Pesti Srácok

Milliárdos csalás és sikkasztás miatt emeltek vádat egy szekszárdi műtrágya-kereskedő ellen

Milliárdos csalás és sikkasztás miatt emeltek vádat egy szekszárdi műtrágya-kereskedő ellen

Száztizenegy csalás és sikkasztás miatt emelt vádat a Tolna Vármegyei Főügyészség egy szekszárdi műtrágya piacon meghatározó cégcsoportot irányító kereskedő ellen, aki ötmilliárd forintot meghaladó kárt okozott üzletfeleinek - közölte a főügyészség. A vádirat szerint a férfi annak ellenére fogadta töretlenül a megrendeléseket, hogy 2020-tól nem tudott teljesíteni. A szerződéseket megkötötte, a pénzt pedig felvette, ügyfeleit hazugságokkal hitegette.

A tényállás szerint a vádlott a 2010-es évek eleje óta foglalkozott műtrágya-kereskedelemmel, kezdetben alkalmazottként, később saját cégét vezetve. A férfi az évek alatt a magyar műtrágyapiacon meghatározó cégcsoportot hozott létre - áll az ügyészségi közleményben.

A magyar és világpiacon bekövetkezett negatív változások, a versenytársak tevékenysége nyomán a jövedelmező vállalkozás 2020-tól kezdve már nem vagy csak részben tudott teljesíteni. A vádlott ennek ellenére továbbra is fogadta a megrendeléseket, és teljesítési készség nélkül kötött adásvételi szerződéseket. A banki előfinanszírozással vagy közvetlen értékesítéssel befolyt összegeket eltulajdonította, üzletfeleit hazugságokkal hitegette.

A főügyészség összesen 111 bűncselekmény elkövetésével vádolja a férfit, amelyek közül a legsúlyosabbak 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők.

PestiSracok facebook image

A korábban letartóztatás és bűnügyi felügyelet alatt állt vádlottal szemben az ügyészség 9 év 6 hónap börtönbüntetés, 9-9 év közügyektől és foglalkozástól való eltiltás, valamint 2 millió 160 ezer forint pénzbüntetés kiszabását indítványozza a Szekszárdi Törvényszéknél.

Vezető kép: Illusztráció

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.