
Most nem a botrányos szexvideó miatt került célkeresztbe a volt SZDSZ-es, balliberális Wittinghoff Tamás, aki Budaörsön kiskirálykodik. A járványhelyzetre hivatkozva komoly pénzügyi elvonásokat vezetett be a városi intézményeknél és civil szervezeteknél a helyi Fidesz elmondása szerint. Hiába Budaörs az ország egyik leggazdagabb települése, a polgármester mégis kalapozásba kezdett, azonban a csődhelyzet rémképét a falra festve maradt annyi energiája, hogy saját magának és alpolgármestereinek háromhavi jutalmat utaltasson ki a járványt követő első képviselő-testületi ülésen. Rövid baloldali erkölcstan.
A szexbotrány meg sem kottyant Wittinghoffnak, akit azóta újból polgármesterré választottak, ő pedig még eltökéltebben vetette bele magát a pöffeszkedő hatalmaskodásba. A demokráciát folyamatosan féltő baloldal csak akkor nem törődik az egyenlőséggel és testvériséggel, amikor hatalmon van; így tett a budaörsi polgármester is, aki önkényuralmi módszereket idézően rohanta le embereivel idén februárban a városi televíziót, hogy megfélemlítse a nem az ő szája íze szerint dolgozókat. De korábban a bölcs demokrata többször levetette már a báránybőrt, hiszen ő volt az is, aki megtagadta a tiszteletadást a kommunizmus áldozatainak emléknapján.
Ehhez képest most sima huncutság, hogy a veszélyhelyzetre hivatkozva pénzügyi elvonásokat eszközölt a városi intézményeknél és civil szervezeteknél, a csődveszély ördögi karmait vizionálva az ország egyik leggazdagabb városában. A járványveszély elmúltával ugyanis bölcs vezetőként jutalmat osztott ki magának és alpolgármestereinek, háromhavi fizetést utalva ki a díszes társaságnak. Nyilván megszolgálták a jól időzített apanázst, főleg, hogy állítólag csődhelyzetközeli állapotban van a város. A budaörsi Fidesz sajtóközleményben tiltakozott az általuk erkölcstelennek nevezett adományozás ellen.
Geplaatst door Fidesz Budaörs op Vrijdag 3 juli 2020
Forrás: Budaörsi Fidesz; Fotó: MTI
Reszelő Aladár
2020-07-07 at 12:48
Ő az ugye, aki szabadon kurvázhat és ezért izléstelenség még csak megszólni is? Csak mondanák már ki, hogy a ballipsiknek mindent szabad mert ők az elticsapat. A törvények meg kizárólag arra vannak, hogy a midenki szást szabályozzák.
Vélemény
2020-07-06 at 14:09
Wittinghoff Tamásnak is ki kell fizetni a női szolgáltatást!!! és ahhoz kell a 3 havi pénz. Nem?????????
csepü palkó
2020-07-06 at 07:44
Mi,nemzeti gondolkodásúak,akik a klf.nemzeti jellegű estekre
odalátogatva értetlenkedtünk az ottaniainktól,hogy ennek a
szárnyalása minek tulajdonítható,válaszként az kaptuk:amit csinál,a városnak jó és ez a tény elhomályosítja,sokadrendű-
vé degradálja a”dolgait”
Közismert,hogy Budaőrs egyik leggazdagabb településkénti és ezért akár irígyelhető státuszát a multik jelenlétének és az
abból befolyó temérdek iparűzési és egyéb bevételnek köszön-
heti.Mindez-az őrá szavazók”mentségére”? legyen,hogy viselt
dolgai nem okoznak nekik praktice erkölcsi skrupulusokat.
Most,hogy a pandémia miatt hozott,Budaörsöt is sújtó megszo-
rító intézkdések-mármint a mesés bevételeik,szerintük”megsar-
colása”talán-“wittinghof1G”szárnyalására akár hatással is le-
het…..
Hülye Hümér
2020-07-06 at 07:21
Mert,miért is ne?…..már csak azért is,mert mint tudjuk,ők
“különös anyagból vannak gyúrva”-a “klasszikus”mondásuk sze-
rint!
Karcsi bácsi.
