Sándor Tamás huszonkét évesen az év futballistája lett, az olimpián gólt lőtt Japánnak, vezette a magyar bajnokság góllövőlistáját, és összességében minden második meccsén beköszönt. Aztán Torinóba igazolt. Olaszországban mindössze egyetlenegy (!) bajnokit játszott. Törökországba, majd Izraelbe ment, majd nem sokkal később hazatért Debrecenbe. Huszonhat évesen volt utoljára válogatott. Tartották, tartottuk akkora tehetségnek, mint most Szoboszlai Dominiket, aki persze nyilván sokkal komplettebb futballista már most, és akiért a hírek szerint az Arsenal már konkrét ajánlattal bejelentkezett. Szoboszlai és menedzsere, Esterházy Márton egyelőre kivárna és maradna Ausztriában. Jó döntésnek tűnik: nem egy magyar pályafutást tört derékbe egy-egy elhibázott átigazolás.
Huszonkét évvel ezelőtt, 1997-ben Sándor Tamás a Torino csapatába igazolt.
Sándor akkoriban a Debrecen és a magyar futball talán legnagyobb tehetsége, gyémántja volt; tényleg élmény volt nézni a játékát. Pályafutása csúcsára (talán) 1996 decemberében jutott fel. Túl volt az olimpián, ahová hosszú idő után jutott ki a magyar válogatott, Japánnak már a 2. percben gólt lőtt – igaz, végül ahogyan a braziloktól és Nigériától, úgy tőlük is kikaptunk. Egész ősszel hihetetlen formában futballozott a Debrecenben, az őszi idény társgólkirálya lett 14 góllal, és az év futballistájának választották. Huszonkét évesen.
„Saját bevallása szerint meg sem fordult a fejében, hogy ő lehet a befutó – írta a Vasárnapi Hírek 1996 decemberében. – Sőt, még azt sem tudta, pontosan, mikor és kik választják meg az >év labdarúgóját<, így igencsak meglepődött a hír hallatán. Az MLSZ ítészeinek véleménye alapján ugyanis idén a debreceni Sándor Tamás érdemelte ki a tekintélyt parancsoló titulust. A cívis város futballistái között elsőként. Amikor a miértre közösen kerestük a választ, a 22 esztendős válogatott középpályással (aki civilben már ilyen fiatalon kétgyermekes családapa!), első érvként mindjárt a 107 élvonalbeli mérkőzésen szerzett 57 gólja merült fel.”
Elképesztő mutató. Szerződése a következő évben, 1997-ben járt le, s bár a Fradi kereste, igazi lokálpatriótaként eszébe sem jutott más magyar csapathoz igazolni. Nyugatra vágyott: „Majdnem minden országban van egy-két olyan együttes, ahová örömmel mennék. A realitás talaján maradva egy masszív középcsapatban Nyugaton is megállnám a helyem. Az állandó válogatottság mellett most erre törekszem. Egyelőre…”
Sokan féltették, amikor az olasz Torinót választotta, pedig ha valakit el tudtunk képzelni az olasz bajnokságban, az éppen ő volt. Finoman szólva sem lett igazunk.
Már az is sokakat meglepett, hogy Sándort „csak” egy Serie B-ben játszó csapat szerződtette, még akkor is, ha a legendás Torino volt az. Aztán jöttek a hírek és a cikkek, hogy nem játszik. Még mindig nem. És továbbra sem.
Az olasz szaksajtó szerint gond volt az erőnlétével, de az sem egyszerűsítette a helyzetet, hogy a másodosztályban csak egy unión kívüli játékos játszhatott egyszerre a csapatban – régi szép idők –, Sándor még az edzőmeccseken sem futballozhatott.
Más kérdés, hogy milyen menedzsere lehetett, aki ilyen feltételek mellett odavitte? Úgy, hogy a klubnak több délszláv játékosa volt, akiket sokáig sikertelenül próbáltak elpasszolni? Vélelmezhetjük, hogy az illető a saját és nem a válogatott futballista érdekét nézte, aki egészen biztosan rosszul járt ezzel a lépéssel.
A történet egészen biztosan nem volt kerek: a magyar szinten kiemelkedő támadó-középpályás végül egyetlenegy (!) bajnokin szerepelt a csapatban, és már 1998 telén Törökországba távozott.
Volt az olaszországi mellőzésnek egy kellemes mellékszála is: Sándor így lemaradt a jugoszlávok elleni felejthetetlen, megalázó pótselejtezőkről…
Huszonhat éves korában volt utoljára válogatott
A török kölcsönszerződés után Sándor Izraelbe került, ahol akkoriban kifejezetten sok magyar futballozott. Három évig volt a Beitarnál, majd hazatért Debrecenbe. Bár később egymás után háromszor is aranyérmes lett a magyar bajnokságból akkor már kiemelkedő Debrecennel, 2000 után már egyszer sem volt válogatott. Pedig akkor még csak huszonhat éves volt.
Az is árulkodó, hogy összesen tizenegyszer játszott a nemzeti csapatban az a futballista, akibe egy komoly nemzetközi karriert is beleképzeltünk.
Sándor Tamást lehetne intő példaként emlegetni – bár mindig szerény és kedvelhető, a csapatához hű futballista volt, így erre nem igazán szolgált rá –, de nem az. Akkoriban (és aztán hosszú évekig) a magyar futballisták nagyon nagy többsége megbukott külföldön, különböző indokokkal, de mind idő előtt hazatértek – kivételek persze akadtak.
Ésszel váltani, higgadtan dönteni
Sándor egy jobb döntéssel talán más pályafutást írt volna le; ezt már sohasem tudhatjuk meg, de ezért is (miatta is) kedvelem Esterházy Márton menedzser és védence, Szoboszlai Dominik visszafogottságát, higgadtságát, hogy egyelőre nem tőrödnek a neves klubok csábításával, és maradnának Ausztriában. Esterházy már futballistaként is értelmes, nagyobb távlatokban gondolkodó ember volt, és ezt – úgy fest – menedzserként is kamatoztatja.
Mert egy elkapkodott, a hatalmas összegek láttán elgyengülő döntéssel Szoboszlai egész pályafutását meghatározhatják.
Most állítólag már az Arsenal tett kilencmillió fontos (!) ajánlatot.
A fiatal futballista Sándor Tamásékhoz képest persze teljesen más úton jár, már 2016 óta Ausztriában futballozik, és még mindig csak tizennyolc éves. Egész korosztálya egyik legnagyobb tehetsége – nemcsak Magyarországon, hanem a világon –, és fokozatosan lépdel előre. Az előző idényben már bemutatkozott a Salzburg felnőttcsapatában, és mind az Európa Ligában, mind az osztrák bajnokságban felettébb ígéretesen debütált. Válogatottunk tavaszi-nyári sikereinek is a részese volt, a korát meghazudtoló higgadtságot és magabiztosságot mutatott.
Pedig óriási rajta a teher. És a magyar sajtó és közvélemény egy része csak pakolja, pakolja rá, mintha kötelessége lenne (most éppen neki) a magyar futball megmentőjének lenni.
Sajtóhírek szerint érdeklődik iránta a Borussia Dortmund, a Lazio és a Juventus is, nem beszélve a mostani hírről, amely már egy konkrét megkeresést takar. Szerencsére úgy tűnik, hogy még nem akar váltani: a Salzburg ősztől a Bajnokok Ligájában szerepelhet, Szoboszlai így a kiemelkedő elitligában is bemutatkozhat. Tovább fejlődhet. Meglátásom szerint az ő feladata most az, hogy az Európában jó középcsapatnak számító Salzburg meghatározó futballistája legyen, majd néhány évvel később egy komolyabb elitbajnokságba igazoljon.
Intő példa van elég. Volt egy futballistánk, aki nagyon fiatalon, 2009-ben a Liverpoolba igazolt (nem egyedül).
Azóta a következő csapatokban játszott: Groningen, Novara, Partizani, Dundalk, Virtus Entella. Nem lenézve ezeket az együtteseket (némelyik igencsak jól szerepelne a magyar bajnokságban), valószínűleg nem erre a pályaívre számított.
Adorján Krisztiánnak hívják. A futballfanatikusokon kívül mond valakinek valamit ez a név?
Fotók: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS