Pesti Srácok

„Miattam veszítettük el a döntőt” – visszamenne az időben a Liverpool kapusa

„Miattam veszítettük el a döntőt” – visszamenne az időben a Liverpool kapusa

A német Loris Karius volt a Bajnokok Ligája-döntő tragikus hőse. A Liverpool kapusa kétszer is nagyot hibázott, vastagon benne volt a Real Madrid győzelmében. Mentségére szóljon, hogy elismerte a felelősségét. A Real ünneplése mellett sajnálhatjuk a Pool edzőjét, Jürgen Kloppot, aki a Dortmund után az angol csapattal is a fináléban bukott el a BL-ben.

Szombat este a Real Madrid ismét történelmet írt, hiszen sorozatban harmadszor is megnyerte a Bajnokok Ligáját. A Liverpool elleni döntő hőse Gareth Bale, tragikus alakja pedig a Pool kapusa és csatára, Loris Karius, illetve Mohamed Salah volt. Karius már Karim Benzema góljánál is hatalmasat rontott, de a spanyol együttes harmadik gólja egészen elképesztően nagy hiba után született, ami Karius egész pályafutására hatással lehet. Eddig sem tartották megbizható, kiemelkedő kapusnak, de élete eddigi legfontosabb meccsén nyújtotta a leggyengébb teljesítményt.

– ismerte el a német játékos –. Szeretnék elnézést kérni mindenkitől, drágán megfizettünk a hibáimért. Ha visszamehetnék az időben, megtenném. Sajnálom a csapatot, tudom, hogy ma cserbenhagytam a többieket. Nagyon nehéz ez most nekem, ám ilyen a kapusok élete, fel kell állni a padlóról.”

PestiSracok facebook image

Nehéz lesz. A Liverpool álmai már az első félidőben széttörni látszottak, amikor kimagaslóan legjobb játékosuk, az egyiptomi Salah megsérült. A csatár egészen elképesztő éven van túl, szórta a gólokat, és a Pool a vezetésével a döntő elején fölényben játszott a Real ellen is. Lecserélése mindent megváltoztatott, és bár Karius hibája után még egyenlített az angol csapat, Bale zseniális villanása, majd a kapus újabb megmagyarázhatatlan mozdulata (gyakorlatilag bevédte a walesi gyönge lövését) megpecsételte a Liverpool sorsát.

Jürgen Kloppot külön is sajnálhatjuk. A német edző a remekül összerakott, általa felépített Borussia Dortmunddal már elbukott egy BL-döntőt, most megtörtént vele másodszor is. Bár valamivel a Real volt az esélyesebb, ebben a Liverpoolban benne volt a végső siker. Így, ezekkel a momentumokkal együtt még fájdalmasabb egy ilyen vereség. „Mit is mondhatnék?

– mondta Klopp a kapusáról.

A Real győzelmének értékéből Salah sérülése és Karius pocsék mutatványa természetesen semmit sem von le. Bár Cristiano Ronaldo észrevehetetlen volt, az eddig a Realban összességében keveset mutató Bale a legjobbkor bizonyította klasszisát. Első gólja egészen elképesztően szép volt, a másik rossz lövésnek indult – aztán egy mindent eldöntő találat lett belőle. A Real 13. alkalommal lett a BEK, illetve a Bajnokok Ligája legjobbja. A sorozatnak nagyon jó tett volna egy „új” győztes, mert a BL a Realnak köszönhetően – ahogyan régen a nagy Barcelona-korszakban – kiszámíthatóvá vált. Ez a történelemírásnak és a dominanciának az ára.

Fotó: Guardian.co.uk

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.