
Helyreigazítás: a 2020. február 27. napján megjelent, „Milliárdokat talicskázhatnak ki évente az egészségügyből orvosi üzleti körök” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy dr. Kiss Zoltán Tamást jogerősen három évre ítélték. A valóság ezzel szemben az, hogy dr. Kiss Zoltán Tamást a Debreceni Törvényszék mint elsőfokú bíróság 2017. július 10-én kihirdetett elsőfokú ítéletével folytatólagosan elkövetett, hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, amely büntetést a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla 2018. szeptember 12-én hozott másodfokú, jogerős ítéletével 5 000 000,- Ft pénzbüntetésre enyhített.
Minden év végén állandó téma a hazai kórházak adóssága, az egészségügy alulfinanszírozottsága, az ellenzék pedig éppen ezért, szinte képtelen leszállni az oktatás-egészségügy két bites, minden primitivitást alulmúló kampányáról. Ha azonban elkezdjük felfejteni a szálakat, akkor hamar kiderül, hogy a problémák forrása legkevésbé valamely Orbán-kormány munkájában, mint inkább a „haladó, európai”, balliberális kabinetek és a hozzájuk köthető csatlós cégek, vállalkozások körül keresendő. Az egészségügyi intézmények és a magántulajdonú egészségügyi vállalatok homályos összefonódásai azonban egy évi kétezer milliárd forintból működő állami terület költségvetésének zabrálására adhatnak lehetőséget. A tapasztalatok szerint pedig ahol megvan a lehetőség, ott mindig lesznek élelmes vállalkozók is annak kihasználására.
Adódik a kérdés: vajon mi köti össze egy nyírségi állami egészségügyi holding jogerősen elítélt vezérigazgatóját, egy jelenleg is nyomozás alatt álló miskolci onkológiai vonalon működő magánvállalat tevékenységét és a kórházak minden évben felhalmozódó jelentős hiányát? A rövid válasz: hasonló profilú cégek. A történet megértéséhez azonban fel kell idéznünk a hírhedt kórház privatizációt és a Gyurcsány-kormány működésének éveit. Az ötlet az volt, hogy a PPP beruházási kontrukcióhoz hasonlóan az addig csak állami kézben lévő és kizárólag a költségvetés által finanszírozott egészségügybe beszáll a magántőke is, ezzel fejlesztve a színvonalat és a úgy kompletten mindent is. Persze a gyakorlatban a kisebbségi tulajdonos magánvállalatok kapták a profitot termelő tevékenységeket, az államra maradt a veszteség vállalása, a rendszer pedig az összeomlás irányába haladt.
4 MILLIÁRD UGROTT NYÍREGYHÁZÁN
2009-ben, az aprófalvas Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az egészségügyi intézmények centralizációja mellett döntöttek és egy gigaholding formájában olvasztották egybe az addigra gazdasági társasággá alakult kórházakat és rendelőintézeteket. Az akkor még erős szocialista fellegvárnak számító Nyíregyházán megalakult holding élére Kiss Zoltán Tamás került. A cég működése azonban hamar botrányba fulladt. 2012-ben Kiss már a rendőrség őrizetében várta a vele szembeni büntetőeljárás megindulását különböző közbeszerzési visszaélések miatt. Végül jogerősen 2017-ben ítélték el az egykori orvos-cégvezért három évre.
MISKOLCON JELENLEG IS ÁLL A BÁL
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház sem maradt ki az egészségügy átszervezésének kalandos történetéből. Korábbi cikkünkben már bemutattuk, hogy a miskolci megyei kórházban miként kerülhetett az onkológiai ellátás egy bizonyos Medcenter Kft-hez, amelytől csak főigazgató váltások és hosszas huzavona után sikerült az intézménynek búcsút mondania. Ebben az esetben is milliárdos kár érhette a kórházat, így a magyar államot, az előnytelen szerződési konstrukciók miatt. A gyakorlat megértésének kulcsa az a tény, hogy tudjuk, itt zajlott hazánk történetének legdrágább sugárterápiája, valamint itt volt a legmagasabb az ilyen kezelések után járó állami támogatás. Közben viszont persze az érintették minimalizálták költségeiket, így az ott dolgozók elmondásaiból tudjuk, hogy például a rákos betegek kezelését szolgáló eszközök alkatrészei között szivárgó vizet az egészségügyi személyzet kénytelen volt konyhai mosogatószivaccsal megpróbálni felszívni.
MINDEN KONC SZÁMÍTOTT
Talán nem az ország legismertebb települése a Sárrét festői városa, Püspökladány, de a 16 ezer fős település rendelkezik egy bizonyos orvosi rendelőintézettel, aminek az átszervezése körül újabb lehetőségek nyíltak a szociálliberális üzleti körök számára. Történt ugyanis, hogy a 2000-es évek végére már igencsak ramaty állapotban lévő intézményt a városi önkormányzat fel szerette volna újítani. Azonban a kormányzati támogatás feltétele volt, hogy a városi egészségügyi szolgáltatóban kisebbségi tulajdonosként meg kell jelenjen a magántőke. Annak rendje és módja szerint, a magántőke meg is jelent egy bizonyos Mappet Kft. formájában – természetesen érezzük, hogy milyen háttérrel vehet egy magáncég bagóért 49 százalékos tulajdonrészt egy önkormányzati cégben arra alapozva, hogy ez majd százmilliós léptékű támogatást jelent annak. A rendszerbe azonban homokszem csúszott, ugyanis a cég nem kapta meg a remélt kormányzati támogatást, ellenben a kisebbségi tulajdonos „rajta maradt” Püspökladányon.

Az 1963-ban épült püspökladányi járási szakrendelőre négy évtized után már bőven ráfért egy átfogó felújítás. Az elképzelések azonban hamar félresiklottak, aminek pedig a „kiigazítása” még ma is aktuális. Fotó: MTI/Bartal Ferenc
„VÉLETLENEK” EGÉSZ SORA
Az egészségügyi privatizáció kormányprogramként történő csúcsrajáratása idején későbbi elítélt holdingvezérünk, Kiss Zoltán Tamás céget alapít, amelyet tovább ad kinevezése idején bizonyos Szimilkó Tamásnak. Szimilkó ebben az időben jegyzi többek között a püspökladányi projektbe belépett Mappet Kft-t. A projekt bukásakor, miután kiderül, hogy a kormányzati támogatást a cég nem nyerte el, Szimilkó kiszállt és a Mappet egy bizonyos Dombi Imre irányítása alá és tulajdonába került. Hogy, hogy nem, de Dombi Imre már kapcsolatba kerül történetünk többi szereplőjével is. 2013-tól ugyanis tulajdonos és vezető egy Deb Consult Kft. nevű cégben, amelynek már akkor tulajdonrésze volt a miskolci botrányokban abban az időben még szintén aktív Medcenterben. A cégtől 2016-ban válik meg, méghozzá Kiss Zoltán Tamás javára – aki jelenleg is tulajdonos és vezető tisztségviselő a cégben. De ne feledkezzünk meg Szimilkó Tamásról sem, aki idővel szintén túlad portfólióján, ezek pedig egy bizonyos Gubacsi Lászlóhoz kerülnek, méghozzá ahhoz a Gubacsihoz, aki jelenleg is a Medcenter meghatározó alakja. Miután halmozni kell az élvezeteket, érdemes megállapítani, hogy Gubacsi Medcenteres érdekeltségének szintén jelentős közös üzleti érdekeltsége volt az elítélt holdingvezér által tulajdonolt és igazgatott cégekkel.
