Pesti Srácok

Megszállták a budaörsi televíziót Wittinghoff emberei, a tulajdonos szerint meg akarják félemlíteni

Megszállták a budaörsi televíziót Wittinghoff emberei, a tulajdonos szerint meg akarják félemlíteni

A legsötétebb történelmi időszakot idézi az a módszer, amit a Wittinghoff Tamás polgármester vezette önkormányzat emberei tettek a BVTV-vel – derül ki abból a sajtóközleményből, amit a társaság adott ki február 25-én.

Nem mondható eseménytelennek vagy éppen unalmasnak a budaörsiek élete: most éppen a kerületi televízió tulajdonosa számolt be arról, miként szállta meg az önkormányzat három embere a stúdiójukat, majd cserélték le a zárakat. Bakk István tulajdonos szerint mindez azért történt, hogy megfélemlítsék őket annak érdekében, hogy az önkormányzat minél olcsóbb áron tudja majd megvásárolni a televíziós társaságot.

Az adásrendező tájékoztatása a tulajdonos felé a történtekről

Bakk István tájékoztatása szerint miután jelezték eladási szándékukat, az önkormányzat emberei gyakorlatilag megszállták a stúdiójukat és munkatársaikat arra kényszerítették, hogy a kulcsokat átadják, ezek után pedig lecserélték a zárakat.

PestiSracok facebook image

Véleménye szerint a televíziót áron alul akarják megvásárolni tőlük, sőt, törvénytelen eszközökkel, diktatórikus intézkedésekkel járnak el velük szemben, hogy kizárják saját vagyonából.

Az eladási szándékról szóló nyilatkozat, amelyet február 23-án tettek meg Budaörs Város Önkormányzatának a televízió tulajdonosai és ügyvezetője

Bakk István úgy fogalmaz: félnie kell Budaörsön "a fekete fasizmust vörössé tevő áldemokraták jelenléte miatt." A BVTV tulajdonosa arról is ír, hogy a Wittinghoff vezette önkormányzat "nem fog áfát fizetni az államnak".

Az üggyel kapcsolatban természetesen a budaörsi önkormányzatot is megkerestük, választ azonban még nem kaptunk tőlük.

Fotó: youtube.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.