Vasárnap választunk, döntünk hazánk jövőjéről. Sokan vannak, akiknek világos értékrendje és egyértelmű elképzelése van arról, hogy kire voksol és miért? Azonban a szavazópolgárok tekintélyes hányada csak az utolsó pillanatban dönt arról, hogy elmegy-e egyáltalán voksolni, s ha igen, akkor hová teszi majd azt a bizonyos X-et. Nekik próbál iránymutatást adni írásunk, legfőképp azért, mert az ő szavazataiknak kulcsszerepe lesz abban, hogy merre tovább, Magyarország?
Bár már korábban is sokszor leírtuk az éppen aktuális választások előtt, hogy sorsdöntő voksolás következik, ez a kitétel még soha nem volt annyira igaz, mint most. A tét óriási, nagyobb, mint korábban bármikor. Mostanra egyértelműen kikristályosodott, hogy a két nagy politikai tömb, amely közül most választanunk kell, két teljesen eltérő világrendet és ebből következően két, egymással szinte semmiben sem párhuzamba állítható világot képvisel, következésképpen nem csupán arról szól a vasárnapi szavazás, hogy Fidesz vagy ellenzék? (Más erők legfeljebb a parlamenti küszöb megugrására vállalkozhatnak, többre semmiképp, így őket ebben a relációban nincs értelme említeni, noha ők is besorolhatók természetesen az egyik vagy másik oldalra.)
Bár mindig is akadt világnézeti különbség a két nagy tömb között, mégis: az első néhány szabad választás esetében majdhogynem “amerikai jellegű” volt a voksolás. Ez praktikusan azt jelentette, hogy a kétségkívül meglévő ideológiai és egyéb különbségek ellenére a legfontosabb kérdésekben nagyjából ugyanazt hozta mindkét oldal győzelme. Ahogyan a világ megváltozott, és ahogyan a szélsőségesen liberális, életellenes fősodor áramlata immáron feltartózhatatlanul végigsöpört egész Európán, leuralva annak tekintélyes részét, szétnyílt az olló és a honi belpolitikában is végérvényesen elvált a búza az ocsútól.
A magyar néplélekhez mindig is közelebb álló, azt mindig is jobban értő jobbközép vezető ereje, a Fidesz, nem csupán felismerte ezt az állapotot, de zászlajára tűzte és vállalta azt is, hogy a tragikusan fogyatkozó, identitás terén is rossz állapotban lévő magyarság végveszélybe kerülésével egyidejűleg markáns nemzetpolitikai fordulatot hajtson végre.
Innen eredeztethető, hogy az ellenzéki oldalon kialakult egy mérhetetlen és olthatatlan gyűlölet Orbán Viktorral szemben. Orbán ugyanis – a balliberálisok totális alkalmatlansága és az ország csődhelyzetbe kormányzása mellett – ezzel a nemzetpolitikai fordulattal és a magyar sorskérdések felkarolásának ígéretével hirdetve szerzett alkotmányozó többséget 2010-ben, és – szakítva a korábban meglévő klasszikus politikai hagyománnyal, amely szerint a kampányban elhangzó mindennemű ígérgetés kizárólag a választás napjáig érvényes – „nem átallotta” be is tartani mindazt, amit ígért.
Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya markáns nemzetpolitikai fordulata életmentő volt a magyarság megmaradása szempontjából.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Ez többszörös jelentőségű lépés volt. Egyfelől a szó legszorosabb értelmében nemzetmentő volt, mert ha 2010-ben ugyanaz a szélsőségesen liberális, nemzetellenes politika folytatódik, amely 2002 óta zajlott, akkor mostanra a magyarság már valószínűleg elveszítette volna a fennmaradásáért vívott heroikus küzdelmét. Orbánék győzelmével és markáns nemzetpolitikájával legalábbis időt nyertünk, márpedig közismert az igazság, miszerint aki időt nyer, életet nyer.
Másfelől pedig úgy hozta a helyzet, hogy Orbán Viktor és a Fidesz efféle politikája nemzetközi értelemben is komoly jelentőséget kapott. A fentiekkel egy időben ugyanis új dimenzióba lépett a globalista világrend és a mögötte álló roppant súlyú erők terjeszkedési törekvése is. Az “Arab tavasz”, illetve a Majdanon lezajlott események egyértelműen megmutatták, hogy az új világrend immáron bármilyen eszközt, akár közösségi oldalakon keresztül szervezett erőszakos cselekmény-sorozatokat is képes bevetni azért, hogy megszerezze az irányítást, és a saját szája íze szerint alakítson át társadalmakat, vagy akár egész kontinensrészeket. Innen pedig egyenesen következett, hogy az orbáni politika lényegében egyszerre lett pária az itthoni nemzetellenes ellenzék, és az új világrendet Magyarországra is kiterjeszteni igyekvők szemében, akik természetesen azonnal egymásra is találtak nemzeti törekvéseink gátolásában, tönkretételében.