2020-07-05 at 11:28
Megkaptátok Budaörsi szavazók amit megérdemeltek, ti szavaztátok meg ezt a rossz kinézetű spermavadászt ! remélem lesz adóemelés is !
kbandi1
2020-07-05 at 10:47
A trendi liberális szerint a liberális nem korrupt, csak máshol kereshetik a hibát. Akkor meg miről íródott ez a cikk? Dicséret saját maguknak? Fejlődőképesek, az ám! Mi az hogy! Nagyon is! Csak maradjunk az alapítónál, de lehet, hogy ő nincs is, mert az alkohol gyököt vont nála.
aladin
2020-07-04 at 20:48
Ès ezt a szekszuális ganét választották maguknak a Budaörsiek. Budaörsiek most élvezzétek, hogy megszivat benneteket.
Namond
2020-07-04 at 20:01
Ügyes pasi!
Vajon Csőzik László érd polgármestere ügyesebb?
Mit ér a Belügyminisztérium Önkormányzatokat felügyelő jogköre?
Eljár ebben a feladatban valaki Pintér úr?
Nem kellene valakinek Pintér miniszter körmére nézni, Vicctor?
khm
2020-07-04 at 20:39
te is ügyes kis küntsüg vagy.
A pofád csak az ugatásig ér? Hát miért nem jelentetted fel azokat akik szerinted vétettek a Szent Grál ellen amit a magadfajták őriznek? Jelen pillanatban a nyomozást hátráltatod.
Nazsidó?
Polgar
2020-07-04 at 17:37
Ritka gusztustalan, aljas kéjenc!
kanabe andras
2020-07-04 at 16:17
Ugyan ezt csinálták a XV. ker-ben a DK-s polgármester elvtársné a saját és DK-s polgármesterihívatal jegyző barátnéja az öszödi (gyurcsotány)volt belügyminiszterné jutalmát meg duplázta !
Bolsiknál így megyen !
obsitos
2020-07-04 at 16:00
Van ott bizonyos létszámú LAKOSSÁG is, nem ?????
Patriot
2020-07-04 at 15:19
Az hogy ez egy gazember az több mint valószínű. Szdsz es volt , akkor nyilván valami mocskos tolvaj. Na de az érdiek másodjára választják akkor mi mit kezdjünk a dolgaival? Nekik jó akkor lelkük rajta.
Patriot
2020-07-04 at 15:22
Budaörsieknek!
Atosz
2020-07-04 at 15:12
Kell a penz a prostikra akik leszopjak a faxat ennek a rohadek libsi parazita mocskos zsido wittinghoff taminak !!!
Nahát
2020-07-04 at 15:00
A rokonának elprivatizált egészségház, szemműtét után megvakult emberek, gyanús épületfelújítás, közpénzből igénybe vett prostituált, a városlakók megsarcolása. Saját maga pedig simán benyúlkál a város kasszájába. Ha csak a pofáját látom, hánynom kell.
vélemény
2020-07-04 at 14:31
A választópolgárok modell értékűként, egészen közelről tanulmányozhatják, hogy az elmúlt évszázad vörös-diktatúrás Magyarországában
– a cikkben bemutatott és a hozzá hasonló, megbízható káderek, a hatalmat öntudatosan gyakorolva – mindenfajta disznóságra képes
elvtársi bűnbandákként miként sanyargatták a társadalmat.
”Minden a miénk elvtársak, de ami az enyém, ahhoz senkinek sincs köze”, szólt akkor pártvezetőségi szinten az eligazítás.
A budaörsi választók sorfalat állva, tapssal köszönthetik most favoritjukat.
Az ökörsütés időpontja hamarosan közlésre kerül!
A ”halal” minőségű nyersanyag természetszerűleg garantált!
ómió
2020-07-04 at 13:30
Lopni csak efftársiasan, efftársak!
k.pityu
2020-07-04 at 12:54
Ezek olyan nagy tolvajok hogy egyetemi szinten,oktatják egymáskösz a lopást.
Galamb
2020-07-04 at 11:50
Azt még mindig nem tudjuk, hol számoltatta el a Happy Finish számlát(kat)! Lehet egy tippem?
