Pesti Srácok

Minden jel arra utal, hogy kitiltották id. Lomnici Zoltánt Romániából

Minden jel arra utal, hogy kitiltották id. Lomnici Zoltánt Romániából

Id. Lomnici Zoltán Romániából való kitiltásával kapcsolatban kérdezte Kulcsár-Terza József romániai parlamenti képviselő a belügyminisztert, Lucian Nicolae Bodét, de a politikus nem adott érdemi választ a kérdésre, csupán annyit közölt: ha id. Lomnici Zoltán megpróbál belépni Románia területére, akkor majd megtudja, hogy ki van-e tiltva az országból vagy sem.

Kulcsár-Terza József elfogadhatatlannak tartja, hogy a román belügymiszter nem tájékoztatta őt érdemben az ügyről, hiszen nem titkos információról van szó. Idősebb Lomnici Zoltán, aki az Emberi Méltóság Tanácsának az elnöke, azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy a jogállamiságot súlyosan sértő román gyakorlatról tájékoztatni fogja az Európai Bizottság elnökét.

A külügy a belügyhöz irányította, most mégsem mond senki semmit

Az egy éve tartó ügy hátteréről azt kell tudni – amiről portálunk is beszámolt –, hogy tavaly tavasszal a román kormányzópárt képviseletében Mirela Adomicai (PSD), a képviselőház tagja Bogdan Aurescu külügyminiszternél indította meg azt a kitiltási eljárást, amelynek eredménye mostanáig nem ismert. Az eljárás megindításánál Mirela Adomicai arra hivatkozott, hogy a volt főbíró és Tóth Kálmán, a Vasvári Pál Polgári Egyesület társelnöke nem sokkal korábban kitüntette a szabadlábra helyezett Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, akiket terrorizmus vádjával elítélt a román bíróság. Ezzel kapcsolatban a volt főbíró és Kulcsár-Terza József először közös levélben Marcel Ciolacuhoz, a román képviselőház elnökéhez fordult, de választ nem kaptak. Később Kulcsár-Terza József Bogdan Aurescu külügyminisztert kereste meg, hogy megtudja: idősebb Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét valóban kitiltották-e Romániából. A miniszter csak több hónap után reagált a megkeresésre, és érdemi válasz helyett a román belügyi tárcához irányította Kulcsár-Terza Józsefet.

PestiSracok facebook image

Államtitkot sérthettek a románok

A kitiltási ügynek van egy másik, nagyon fontos szála. Amikor ugyanis tavaly májusban Mirela Adomicai idősebb Lomnici Zoltán és Tóth Kálmán kitiltását kezdeményezte a román külügyminiszternél, akkor a hivatalos levelében a részleges titkosítás ellenére azt állította, hogy a két székely elítélt egy gázvezetéket kísérelt meg felrobbantani a román nemzeti ünnepen Gyulafehérváron. Ez azonban új információ volt, ami sem a vádiratban, sem a büntetőeljárás anyagában nem szerepelt. Vagyis felmerült a gyanúja annak, hogy szolgálati vagy államtitkot sérthettek. Emiatt idősebb Lomnici Zoltán és Kulcsár-Terza József tavaly szeptemberben a román legfőbb ügyésznél kezdeményezték az ügy kivizsgálását, de erre Gabriela Scutea csak idén tavasszal reagált, és hét hónap után elutasította az ügyben tett feljelentést. Idősebb Lomnici Zoltán ennek kapcsán azt közölte: a határozatot törvénysértőnek tartja, ami ellen panaszt nyújtanak be, és kérik az ügy teljes körű kivizsgálását. Ebben az ügyben még nincs újabb fejlemény.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.