Pesti Srácok

Moszkvának üzennének a lengyelek - A legnagyobb katonai parádét rendezik meg a hidegháború óta (Videó)

Moszkvának üzennének a lengyelek - A legnagyobb katonai parádét rendezik meg a hidegháború óta (Videó)

Kedden Varsóban rendezik meg Lengyelország hidegháború óta legnagyobb katonai parádéját, számolt be a Reuters. A lengyel kormány reményei szerint ez hatásos üzenet lesz Moszkvának és a választóknak is az októberi választások előtt. Oroszország ukrajnai inváziója miatt a lengyel kormányzó pártnak, a Jog és Igazságosság (PiS) számára prioritás a fegyveres erők megerősítése.

- mondta Mariusz Blaszczak védelmi miniszter vasárnap. A fegyveres erők felvonulásán, amelyet Lengyelországnak (a varsói csatában) a Szovjetunió felett aratott győzelmének 103. évfordulóján tartanak,

Lengyelország és más NATO-országok 2000 katonája vonul végig a fővároson 200 haditechnikai eszköz és 92 repülőgép kíséretében.

PestiSracok facebook image

A kiállított felszerelések között szerepelnek az Egyesült Államoktól vásárolt M1A1 Abrams harckocsik, dél-koreai K2 harckocsik és K9 önjáró páncélosok, valamint HIMARS rakétavetők és Patriot légvédelmi rendszerek. Továbbá lengyel gyártmányú Borsuk gyalogsági harcjárművek és Rosomak páncélozott személyszállító járművek is részt vesznek.

A 2015 óta hatalmon lévő PiS szerint a parádé azt fogja demonstrálni, hogy az előző kormány alatt évekig tartó leépítések után hogyan építik újjá a hadsereget. A párt ígéretet tett arra, hogy idén megduplázza a hadsereg létszámát, és a bruttó hazai termék (GDP) mintegy 4%-át költi a védelmi kiadásokra. Az ellenzéki törvényhozók szerint azonban a kormány saját politikai céljaira használja fel a hadsereget.

- írta a közösségi médiában Michal Szczerba, a legnagyobb ellenzéki párt, a liberális Polgári Platform (PO) törvényhozója. A PiS a legtöbb közvélemény-kutatásban továbbra is a legerősebb pártként van számon tartva, nem sokkal a lengyel választások előtt.

Forrás: Reuters; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.