Vér, veríték és örömkönnyek – Rövid emlékek egy böllérfesztiválról

Dezsőnek meg kell halnia! Illetve Dezsőnek és 24 társának, hiszen egy több ezres rendezvényhez egy disznó kevés. Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztivál és Böllérverseny szombaton reggel 6 órakor kezdődött, folyt a vér, és a pálinka, valamint világrekord mennyiségű palacsinta is sült. Huth Gergellyel, Stefka Istvánnal és Nagy Feróval mi péntek este érkeztünk meg az esemény nyitóvacsorájára.

Eddig a hivatalos, kötött forma, és újságíróskodás. Hagyjuk ezeket. Ez a fesztivál nem arról szólt, hogy kiöltözött pesti hülyegyerekekként "lemenjünk vidékre" és úgy tegyünk, mintha ez a mi terepünk lenne. Nem, ez a mi terepünk volt: a szelidített farkasé, a jobboldali újságírás nagyapjáé, a nemzet csótányáé és a kárpátaljai parasztgyereké.

Éppen ezért eszembe sem jut hivataloskodni. Ha ott nem tettük, akkor minek hazudja egy cikkben? Propagandista vagyok, nem újságíró. Éppen ezért az eseményt sem fogom pontokba szedni, arról van ITT egy nagyon jó összefoglaló. Hogy akkor mégis miről írok? Az emberekről

Egy vérből valók vagyunk

Ha az ország egy pontjára tízezre gyűlnek össze a Kárpát-medence minden pontjáról, és senki, egyetlen ember sem érzi magát kivűlállónak bárhová is csapódik, akkor érezhetjük igazán, hogy mennyire elképesztően jó dolog magyarnak lenni. Mikor a legtávolabbi szórványból is úgy fogadnak, mintha együtt nőttünk volna fel, mikor ugyanolyan a vajdahunyadi korhelyleves, mint a nagydobronyi, akkor az ember újra látja, hogy milyen nagy ország vagyunk mi. Mekkora nemzet.

Pedig itt nem arról van szó, hogy gazdasági kérdéseket ecsetelünk. Nem geopolitikai megfejtésekkel foglalkozunk, hanem iszunk egy pálinkát és végigeszünk mindent, amit a történelmi Magyarország kínálhat nekünk. És higgyék el nekem, van mit kínálni.

Magyar hagyomány, hogy disznóvágásnál meg kell kínálni a szomszédot, összejön a család, néha az egész falu, és most ezt láthattuk nagyban. Hogy egy egész ország, egy faluként jött össze ünnepelni, elűzni a telet a perzselők melegénél, hogy mindenki mindenki asztalánál helye foglalhatott. Család voltunk. Nemzet maradtunk. Nincs még egy ilyen csodálatos nép a földön.