gázai övezet déli részén lévő Rafah várost is megtámadja, ahol több mint egymillió palesztin menekült zsúfolódik már össze, heves bírálatot váltott ki szerte a világon. Még legközelebbi szövetségese, az Egyesült Államok is figyelmeztette Izraelt, hogy általános elszigeteltségre számíthat, ha nem adja fel ezt a tervét. A menekültügyi főbiztos kijelentette: egy Rafah elleni támadás esetén a gázaiak Egyiptomba menekülése "a biztonságot jelentő egyetlen választási lehetőség marad".

– mondta. Izrael szerint a Gázai övezetet kormányzó Hamásznak még négy zászlóalja, valamint ismeretlen számú magas rangú parancsoka van Rafahban. Grandi közölte, hogy az UNHCR sátrakat és közszükségleti cikkeket, élelmet, gyógyszert, vizet tart készenlétben arra az esetre, ha a palesztinok megindulnának kifelé az övezetből, konzultál a térség országaival erről az eshetőségről, valamint azzal is számol, hogy a fegyveres konfliktus kiterjed. Hangsúlyozta azonban, hogy ki kell zárni a "kegyetlen dilemmát", amely gyakorlatilag lezárná a valóban fontos megoldás, a végső béke felé vezető utat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.