Pesti Srácok

Fico bekeményített: hétfőtől nem lesz áram Ukrajnában

Tusk le akarja választani Ficot Orbánról
Orbán Viktor és Robert Fico. Fotó: AFP/ Kisbenedek Attila
Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP

Úgy tűnik a szlovákok végre a talpukra álltak, és megadták a választ az ukránoknak. Robert Fico bejelentette, hogy hétfőtől országa leállítja Ukrajna ramellátását válaszul a Barátság kőolajvezeték elzárására.

Amennyiben hétfőig nem indul újra az olajszállítás Szlovákiába, megkérem az illetékes áramszállító vállalatot (SEPS), hogy állítsa le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást – idézte Robert Fico bejelentését a TASR hírügynökség. Robert Fico rámutatott: Szlovákia csak ezen év januárjában kétszer annyi villamos áramot szállított Ukrajnának, az ország villamoshálózatának stabilizálása céljából, mint az egész tavalyi év során.

Fico kijelentette, hogyha nincs kőolaj, akkor sötét lesz
Fico kijelentette, hogyha nincs kőolaj, akkor sötét lesz
Fotó: Szigetváry Zsolt

Robert Fico szombati bejegyzésében azt is írta: az ukrán elnök rosszindulatúan viselkedik Szlovákiával szemben, mivel Szlovákia nem támogatja az ott zajló háború folytatását. Hozzátette: Ukrajna először a Szlovákiába irányuló gázszállítást állította le, amivel évi 500 millió eurós kárt okozott az országnajk, most pedig az olajszállítást, amivel újabb károkat okoz.

A Szlovákiára és Magyarországra irányuló kőolajszállítás nagy részét orosz kőolajjal ellátó Barátság kőolajvezetéken január végén állt le a szállítás az ukrajnai háború összefüggésében, és azt az ukrán fél azóta nem indította újra, bár a szállítás műszaki szempontból már lehetséges. Ezzel kapcsolatban Robert Fico már a hét folyamán bejelentette, hogy pozsonyi Slovnaft leállítja Ukrajnába irányuló dízelüzemanyag exportját, az ország olajszükségállapotot vezet be és a pozsonyi kőolajfinomító minden terméke a hazai piac ellátására szolgál majd.


 

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?