Kása mása
2020-07-04 at 16:53
Ez már több annál, Happy Day.
patrióta
2020-07-04 at 10:30
Minden olyan kerületben ahol a ballibernyák ellenzéki moslék katyvasz került hatalomra ,azonnal el tűnt ,tüntette -lopta- a kerület pénzét feneketlen bolsi zsebeikbe ! Ehhez értenek !
HAZUDTUNK REGGEL,ÉJJEL ,ESTE és mindig , s ki hazudik az minden aljasságra képes !
Fehérlófia
2020-07-04 at 09:12
Budaörs nem ennek a tolvajnak köszönheti, hogy gazdag, hanem a kormány kiváló gazdaságpolitikájának! Neki majd a csődjüket köszönhetik a vak választópolgárok.
MM
2020-07-04 at 21:24
Budaőrs azért gazdag, mert ott megy az M1-M7 autópálya, amit minden magyar megfizetett.Ezért tudta jó pénzért még a mocsarat is eladni, ahol a 80-as években még vizibolhát gyűjtöttünk az akváriumba. Aztán a vevők, a multik, újabb és újabb közlekedési kapcsolatokat, az autópálya kiszélesítését, Budaörs zajvédőfalakat stb. követeltek, ami nekünk szintén nagyon sokba került. Ez az ipse belepottyant a jóságba az autópálya révén, csak kupeckednie kellett. Ahhoz meg a fajtája nagyon jól ért.
Tudományos libsizmus
2020-07-04 at 08:57
Cigánykurvákra kell neki a zsé. Érthető.
istván B.füred
2020-07-04 at 08:44
Javasolom a kedves Budaörsieknek,hogy jöjjenek el nyáron egy kis időre Balatonfüredre.Itt már hosszu ideje tudják a választók kikre kell szavazni.Nézzenek körül és látni fogják,hogy egy kiváló polgármesterrel hogy fejlődik egy jól vezetett város.
Nahát
2020-07-04 at 08:51
Így van! Körülnézhetnek Debrecenben is, de Budapest is gyönyörű még egy ideig, amíg Karácsony le nem rohasztja.
Rendszeres
2020-07-04 at 08:04
Következmények nélküli országban ez sajnos nem hír.
Jó tudni róla, de igazából ez nem változtat semmin …
Budaörsön a budaörsi polgárokat kell tájékoztatni illetve jobban elérni az ilyen sztorikkal.
Főleg választások előtt, amikor dönthetnek.
oshon
2020-07-04 at 09:16
“Következmények nélküli országban ez sajnos nem hír.” Igy van … csak a nyavogas es nyavogas ! Igy jartunk a szegregalt cigokkal , a bortonbiznisszel , igy fogunk jarni a szuperkorhazzal , ligettel , Lanchiddal stb. Nalunk nyavogasok , masutt epules fejlesztes , rend es torvenytisztelet ! Kivancsi vagyok , mikor sikerul elkapni es milyen buntetest kap az a kurva , aki a tegnap leontotte festekkel a Horthy Miklos szobrat es a Reformatus templomot … vagy ki fog allni egy nyavogo es bocsanatkeresre szolitja a tettes sopredeket ?!
Vagabond
2020-07-04 at 07:29
Wittinghoff egy szent!
khm
2020-07-04 at 10:12
Kéjhölgy kinyalásáért avatta a bergoglió szentté?
Vagabond
2020-07-04 at 11:51
Minden szentnek maga felé hajlik a keze. : )
Tehetős Totó
2020-07-04 at 12:15
De legalább kemény!…kemény a nyelve, s amagas a csapásszáma.
Gijutsushi
2020-07-04 at 14:23
Szerintem Viagrára kellett a pénz, mert videó van róla, hogy nem túl kemény gyerek! Sőt, micro és soft. Talán még g(r)eci zsolténál is kisebb…
khm
2020-07-04 at 19:28
A 12,5-től is kisebb?
Hááááááát az még az úniós átlagot sem éri el. már a gréci hossz,is rövid ehhez….. 🙂
bl
2020-07-04 at 07:14
Jó az épület. Jól jelképezi a haladást. Olyan, mint egy ravatalozó, vagy műemlék, vagy kripta.
khm
2020-07-11 at 13:43
Kell a pénz nyalásra.