A SZÁLAKAT IS ELVARRJÁK
Feltehetné a kérdést az olvasó, hogy mi végre idéztük a milliárdos botrányok történetébe Püspökladány rendelőintézetének ilyen szemmel nézve marginálisnak tűnő kálváriáját. Nos a válasz az, hogy az elsőre gyakran megfoghatatlannak tűnő milliárdos károkozások mellett így lehet szemléletesen érzékeltetni, hogy a kellően kártékony, élősködőkhöz hasonlítható módon működő cégek miként tudják a szakadék szélén hagyni tízezrek egészségügyi alapellátását. Emellett pedig azért is érdemes ezt az esetet megvizsgálni, mert ha valakiben kételyek merülnének fel, hogy a fentebbi összefüggések mindössze egy rosszindulatú oknyomozás által láttatni akart helyzetet írnak le, akkor érdemes a püspökladányi egészségügyi szolgáltató cég ügyvezetői székének sorsára fordítani figyelmünket. Rövid közjátékot követően ugyanis a cég élére – immár a Mappet kiszállása után, de egyben a megdöbbentő, hogy ennek ellenére is – egy bizonyos Komróczy Károly került. Komróczy azonban szintén nem tűnik egy véletlenül érkező jelentkezőnek, hiszen éppenséggel három céget is közösen jegyzett a múltban Kiss Zoltán Tamással. Komróczy jelenleg is tartó ügyvezetői megbízatása ennek fényében pedig szintén érdekes kérdéseket vet fel.
Természetesen a fentebb leírt tényszerű adatok és összefüggések ugyan mindenben megfelelnek a valóságnak, de a szükséges konzekvenciák levonása már kizárólag az olvasó és a döntéshozók kompetenciája.

Az egészségügyre rátelepedő üzleti körök jelentős hasznot húzhatnak a betegek szenvedéseiből, hiszen a kellően „kreatív” adminisztráció mellett a „súlyosan alulfinanszírozott” magyar egészségügyi kasszából is igen komoly summát szakíthatnak a különböző támogatások és állami finanszírozások révén. Fotó: MTI/Kovács Attila
Ha ezidáig nem lett volna elég hajmeresztő, hogy az egészségügyet milyen hasonló profilú cégek karjai fonhatják át, akkor érdemes ezen vállalkozások természetéről is szót ejteni. A rákbetegek szenvedéseivel egyidejűleg nagyot szakító Medcenter múltjából ugyanis minden oldalról csontvázak dőlnek ki. Tragikomikus, egyben elképesztő körülmény ugyanis, hogy az onkológiai ellátásban résztvevő cég életét papíron hosszú évekig igazgatta egy Hosszúpályiban főállású tanyagondnokként dolgozó férfi.
A cégek számokban
Pontosan az üzleti titkok miatt megbecsülni sem tudjuk, hogy a bevezetőben említett három szereplő körüli egészségügyi üzlet milyen nagyságrendben szivattyúzhatott ki közpénzeket az egészségügyből, de sokat mondó információ, hogy a biznisznek elvileg a leszálló ágát jelentő 2018-as esztendőben is, pusztán az említett szereplők között kapcsolatot jelentő cégek árbevétele meghaladta a 3 milliárd forintot, de a cégek még névértéken is legkevesebb 2 milliárd forintot értek. Mindezek pedig felvetik a kérdést: valóban alulfinanszírozott a magyar egészségügy egyes része? Valóban kevés az a mára nagyságrendileg 2 ezer milliárd forint évente, amiből működhet ez a szektor? Vagy esetleg néhány igencsak problémás elem csapolja a közös kasszát?
A vezető képen Kiss Zoltán Tamás látható. Fotó: szon.hu
tango47
2020-02-29 at 12:01
Az egészségügy nem véletlenül kerülte el a komoly reformot. Baromi nagy az ellenállás az ebből élő maffia és a főorvos-igazgatók által uralt gyógyító-ipar részéről.
vadur
2020-02-27 at 19:28
Fogorvos ugyanez, az évi 1 ingyenes fogkő eltávolítást a privát kifizetteti a pácienssel, majd a TB – től is leszedi a pénzt..
moliere
2020-02-27 at 17:53
Teljesen nyilvánvaló, hogy a magánpraxisban lévő orvosok tömege él vissza a helyzetével. A legelemibb módszer, hogy a számlás fizetésért cserébe a magánbeteg tulajdonképpen a közgyógyellátást kapja – soron kívül. Azaz mit csinál a magánorvos? Befolyással üzérkedik. Árulja a sorszámot.
És hogyan teszi kelendővé a portékát? Rohasztja, lassítja, rombolja a közgyógyellátást, hogy befizetés nélkül vállalhatatlan legyen. Az öregek vérét a hálapénzzel szívják, a fiatalokét, akik nem ismerik a “mozdulatot”, és amúgy is a tiszta megoldásban hisznek, őket meg gátlástalanul előre terelik a több száz fős sor elejére, mondván, csak így lehet. Persze a magyar fiatalabb korosztály sem annyira skandináv, hogy feljelentse azt, aki a szeme előtt lopcsalhazudik, élősködik, mert hát ő az ORVOS.
Van egy bennfentes(ebb) haverom, mondása az ismeretségi körömben lassan klasszikussá válik. “Mikor lesz rend az egészségügyben? Ha minden orvos Magyarországon ismer legalább egy orvost, aki ül.” Ennyi!
Valaki
2020-02-27 at 17:15
Szétválasztani az állami és a magán szektort!
Az orvos döntse el, hogy melyikben szeretne dolgozni, de egyszerre mindkettőben ne lehessen! Ezért van az, hogy az államiban lezavarja a rendelést, végig sem hallgatja a beteget, mert szalad a magánrendelésére!
Ecsedi Imre
2020-02-27 at 19:31
Ezen kívül meg kell szüntetni a “külső” cégekkel kötött szerződéseket. Úgy sejtem, hogy a részükre kifizetett borsos szolgáltatási díjakból simán meg lehetne venni az állami egészségügynek a szükséges eszközöket.
Saghy Rozalia
2020-02-27 at 15:33
Leválasztani a magánprakszist az állami finanszírozásról.
ufuf
2020-02-27 at 16:26
Megoldható 2/3-os törvánnyel.
moliere
2020-02-27 at 17:47
Tudatában van az orvosmaffia a zsarolási potenciáljának.
Keményen kéne lecsapni, bilincsben kéne elvinni főorvosokat, egy héten keresztül minden nap, hadd legyen velük tele az összes tévé.
Persze, még a CNN is vezető hírben nyomná, hogy “Orbán újabb antiszemita tombolása az őrület eddigi csúcsa…”
… szóval csak egy gondolatfutam, hogy miért is nem lehet…
Károly
2020-02-27 at 13:56
Tisztelt Dávid!
Oknyomozása maga a valóság.
Az egri Kórház előző igazgató asszonya /Tóth Ildikó) is, szervezetten, gátlástalanul talicskázott.
Az akkori gazdasági igazgató és a felelős műszak levélben fordult az illetékeshez, aminek a következménye, parkolópályára kerültek.
Tisztelettel megjegyezzük, -még ma is – mind két vezető, a mai napig is kiváló szaktekintély.
Támogatjuk azt a törekvését, hogy oknyomozása során átlátható és világos legyen, kik, mikor, mennyi összeget “ügyeskedhettek” el, bűnszervezetként kezelve a közpénzt??????!!!!!!
nagy tisztelettel köszönük, hogy Ön is felvette a kesztyűt a világos, átlátható egészségügy érdekében, a köz javára!
Tisztelt Ádám!
Tapasztalja az egészségügyben:
– folyamatos béremelés
– folyamatos hálapénz
– ÁSZ jelentésben adócsalás!
(pl szülészetnél magas emelkedéssel)
Tessék keményen napvilágra hozni, miért és kik engedik ezt a szörnyűséget!
Az oknyomozást, azoknak a tisztességesen dolgozó orvosok egészségének a védelmében kérjük, akiknek a betegségből való gyógyulást köszönhetjük, és nem fogadnak el hálapénzt a betegektől.
ViAM
2020-02-27 at 12:51
No igen! És vajon még ott rothadnak az OPNI bezárása előtt rendelt, leszállított, milliárdos értékű orvosi berendezések, ahol hagyták őket – persze “kimazsolázva”.
túródóra
2020-02-27 at 12:21
Csodálkozik ezen valaki 2020.-ban?Az illetékesek nem látnak a szemüktől?Mennyien vannak akik be sem járnak a munkahelyükre és mégis megélnek. Hálózat működik.Ugyanígy lesz újra ,a Fővárosi Polgármesteri Hivatalban is.Alig várták,hogy a kezükre jusson minden. Mindenki tudja,kikről van szó,még a beteghordók és a titkárnők is a “rokonokból” van kiválogatva.Ezek kilopják a magyar nép szemét.Vicc,ahogy bottal ütik a nyomukat évtizedről -évtizedre.Annyi hálapénzt nyomunk a zsebükbe,mégsem elég nekik semmi. Gátlástalan szervezetben működnek,akit akarnak kinyírnak,legyen szó betegről,legyen szó kollégáról.Évtizedek óta a kezükben van az orvosi etikai bizottság is,orvosi kamara,minden.Ha akarják,még a kormányt is megbuktatják.
Lukács
2020-02-27 at 13:27
Felmerül a kérdés persze, hogy miért nem avatkozott még közbe a Kormány? Pontosan ezért. Ez egy “méhkas”. Úgy kell rendet teremteni, hogy közben fenn kell tartani, sőt emelni a gyógyítás, ellátás színvonalát. Mivel ez szinte mindenkit érint, könnyen a rendszer megrendüléséhez is vezethet.
EfNulla
2020-02-28 at 01:28
Pontosan és azért ezek a komcsik nem kispályások ezek a szerződések azért nem 7köznapi módon vannak bebetonozva
Királytigris
2020-02-27 at 11:30
Dr.Papp Lajos: Ami az egészségügyben történik az sem erkölcsileg, sem szakmailag nem vállalható.
Miért nem lehet itt rendet rakni?
ppp
2020-02-27 at 16:26
Én nem értem, hogy hogy akar a Fidesz egy gyarapodó társadalmat létrehozni, ha az emberek egészségügyi szempontból rottyon vannak. Nagyon jó a CSOK, nagyon szuper(ez itt nem irónia), de halottakkal nem lehet társadalmat építeni.
1.tönkre van menve a mezőgazdaság. Itt most arra gondolok, hogy a termelt árukban nincs vitamin. 40 éve, mikor valaki beleharapott egy almába, egy vitaminbombába harapott bele. Ez ma már nincs így.
2.a múltkor láttam egy beszélgetést, amiben Egely egy állatorvossal beszélgetett, és elmondta, hogy a rossz minőségű és olcsó takarmányok miatt ő gyakorlatilag az elmúlt 15 évben nem látott egészséges malacot a telepeken. Ezt esszük.
3. Meggyőződésem, hogy ez a helyzet szándékosan lett így kialakítva, mert a ballib barátaink ott az akadémián ki akarnak minket irtani, és lássuk be, elég jól csinálják.
4. Egyes vitaminok ajánlott mennyisége szándékosan rosszul van megadva(akadémia), nehogy legyen esélyed
5. Aki megpróbál valamit tenni, azt kicsinálják (Béres,Papp Lajos,stb)
6. A tv-ben már minden 3. reklám gyógyszerreklám (vajon miért)
Nekem már csak egy kérdésem maradt : mi az ördög és pokol történik a magyar társadalomban? Vagyis ez egy költői kérdés. Viszont miért hagyja ezt a Fidesz? MIÉRT?
EfNulla
2020-02-28 at 01:26
ppp: jó azért Egelyt ne vedd komolyan és akkor most finoman fejeztem ki magam.
királytigris: de lehet, de lassan, azért hidd el sajnos nem hülyék a komcsik 2 dologhoz értenek az adófizetői pénzek megcsapolásához és olyan szerződések írásához, aztán tedd mellé amik napi szinten derülnek ki az igazságügyi rendszerünkről, itt a PS-en a Gaudi interjú vagy a szegedi bírósági anomáliák.
Ráadásul a cikkből az is kiderül, hogy ugyanaz lehet mint anno a Jegybank esetén 2010 után két évig még a nagybarom Simor ‘ámokfutott’ és amikor megpróbáltak pl a horror végkielégítéseket az igazságügyben megvágni a naaaagy jobboldali hetiválasz (jó ma már tudjuk mifélék voltak) ordítva szidta a kormányt. De Tarlósék sem tudtak sokat tenni a 4-es metró szerződésekkel vagy bukják az egész félig kész projectet és fizethetik az adófizetők a konszolidálást, kártérítéseket vagy ahogy tették benyelték és persze nem a szenilis demszkijre meg az ipari méretű lenyúlást megcsinálók büdöskomcsik szívták meg – hanem az összes szar a Fiodeszre meg szerencsétlen Tarlósra fröcsögött.
ppp
2020-02-28 at 09:01
Ó igen, ne vegyem komolyan? Miért ne? Mert őt is elkaszálták? Hányták rá a [email protected] vasvillával? Diszkreditálták, lejáratták?
A másik dolog pedig, hogy nem ő mondta ezeket, hanem egy állategészségügyi szakember, aki évtizedes tapasztalattal rendelkezik.
Helga
2020-03-01 at 16:11
Ide kívánkozik egy gyógyszergyár reklámja “… azon dolgozunk, hogy kitaláljuk milyen betegségekkel kell számolnunk ebben a században. Nagy felkészültségű munkatársaink azon dolgoznak, hogy magas szintű technológiával állítsanak elő olyan gyógyszereket, melyekről jobban fogják érezni magukat a betegek”. (Nem biztos, hogy szószerinti közlés!) Egyetlen megjegyzés: a betegek nem inkább meggyógyulni szeretnének?
Torockó
2020-02-27 at 11:25
Vagyonelkobzás. Hatékony – és soha nem alkalmazott – büntetés. Ha diplomája van, akkor annak letiltása is elgondolkoztathat embereket.
hivő
2020-02-27 at 11:10
Csak egy csepp a tengerben, azok az ..ingyenes..
szürések amiket telefonon és levélben ajánlanak egyes
cégek főleg időseknek.Erre az ..ingyenes. szürésre ezek a cégek lehivják az engedélyezett összeget
a társadalom biztositotol és arra az évre ennyi.Persze ennek
a szolgáltatásnak megkérdőjelezhető a minősége is.Ezt is ki lehetne
iktatni mert ez sem apropénz.
Vízöntő
2020-02-27 at 14:28
Levelet nem kaptam, de hívtak engem is, szűrést ajánlgattak az adataim alapján szükségesnek tartva.
Visszakérdeztem, honnan vannak meg az adataim? Honnan lopták ki, milyen törvényi felhatalmazás alapján kezelik, mert én arra nem adtam engedélyt!
Levágták a telefont, visszahívni nem tudtam, a szám “takarva” volt!
Még egy alkalommal próbálkoztak, ugyanaz a kérdés-felelet után többször nem!
Tényleg, ezek honnan szerezték meg a hívogatott emberek adatait? Vagy úgy is fogalmazhatom, honnan lopták ki?
Amikor személyek eltűnése kapcsán szervkereskedők lehetősége merül fel, mindig eszembe jut a kérdés, honnan tudták ki a megfelelő donor?
Biztos, hogy biztonságban vannak az adataink?
A cikkben szereplő fehérgallérosok mihez nem juthattak hozzá?
A tanyagondnoknak nem volt egyedül hozzáférése?
Vízöntő
2020-02-27 at 09:13
“Tragikomikus, egyben elképesztő körülmény ugyanis, hogy az onkológiai ellátásban résztvevő cég életét papíron hosszú évekig igazgatta egy Hosszúpályiban főállású tanyagondnokként dolgozó férfi.”
A tanyagondnok a letöltendő börtön vállalására volt kinevezve!
Világítótoronyként jelezte, ott fehérgallérosok fekete biznisze fut!
Hány év börtön és mennyi vagyonelkobzás követte a “működésüket”?
Jó lenne tudni azt is, hogy milyen mértékű korrupció engedte “játékba” őket!
(Ki is kormányzott akkoriban?)
Bangóné arról a vidékről szabadult el, nem kellene megkérdezni?
Legfeljebb megint patkányozna válasz helyett!
Csámpás Marcsa
2020-02-27 at 09:12
“Valóban kevés az a mára nagyságrendileg 2 ezer milliárd forint évente, amiből működhet ez a szektor? Vagy esetleg néhány igencsak problémás elem csapolja a közös kasszát?”
Itt keresendő, hogy az undorító László Imre le akarja állíttatni a Dél-Budai Kórház Centrum építését.
TomasTom
2020-02-27 at 09:11
Hajjaj, van olyan kórház, ahol az állam pénzén vett CT-t azonnal kiszervezték vállalkozásba, ugyan abban a kórházban dolgozó orvosnak.
Ezt magyarázza ki valaki…
Lukács
2020-02-27 at 13:20
Az Ország egyik legnagyobb orvosképző egyetemén, talán már több is, mint 20 évvel ezelőtt “volt szerencsém” a CT berendezés telepítéséhez szükséges helyiségek (ólomkasírozott falak) kialakításában. Egy izraeli cég magyar “fiókja” tulajdonában lévő berendezéssel végezik a klinikák által megrendelt vizsgálatokat, melyet a TB felé számláznak. Akkoriban még nem volt mindennapos egy ilyen berendezés, de még ma sem. Ez a helyzet kiválóan alkalmas a visszaélésekre, lenyúlásokra. Hab a tortán, hogy az üzemeltető “helyi” kft ügyvezetője annak a klinikai egységnek a vezetője lett, amelyben a CT-t elhelyezték.
csepeli
2020-02-27 at 09:05
Igaz, hogy a bűnüldözés a bűn után kullog, de az eügy /és az oktatás/ területén hosszú ideje szakmányban zajlik a bundázás, miközben milliárdokat költenek az intézményekre /és CT-re!/ Nem kéne az összes korábbi PPP “projectet” is azonnal kivizsgáltatni? Talán elhalkulna a balos rikoltozó kórus. Itt az idő!
Gáspár Anette
2020-02-27 at 09:05
Dr. Papp Lajos ellenállt, ezért a lakhelyén eszméletlenre verette az orvosmaffia.
aladin
2020-02-27 at 09:04
Ez várhato volt, hogy valami turpisság van az egészségügyben, a kormány hiába tömi az egészségügyet mindég panaszkodnak, hogy hiány van. Ideje lekontrolálni a kiadásokat, hogy mennyit költenek és mire.
Helga
2020-03-01 at 17:42
Többek között azt sem ártana tisztázni, hogy az ún. “orvosbárók” alkalmazása mennyiben befolyásolja a kórházak adosságállományát? Hogy kik is ezek az “orvosbárók”? Azok, akik az állami foglalkoztatásuk mellett, mint vállalkozók egy-egy eset kapcsán milliós számlákat nyújtanak be. De miért alakulhatott ez így? Mert orvoshiány van. S miért is van? Jó lenne szélesebb körben tudatosítani, hogy a fiatal orvosok nem elsősorban a pénzért vállalnak munkát külföldön, hanem, hogy a szakmát megtanulják.
S az is ismert, hogy a nyugatiak már az egyetemenről próbálják őket elcsábítani, mert vagy mert náluk, mint pl. Svédországban nincs is orvosképzés, vagy azért mert orvoshiánnyal küszködnek mint pl. Németországban. (Innen az orvosok az USA-ban vállalnak munkát.) Nem titok, hogy komoly pénzeket keresnek, legalábbis a hazai emelt fizetéshez képest is, de “könnyű Katát táncba vinni, ha maga is akarja”. De teszem fel a kérdést: miért nem fizetettjük meg ezeknek az orvosoknak a tanittatási költségét? Hiszen a futballistákat is komoly pénzekért igazolják át. Miért nem állunk a sarkunkra?