Mindez elképesztő mértékű és félelmetesen összehangolt támadás-sorozatot eredményezett a magyar kormány ellen, már a 2014-es választások előtt is, Amerikából és Európából egyaránt, amelynek súlypontja a 2018-as voksolás idején szinte teljesen áttevődött az európai (elsősorban brüsszeli és strasbourgi) vonalra, mert nagy szerencsénkre Donald Trump személyében egy olyan elnök került a Fehér Házba, aki maximálisan respektálta az orbáni politikát, hiszen odahaza maga is hasonló értékek mentén látta el elnöki teendőit. Ezért Amerikából végre békén hagytak bennünket, nem lépte túl a hatáskörét az ide akkreditált nagykövet sem, mint korábban oly’ sokszor, és “véletlenül” mindig a jobboldali irányultságú kormányok idején.
Annál több támadást kaptunk ugyanakkor a brüsszeli és strasbourgi bürokratáktól, akik ragyogó partnerekre leltek ehhez a hazájukat szakmányban feljelentgető és eláruló ellenzéki EP-képviselők személyében. Ezek a hazaárulók ráadásul közösségi felületeiken, médiaszerepléseikben még rendszeresen büszkélkednek is azzal, amit tesznek. A cél egyértelműen és folyamatosan ugyanaz, immáron nyolc-tíz éve: eltakarítani a “renitens” Orbán Viktort a hatalomból és ennek eléréséhez minden eszköz megengedett.
Cseh Katalin és Donáth Anna még a többi brüsszeli ellenzéki képviselőhöz képest is élen jár a nemzetellenes megnyilvánulásokban és a kormány elleni hazug, lejárató akciók szervezésében.
A mostani választás azonban egy olyan időszakban zajlik le, amikor minden korábbinál fenyegetőbb helyzet vesz körül bennünket. Nem túlzás kijelenteni, hogy két prés közé került a magyarság. Nyugatról a nemzetállamok felszámolásának, a genderőrületnek, az LMBTQ-lobbinak, az ezeréves, keresztény értékek teljes megtagadásának, valamint a neomarxizmusnak az ideológiai konglomerátuma fenyeget, tőlünk keletre pedig egy olyan háború zajlik, amelyhez primer módon ugyan semmi közünk nincs, ám kárpátaljai nemzettársaink, valamint közvetlen szomszédi fekvésünk okán mégiscsak érintettségünk van, és amelybe a nyugati, életellenes ideológia-konglomerátum magyarországi helytartói – jelesül az ellenzéki összefogás – igyekezne belerángatni bennünket. Nyilvánvalóan azért, hogy könnyebben térdre lehessen kényszeríteni Orbánt. Ebben a fenyegető alaphelyzetben megyünk választani vasárnap.
Látható tehát, hogy a tét teljesen más, mint korábban bármikor volt. A szó legszorosabb értelmében és kézzelfogható valóságában a békénk, a biztonságunk, a magyar jövőnk megőrzése az, amiről elsősorban döntünk vasárnap. Ez rendkívüli felelősséget ró mindenkire, aki elmegy majd szavazni.
Ám jó hír is van: nemcsak a tét nagyságában, de abban is különbözik a mostani választás az összes korábbitól, hogy alapvetően nem árul zsákbamacskát egyik nagy tömb sem. A kis pártokkal más a helyzet, bár részben pont a bennük rejlő bizonytalansági faktor az, ami miatt aligha van esélyük, akár még a parlamenti küszöb elérésére is. Most nem az van, mint ami például a Gyurcsány-korszakban volt, amikor „lassan mondták, hogy mindenki megértse”, hogy nem lesz gázáremelés, aztán az első adandó alkalommal természetesen mégiscsak lett. Most pontosan lehet tudni, hogy mi lesz ellenzéki siker esetén és mi lesz, ha az Orbán-kormány újrázhat.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és felesége, Dobrev Klára Európai Parlamenti képviselő rendszeresen kifejezésre juttatják, hogy fel kell számolni a nemzetállamokat, mert az Európai Egyesült Államok létrehozása jelenti a jövőt.
