Donald Trump vagy Kamala Harris. Látszólag csak ennyi a kérdés az Egyesült Államok elnökválasztása kapcsán, ám valójában fel sem mérhető, hogy mekkora a tét. A két jelölt ugyanis két teljesen külön világot, következésképpen két jövőképet is képvisel, amelynek okán ez a választás messze nem arról szól, hogy republikánus vagy demokrata elnöke lesz-e Amerikának. A kérdés az, hogy béke vagy háború, élet vagy halál vár-e ránk?
A háromszázharmincmillió lakosú Egyesült Államok a földkerekség harmadik legnépesebb állama. Gazdaságilag a világ vezető hatalma, amely katonailag is az élen jár. Vagyis alapvetően is meghatározó lenne, hogy miként alakul az ország elnökválasztásának kimenetele, hiszen az jelentős hatással van a világra. A jelenlegi helyzet azonban minden tekintetben sajátságos. Igaz ez társadalmilag, gazdaságilag, politikailag és katonailag egyaránt.
Általános és megalapozott az a vélekedés, hogy az emberiség még soha nem állt ennyire közel a harmadik világháborúhoz, mint napjainkban. Pattanásig feszült háborús gócpontok vannak szerte a világban, amelyek sajnos bármikor elszabadulhatnak és olyan eszkalációhoz vezethetnek, amelynek hatása és kimenetele beláthatatlan.
Az elmúlt évek során portálunkon rendszeresen értekeztünk arról, hogy gazdaságilag is elképesztő mértékű erőviszony-átrendeződés zajlik a világban. Kína ellenállhatatlanul tör előre, hamarosan a világ első számú gazdasági tényezője lesz, miközben az immáron legnépesebbé váló India is jelentős növekedésben van. Amerika hegemón szerepe a világgazdaságban tehát leáldozóban van, rövidesen meg kell osztoznia a trónon, sőt, át is kell adnia azt. Amit persze nem akar. Éppen ezért nem kérdés, hogy a közeli- és a középtávoli jövőben Amerika politikájának egyre inkább Kína kerül majd a középpontjába.
Emellett az egész „fejlett, nyugati világban” hosszú ideje zajlik a társadalmak módszeres kilúgozása, a nemzetállamok felhígítása, az évezredes, egyetemes emberi értékek, mi több, újabban már a biológiai nemek megkérdőjelezése, zárójelbe tétele, a normalitás hanyatlása, amellyel egyidejűleg olyan ideológiákat, abnormalitáson alapuló értékrendeket akarnak elfogadtatni, ránk erőltetni, amelyek életképessége enyhén szólva is megkérdőjelezhető, miközben kijelenthető, hogy veszélyt jelentenek életünkre, jövőnkre.
Az LMBTQ eszmeiség nyílt amerikai propagálásának egyik példája: David Pressman, az Egyesült Államok demokraták által Budapestre akkreditált nagykövete országa zászlajával a kezében vonul a 28. Budapest Pride résztvevői között a Városligetben 2023. július 15-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás
Mindezek együttesen eredményezik azt a helyzetet, hogy minden korábbinál nagyobb tétje van a november 5-i amerikai elnökválasztásnak. Ennek kimenetele ugyanis sorsdöntő lehet nem csupán az Amerikai Egyesült Államok, de az egész fejlett világ és tágabban az emberiség jövőjére nézve is.
Az elnökválasztás két világ összecsapása is lesz
Éppen négy évvel ezelőtt, amikor az első eredmények Joe Biden győzelmét mutatták az elnökválasztáson, de hivatalos végeredményt még nem hirdettek, portálunkon megjelent egy terjedelmes tanulmány, amely az eredményt tágabb kontextusba helyezve értékelte, illetve megpróbálta modellezni, hogy milyen időszakot hozhat a Biden-adminisztráció négy éve Amerikában. A tanulmány finoman szólva sem festett pozitív jövőképet, ám sajnos ki kell jelenteni, hogy előrejelzései helytállónak bizonyultak. Négy évvel ezelőtti írásom legfőbb gondolati üzenetét – miszerint az életpárti- és az életellenes erők küzdenek meg egymással – most is maximálisan helytállónak érzem.
Donald Trump és Kamala Harris párharca továbbra is leírható az életpárti (Trump) és az életellenes (Harris) irányvonal küzdelmeként. A helyzet azonban – éppen a mögöttünk hagyott négy év eseményeinek, valamint napjaink geopolitikai történéseinek következtében – most sokkal drámaibb, mint 2020 őszén volt, ezért bír sokkal nagyobb téttel az idei elnökválasztás, mint a négy évvel korábbi.
Trump a normalitás, az életpárti erők jelöltje
A mostani választáson ugyanúgy két világ, két egymással lényegében áthidalhatatlan szakadékkal elválasztott tábor áll szemben egymással. Az egyik – ennek jelöltje Donald Trump – az életpárti szemlélet képviselője. A republikánusok aspiránsa már első elnöki ciklusában is többször kiállt az emberi élet védelme mellett.
„Minden új élet szeretetet hoz a világra és minden ember csodálatosan van megalkotva”
– hangoztatta, és hogy ennek nyomatékot is adjon, első hivatalban lévő amerikai elnökként részt vett a „Menet az Életért” elnevezésű, abortuszellenes felvonuláson.
Hivatalban lévő amerikai elnökként Donald Trump volt az első, aki részt vett és felszólalt a „Menet az Életért” elnevezésű családbarát- és abortuszellenes rendezvényen. Fotó: MTI/EPA/Acaba/Yuri Gripas
Külön elnöki rendeletet hozott az abortusz-kísérletet túlélő, megszületett gyermekek védelmében, illetve teljesen el akarta venni az úgynevezett abortuszipar állami támogatását. Ezzel egy nagyon jelentős „darázsfészekbe” is belenyúlt, mert az abortusz kérdésköre az úgynevezett „demokraták” – valójában életellenesek – számára az egyik legvörösebb posztó. Kamala Harris demokrata jelölt ebben a kampányban éppen olyan harsogón abortusz-párti, mint volt négy évvel korábban Joe Biden. Mindezek alapján joggal aggathatjuk az életellenes jelzőt a demokraták aktuális jelöltjére.
Sokatmondó Kamala Harris hallgatása
A kampány utolsó időszakában természetesen mindkét jelölt erőteljesen exponálta magát. Rengeteg választási fórumot tartottak, különösen a „billegő körzeteket” keresték és keresik fel.
Megfigyelhető, hogy a demokrata elnökjelölt, Kamala Harris széles mosollyal szerepel mindenhol, de érdemben alig-alig mond bármit is. Tulajdonképpen nem lehet tudni, hogy a legfontosabb kérdésekben milyen álláspontot képvisel, ami ilyen forrongó világpolitikai helyzetben, mint ami napjainkban van, veszedelmesebb, mintha nyíltan síkra szállna akár az ukránok további támogatása, akár bármi más mellett. Hiszen akkor legalább tudni lehetne, hogy győzelme esetén mi várható.
Bár újabban több megnyilatkozásában is elhatárolódó hangot ütött meg Joe Bidennel szemben, Kamala Harris demokrata elnökjelölt, mint a Biden-adminisztráció alelnöke, ugyanúgy felelős a demokraták hibás döntéseiért. Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew
Így csupán a mögöttünk hagyott négy demokrata évből vonhatunk le következtetéseket, amelynek során – és ezt egyetlen pillanatra se feledjük, bármennyire igyekszik újabban elhatárolnia magát Joe Bidentől – Kamala Harris, mint alelnök, az Egyesült Államok második embere volt. Tehát mindabban, amiért a Biden-adminisztráció joggal kárhoztatható, Kamala Harris is vastagon benne van, sőt, látva Joe Biden aggasztó szellemi állapotát, részben ő maga mozgathatta a szálakat. Vagyis kijelenthető: Harris győzelme esetén semmiféle érdemi változás nem jön Amerika politikájában, ami azt jelenti, hogy tovább száguldunk egy hatalmas kataklizma felé.
Négy elnöki éve eredményeire építhet a republikánus jelölt
Ezzel szemben Donald Trump nyílt kártyákkal játszik, ráadásul ott van példaként a 2016-2020 közötti elnöki időszaka, amelynél láthattuk az általa képviselt irányvonalat. Ő volt az első amerikai elnök, aki a koreai háborút lezáró 1953-as fegyverszüneti megállapodás megkötése óta ellátogatott Észak-Koreába és a béke megteremtése érdekében személyesen találkozott a kommunista Korea vezetőjével, Kim Dzsong Unnal. Regnálása idején, az „Ábrahám-egyezmények” keretén belül több jelentős megállapodás is született a korunk egyik puskaporos hordójának számító Közel-Keleten, Izrael és néhány arab ország között.
Történelmi megállapodások születtek a Donald Trump nevéhez fűződő Ábraház-egyezmények keretén belül. A képen Hálid bin Ahmed al-Kalifa bahreini külügyminiszter, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Donald Trump amerikai elnök és Abdalláh bin Zajid án-Nahajan sejk, egyesült arab emírségekbeli külügyminiszter (b-j) látható, az Izrael, valamint Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek közötti békeszerződés aláírási ünnepségén a washingtoni Fehér Ház Kék termének erkélyén 2020. szeptember 15-én. Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo
Hosszú idő óta ő volt az első amerikai elnök, aki egyetlen háborút sem indított el sehol, semmilyen indokkal, ellenben jelentősen lecsökkentette a külföldön harcoló amerikai katonák számát. Erre a békeirányultságú, konszenzuskereső politikára most minden korábbinál nagyobb szükség lenne. Nyilvánvaló, hogy Amerika számára Kína lesz a legfontosabb az elkövetkező években, mint ahogyan az is egyértelmű, hogy a Közel-Kelet sokkal fontosabb az Egyesült Államok számára, mint az orosz-ukrán konfliktus. Ám éppen ezért komoly remény mutatkozik arra, hogy győzelme esetén Trump mielőbb igyekszik megoldani a szomszédunkban zajló háborút. Vlagyimir Putyinnal pragmatikus, de kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolata van, a Közel-Keleten pedig a korábbi Ábrahám-egyezmények sikere ad megfelelő hitelt a republikánus elnökaspiráns számára.
Belpolitikai értelemben is kézzelfogható eredményei voltak. Meghirdette az „America First” jelszót, és elnökként ennek szellemében is tevékenykedett. Megreformálta az adórendszert, s a közterhek csökkentésével jótékony hatást gyakorolt a gazdaságra és a fogyasztásra. A világ egyik legeladósodottabb országában, amelynek utoljára 2000-ben volt nagyobb a bevétele, mint a kiadása, s ahol egyre kevesebben hihetnek abban a bizonyos „amerikai álomban”, sokak életszínvonala javult valamicskét Trump intézkedései által. Ugyanezt ígérte most is, kampánykörútja utolsó állomásain. Meglátjuk, hogy elég lesz-e a győzelemhez a korábbi, négyéves elnöki időszaka, amikor már bizonyította, hogy ezeket képes valóra is váltani.
Magyarország érdeke is, hogy Donald Trump győzzön
Feltétlenül szólni kell arról, hogy nekünk, magyaroknak, melyik jelölt győzelme lenne az ideálisabb. Ritka az, amikor ennyire egyértelmű a válasz, mint most: természetesen Donald Trumpé. Ahogyan arra emlékezhetünk, a Donald Trump által Budapestre akkreditált amerikai nagykövet, David B. Cornstein az Egyesült Államok legkorrektebb hivatalos képviselője volt hazánkban. Látva azt, hogy David Pressman, jelenlegi nagykövet, hatáskörét rendszeresen és jócskán túllépve, szervezkedéseivel a nem jó emlékű Mark Palmert és Andre Goodfriendet is megszégyenítő módon szól bele a hazai belpolitikába – azt talán mondani sem kell, hogy mindig az ellenzéket támogatva -, különösen értékelendő Cornstein nagykövet tisztességes magyarországi ténykedése. Donald Trump és Orbán Viktor kiváló politikai- és emberi kapcsolata alapján joggal reménykedhetünk, hogy a republikánus jelölt győzelme esetén ismét új alapokra helyeződnek majd az amerikai-magyar kapcsolatok.
Idén nyáron is találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnök (j) és Donald Trump, amikor a korábbi amerikai elnök, republikánus elnökjelölt floridai rezidenciáján, Mar-a-Lagóban fogadta hazánk miniszterelnökét. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Emellett remélhetőleg csökkenhet a Brüsszel részéről érkező folyamatos nyomás is, hiszen, ha az Egyesült Államok Magyarországhoz fűződő viszonyában érzékelhető változás áll be, s ezáltal a permanens brüsszeli támadások mögül elveszik a washingtoni hátország, akkor az szükségszerűen enyhülést hoz majd az EU-Magyarország viszonyrendszerben is. Mindez a politikai okok miatt hosszú ideje, tisztességtelenül elzárt pénzcsapok megnyitását is elősegítheti.
Trump újból megerősítette békeígéretét
A Madison Square Gardenben (New York) tartott egyik utolsó nagy kortesbeszédében Donald Trump egyértelműen állást foglalt az orosz-ukrán és a közel-keleti háborúk ügyében is. Bár korábbi, erőteljes kijelentéseinél – miszerint huszonnégy óra alatt vége lesz a háborúnak, ha ő lesz az elnök – némiképp óvatosabb hangot ütött meg, mondandója egyértelmű. Továbbra is békepárti, és a háborúk lezárását ígéri.
Véget vetek az ukrajnai háborúnak, ami soha meg sem történt volna, ha én vagyok elnök, megállítom a közel-keleti káoszt és megakadályozom a harmadik világháborút.
Három rendkívüli jelentőségű ígéret Trumptól. Kijelenthető, hogy ha megválasztása esetén egyetlen választási ígéretét sem váltja be, és semmi mást nem tesz, csupán véghez viszi a fenti három dolgot, már az is éppen elegendő ok arra, hogy az ő győzelmét áhítsuk, az ő sikeréért szorítsunk. Nemcsak mi, magyarok, de valamennyi jóérzésű, békepárti ember, szerte a nagyvilágon.
Vezető kép: Getty Images – Bill Pugliano, Justin Sullivan
Facebook
Twitter
YouTube
RSS