A nemzeti ünnepünk és az éppen most kulminálódó európai parlamenti választási kampány érdekes apropót szolgáltat annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy mivel tartozunk a nyugatnak, és miért kell és miért nem kell hálásnak lennünk. És ha már idehozzák, majd kiviszik a pénzt, mi a teendő. Orbán Viktor miniszterelnök megadta a választ: nekünk is legalább annyi pénzt kell megkeresnünk Magyarországon kívül, mint amennyit a külföldiek megkeresnek Magyarországon.
Orbán Viktor miniszterelnök egy nemrégiben tartott beszédében (ITT) Andrej Babiš cseh miniszterelnökre hivatkozva kijelentette:
Egy évben körülbelül 50 milliárd eurót visznek ki a V4-országokból az Európai Unió azon tagállamai, amelyek egyébként fejlesztési forrásokat adnak vissza nekünk az Európai Unió költségvetésén keresztül, amit én magam sem tekintek másnak, mint egyszerű kompenzálásnak azért az előnytelen versenyhelyzetért, amiben ők ilyen profitokat tudnak kivinni Magyarországról.
Sőt, a miniszterelnök ennél tovább ment, amikor leszögezte:
Mindenki azért csinál profitot, hogy valahogy magához szólítsa a végén, tehát a profitot előbb vagy utóbb ki fogják vinni Magyarországról.
Ahogy egy francia látja
Thomas Piketty francia sztárközgazdász nemrégiben hasonló gondolatokat fogalmazott meg, mint a magyar miniszterelnök. Ez már csak azért is érdekes, mert Orbán Viktor és Thomas Piketty közel sem állnak azonos politikai platformon. Piketty a kritikai attitűdje ellenére liberális, a mainstreamhez hasonló felfogást képvisel. Ám nem szemellenzős, érti a világot. Kijelenti, hogy az Európai Unió egészét tekintve kelet és nyugat közt szakadék van. Párizsban, Berlinben vagy Brüsszelben az emberek nem értik, hogy miért nem hálásak a keleti államok, amelyek hatalmas nyugati pénzekből részesültek.
De Varsóban vagy Prágában az eseményeket másképpen értelmezik. Rámutatnak arra, hogy a nyugati magánbefektetések megtérülési rátája magas volt, és hogy a cégek tulajdonosainak fizetett nyereség messze meghaladja a keleti irányba irányuló európai összegeket.
Ám ha megvizsgáljuk az adatokat, akkor kiderül, hogy a kommunizmus összeomlása után a nyugati befektetők (különösen a németek) fokozatosan váltak a kelet-európai országok jelentős részének tulajdonosává. Ez megközelítőleg egynegyedes arány, ha figyelembe vesszük az alaptőke teljes állományát.
Ám ha a vállalati tulajdonjogot nézzük, akkor a nyugatiak tulajdonaránya eléri az 50 százalékot.
Pitteky megállapítja, hogy ez hasonlít a kommunista idők viszonyaihoz, amikor a szovjetek zsebébe áramlott a régióban megtermelt profit nagy része.
És mi történt 2010 és 2016 között? Lengyelországból a hazai termék 4,7 százaléka, Magyarországról 7,2 százalék, a Cseh Köztársaságból 7,6 százalék és Szlovákiából 4,2 százalék áramlott nyugatra, arányosan csökkentve ezen országok nemzeti jövedelmét.
Orbán javaslatai és felvetései
Ezekre a problémákra csak egyetlen válasz van: ha nem akarjuk Magyarországot elvágni a külföldi befektetésektől, amit nem javasolnék, mert az életszínvonal drasztikus zuhanásához vezetne; egyetlen lehetőség van: nekünk is legalább annyi pénzt kell megkeresnünk Magyarországon kívül, mint amennyit a külföldiek megkeresnek Magyarországon
– fejtegette a már említett beszédben Orbán Viktor.
És legalább annyi forrást kell profitként külföldről hazahozni, mint amennyit ők innen kivisznek. Vagyis be kell szállni a globális gazdasági versenybe. Ez a globális verseny. Elzárkózni nem tudunk, nem is javasolnám, egy lehetőség van: bele kell szállni ebbe a versenybe, és a meccset legalább döntetlenre kell hozni
– szögezte le Orbán Viktor.
Látszik, hogy az idézett három ember gondolatai nagymértékben összecsengenek. Ez jó alap a vitára és a dolgok továbbgondolására. Persze tudjuk: Európában nemcsak a kelet-nyugati törésvonal húzódik, hanem az észak-déli is komoly probléma. És ugyebár ott van a Brexit szappanoperája, vagy a katalán válság újabb és újabb fordulatai, de ezekről majd máskor.
Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS