Miért lett divat utálni mindent, ami hazai? (Pesti Mese)

Azt már hagyományos megszoktuk, hogy a nyugati életet, embereket és kb bármit, ami onnan jön, azt szeretni és imádni kell, mert az csak kurvajó lehet és nekünk azt kéne lemásolnunk, ha túl akarjuk élni saját barbárságunkat, de legalábbis nagyon gyorsan el kéne szégyellnünk magunkat amiatt, hogy milyen primitívek vagyunk (hozzájuk képest, értsd: Fejlett Nyugat)

GYŐRI MIKLÓS – Pesti Mese/Nulla6egy Facebook-csoport

Úgy viselkedünk, mint egyszeri pár egyetlen kicsi csemetéjével. Mindent elnézünk neki, csak a jót látjuk és éppen ezért soha rosszat nem mondunk róla. Még akkor se, ha történetesen a nagymama legszebb vázáját töri apró kicsi darabokra a vasárnapi ebédhez készülődve.

Hogy ha szóba kerül a gazdaság, a demokrácia vagy bármilyen társadalmi, közéleti kérdés, akkor Németország az etalon, esetleg Nagy-Britannia, tágabb értelemben Franciaország vagy az Egyesült Államok. Úgy viselkedünk, mint ha az ezer éves államtörténetünk fabatkát sem érne. Mindaz a kulturális és szokásrendszer, ami kialakult az mehet a kukába, mert éppen szarul teljesít a gazdaság. Ez így van. Szarul teljesít. De azért mert ez így van, nem kell feltétlenül mindenbe belerúgni, ami hazai.

Utóbbi időben, években igencsak látványosan elterjedt az a jelenség, hogy divat lett utálni mindent, ami hazai. Ha jobban belegondolok, már gyerekkoromban is voltak olyan hangok és vélemények, amelyek ezt erőltették folyamatosan. Ennek pedig már vagy 15-20 éve. Hogy miért alakult ki? Fogalmam sincs, Talán azért, mert a kommunizmus végeztével elleptek minket azok a termékek, amik addig nem voltak elérhetőek, gyakorlatilag elárasztott minket a „fejlett nyugat” jobbnál-jobb cuccokkal, ami önmagában nem is baj. A baj, hogy közben elkezdték köpni az itthon készültet. Hangosan kezdték el szidni és alázni azokat a dolgokat, amik itthon készültek. Ha egy olyan cuccot vettél, ami Made in Hungary volt, akkor te nem voltál menő. Most sem vagy az. De ha megvettél egy Fejlett Nyugatinak álcázott Made in Taiwan terméket, akkor máris a világ közepe lettél. Talán azért, mert a szocializmusban elég volt a legkisebb közös többszörös. Vagy talán azért, mert az ’álljunk be a népek nagy körébe’ társasjáték alatt sikeresen elfeledtették az emberekkel, hogy igazából hova is tartoznak.

Nyilván közbejátszik ebbe az is, hogy a minőségi termelés az valahogy szétesett a józan ésszel is kárteremtő szocializmusunk alatt. Értsd úgy. hogy valóban kialakult egy vállalkozói réteg, aki a legolcsóbban a legnagyobb hasznot célt tartva szem előtt magasról leszarta azt, hogy milyen minőségű munkát végez. Jöttek a szerencsevadászok és az ügyeskedők és igencsak háttérbe szorultak azok az iparosok, családi vállalkozások, akik egy jól menő üzlet fogalmát hosszútávon képzelték el, értsd úgy, hogy 30 év múlva is kint lesz az ajtón napközben a Nyitva tábla. Nem pedig úgy, hogy minél rövidebb idő alatt, minél több embert baszok át a legnagyobb haszon reményében.

Zárójelben jegyzem meg, hogy az is egy hatalmas átbaszás, hogy megveszel egy 20 ezer forintos cipőt (valami Fejlett Nyugatit), ami nagyon menő és nagyon trendi, aztán hordod max 2 évig és ott szakad szét ahol nem akarod. Szüleink gyerekkorában ez elképzelhető lett volna? Nem biztos.

Azt is csak halkan jegyzem meg, hogy a legnagyobb felvevő piacunk még mindig Németország, ahol azért sosem bántak kesztyűs kézzel a minőség szóval.

Kelet felé pedig még csak szemlesütve sem pillantgatunk. Hiszen nincs velük semmi dolgunk. Nem akarunk tőlük eltanulni semmit. Nincs is mit. Ahogy a régi mondás tartja, felfelé nyalunk, lefelé taposunk. A felfelé pedig nem lehet Kelet, hiszen az nem a Fejlett Nyugat.

Egyetlen mérce van. egyetlen dolog, amihez hasonlítani lehet bármit is, az aranymetszés, a Prima Materia, a világot formáló szent Grál. Az pedig a Fejlett Nyugat.

Igen, vannak rosszul működő dolgok itthon, amik megnehezítik az életet. Az elvándorlás legfőbb okát, ahogy mindig is, a megélhetési nehézségek jelentik. Hogy nem lehet kijönni havonta 70 ezer forintból, hogy hiányzik a jogfolytonosság és jogbiztonság. Ezek önmagában olyan elvándorlási hullámot generáltak, amire nem volt példa a második világháború óta. Igen, ez nagyon nincs rendjén. Hogy negyed annyit keresünk, mint a németek vagy a franciák, még is, amikor bemész valamelyik multi üzletbe ruhát vagy kaját vásárolni, nem ritka, hogy többet fizetsz ugyanazért a termékért. Ez nagyon nincs rendjén. De hogy ezért az egész országot utálni kéne? Hogy napi szinten köpjünk és fújjunk mindenre, ami hazai? Hogy keselyűként csak az alkalmat lessük, hogy mikor dobálhatunk a facebook falára olyan szeretetreméltó frázisokat, mint hogy:

Ez Abszurdisztán
Degenerált egy ország
Hát meddig hagyjuk még ezt?
Szégyellem magam (hogy magyar vagyok)
Ez már a vég vs ennél lejjebb már nincs,
az hülyeség.

Minden országnak és a benne lévő emberek halmazának megvan a saját faszsága, amik megkérdőjelezhetnék a civilizációba vetett hitünket. Elég lenne pár olyan fórumot olvasni, ahol a külföldre szakadt honfitársaink ekézik (értsd, köpik és fújják) a befogadó ország állampolgárait, kultúráját, szokásait. A szar mindenhol büdös, ezen nem kell sokat filózni.

De ahhoz, hogy ezt meglássuk, ki kéne nyitni a szemünket és nem csak a minden virágos napfényben fürdik turistaszemüvegen keresztül nézni a dolgokat. Esetleg pár hónapra vagy évre munkát vállalni kint, a Fejlett Nyugat valamelyik országában. De ehhez fel kéne először állni a tévé elől, ahol még mindig másodikak vagyunk a nézettséget tekintve az Egyesült Államok után a napi átlag 5 óránkkal. Ez aztán már valami. Csattan a kéz a homlokon. Most már mindent tudunk a világról, hiszen a tévé megmondja a tutit. Nesze bazdmeg, ha eddig kétségeid voltak a világot illetően, csak kapcsold be valamelyik igénytelen kereskedelmi csatornát és tegyél egy ágytálat az állad alá. Lássuk be. A televízióban bemutatott világnak köze sincs a valósághoz. Egyetlen dologhoz van köze: hogy a kiélezett élethelyzetek bemutatásával minél több időt tölts a képernyő előtt. Vagyis, hogy minél több reklámot erőszakoljanak bele a lassan tengeri szivaccsá alakult agyadba.

De Magyarországot szidni akkor is menő, Hiszen láttam múltkor is a tévében, hogy a Berlinben élő Hans mennyit keres szobafestéssel. Meg mesélte Tibi is, aki kint dolgozott 2 évet és hazajött és vásárolt magának egy egész falut. Mesélte.

De azért csak folytatjuk a vég nélküli fröcsögést és fújolást mindenre, ami hazai. Mint valami rejtélyes varázsige, amitől azt várjuk, hogy egy csapásra mindent megváltoztat. Talán összébb is hoz minket. Ha találkozunk egy Budapesten tanuló külföldi diákkal, nagyon érzékletesen és óriási beleéléssel kezdjük el mesélni a régen minden jobb volt bevezetés után, hogy most minden mennyire szar itthon és mennyire utálunk itt élni.

Egy dolgot felejtünk el ebben az esetben. Hogy mindennek megvan a maga helye. Hogy az Erasmus félévét töltő diákot a legkevésbé sem az érdekli, hogy mi történt az elmúlt héten a belpolitikában és hogyan teljesít a gazdaság. Ha érdekelni fogja, megkérdezi. De ha elkezded neki osztani az észt, hogy te mennyire utálod az országot, csak magadat hozod kellemetlen helyzetbe. Vannak dolgok, amiknek megvan a maga helye. Ilyen ennek a kérdésnek is a megoldása. Ahogy az iskolaigazgató ablakát focilabdával berúgó Petikét sem az egész tanári kar előtt fogom lealázni, azért amit tett, hanem otthon elbeszélgetek vele, hogy miért. Nem fogom védeni előttük, de nem is fogom megalázni. Mindennek és mindenkinek megvan a maga helye és szerepe. Ez is ilyen.

Végezetül arról sem kéne megfeledkeznünk, hogy a világ jelentős részéhez képest arany életünk van. Értsd úgy, hogy csak azzal, hogy van tető a fejed felett és melegvíz folyik a csapból, máris milliárdnyi embernél vagy jobb helyzetben. Azzal, hogy van távfűtésed, áramod és még számítógéped is, amit bekapcsolva anyázol, hogy mennyire szar itthon mindent, megint milliárdnyi embert utasítottál magad mögé. Ha pedig még ha minimál bért is keresel vagy kicsit többet, akkor pedig jó esélyed van rá, hogy a felső 20%-ba tartozol. Sovány vigasz, de ez is valami.

Folyt. köv.

fotó: kepguru.hu