Fotó: MTI/Mohai Balázs
Ellenzéki győzelem esetén hazánk azonnal kiszolgálja Brüsszel bürokratáit. Rábólintunk a migráns-kvótákra, az LMBTQ-őrületre, a szabadságunk és önállóságunk felszámolására. Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára megmondta világosan, hogy a nemzetállamok kora lejárt, az Európai Egyesült Államok a megoldás. Egy pillanatra se higgyük, hogy kormányra kerülve nem ezt fogják képviselni. Márki-Zay Péter egyértelművé tette, hogy fegyvereket, sőt, katonákat is küld az ukrán háborúba, ha ilyen kérés érkezne a NATO-ból, emellett többször is leszögezte, hogy értelmetlennek és károsnak tartja a rezsicsökkentést, így nyilvánvaló: ha győz, akkor annak harangoztak. Karácsony Gergely pedig elmondta egy nyugati lapnak adott interjújában, hogy ellenzéki győzelem esetén természetesen beengedik a migránsokat, csak erről a választások előtt nem szabad nyíltan kommunikálni, mert a társadalomban nagy az ellenérzés a bevándorlással kapcsolatban. Vagyis senki nem mondhatja, hogy nem tudjuk, mire készül az ellenzék, és mit tenne, ha megnyerné a választásokat. Pontosan tudjuk, hiszen olykor rejtve, olykor nagyon is nyíltan, de elmondták előre.
Márki-Zay Péter miniszterelnökké választása esetén jelentősen megnőne annak kockázata, hogy hazánk belesodródik az orosz-ukrán konfliktusba.
Ezzel szemben az Orbán-kormány, újabb győzelme esetén folytatni tudja a nemzetépítő politikát, amelyet 2010 óta képvisel. A helyzete – rajta kívül álló okok miatt – lényegesen nehezebb lesz, mint eddig, de ahogy az eddigi nehézségeken is minden esetben úrrá lett, reménykedhetünk abban, hogy a következő időszakban elénk tornyosuló akadályokat is képes lesz leküzdeni. Megmarad a családtámogatás, lesz jövője a gyermeket vállaló magyar családoknak. Megmarad a magyar vidék támogatása, a föld védelme. S mindezek mellett megmarad a magyar érdekek markáns megjelenítése és képviselete a nemzetközi diplomáciában, amely bár szükségszerűen és elkerülhetetlenül konfliktusokkal is jár olykor, ám az egyedüli útja a magyarként történő fennmaradásunknak.
A magyarság a fentiek okán most válaszút előtt áll. Olyan válaszút előtt, amelynek jelentőségét fel sem lehet igazán becsülni, miközben a saját kezünkben van a döntési lehetőség. A vasárnapi választásokon ezúttal nem csupán azt mondja majd meg a társadalmunk, hogy melyik párt-pártszövetség kormányozzon a következő években, hanem annál sokkal többet. A nemzet sorsáról, jövőjéről döntünk.
A választási lehetőségek: beolvadás a nagy, globális masszába, amit Európának neveznek, de amiről láthatjuk, hogy mivé fajult az elmúlt évtizedekben, valamint lassú, de biztos és visszafordíthatatlan önfelszámolás, amelynek eredményeként egy-két évtizeden belül nem ismerünk majd rá a saját hazánkra – negatív értelemben. Ez lenne az ellenzéki győzelem eredménye.
Az Orbán-kormány újabb felhatalmazása a másik út. A nemzeti alapokon nyugvó politika, amely az előttünk álló kihívásokra minden esetben olyan választ próbál keresni, amely a legelőnyösebb, vagy adott esetben a legkisebb kárt okozza a magyarság számára. Akkor is, ha ez nem tetszik éppen a „művelt Nyugatnak”, vagy ha ezért egyesek kétségbe vonják, hogy demokraták vagyunk-e?
Győzelme esetén Orbán Viktor kormánya folytatni tudja nemzetépítő politikáját. Nincs más alternatíva a magyarság fennmaradása szempontjából.
Fotó: Horváth Péter Gyula
A fenti két alternatíva közül kell választani, megspékelve mindezt azzal a rendkívüli helyzettel, amit a napjainkban, szemünk előtt formálódó új világrend kialakulásából fakadó kihívások okoznak és fognak a jövőben is okozni. A bizonytalanságban lévő nemzettársainknak azt kell mérlegre tenniük, hogy magyar emberekként magyar jövőt akarnak-e maguknak, valamint a gyermekeiknek és az unokáiknak? Ha igen, akkor nem kérdés, hogy a jelenlegi kormányt kell támogatniuk az újabb győzelemben.
Ha ugyanis a jelenlegi kormánypártok nyernek és Orbán Viktor folytathatja a kormányzást, akkor megnyerünk egy rendkívüli jelentőségű csatát, miközben küldünk egy világos üzenetet is a nagyvilágnak, hogy továbbra is a saját utunkon kívánunk járni. A megmaradásunkért vívott harc megnyerése még így is nehéz lesz, és még így is megtörténhet, hogy elbukjuk, de az esély megmarad és irányítani tudjuk sorsunkat. Ám ha az április 3-is kulcsfontosságú csatát bukjuk el, akkor azzal már most elveszítünk mindent. S ne legyen kétségünk: a Vörösmarty által jövendölt „nagyszerű halál” helyett egy rövid, de annál keservesebb agónia után bekövetkező, méltatlan elmúlás vár ránk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS