A Magyar Nemzet szúrta ki, hogy Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes kinevezése után nem sokkal megjelent az A-Híd nevű építőcég rendezvényén. A főváros többek között pont az A-Híd Zrt. érdekében akart tízéves referencia-időszakot a Lánchíd-tenderre.
A Mandiner.hu eközben arról ír, hogy a Közbeszerzési Hatóság megállapította a Lánchíd-tender jogellenességét, miután a főváros, mint ajánlatkérő nem tartotta be a referencia-időszakra vonatkozó előírást, azaz a főváros a jogszabályban előírt 8 év helyett 10 éves referencia-időszakot írt volna elő a pályázóknak. Karácsony Gergely ezt azzal indokolta, hogy ebbe a 10 éves referencia-időszakba beleesne a Margit híd felújítása is, amely 2012 elején fejeződött be, és amelyet a Közgép konzorciumi vezetése mellett az A-Híd Zrt. és a Strabag közös konzorciuma végzett el. Mivel a városvezetés aligha szeretné, hogy a Mészáros Lőrinc üzlettársaként is ismert Szíjj László cége, a Közgép nyerje el a Lánchíd-tendert, maradt a sajtóforrások szerint baloldali kötődésű A-Híd Zrt. és a Demszky-éra alatt magát rommá nyerő Strabag (egy időben úgy is gúnyolták az SZDSZ-t, hogy Strabag Demokraták Szövetsége) – írja a portál.
Forrás: magyarnemzet.hu/mandiner.hu; Vezetőkép: A-Híd Zrt.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS