Néhány óra alatt helyreállt a rend a Hír TV-ben, miután a régi konzervatív jobboldali menedzsment visszavette az irányítást a csatornánál. Délben még az elmúlt három és fél évben megszokott stílusban szólt a híradó, de azt követően Kálmán Olga előző esti műsorának ismétlése helyett már Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédét közvetítették. Az esti fő műsorsávból Kálmán Olga úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna… Az Egyenesen helyett, amely műsor a szerdai nappal meg is szűnt, újra Földi-Kovács Andreát láthatták a képernyőn a nézők. A Magyarország élőben című új műsor első vendégei Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, majd Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője és Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője voltak. Miközben az ellenzék és követőik a sajtószabadság és a demokrácia végét emlegetik a történtek kapcsán, addig valójában csak annyi történt, hogy az eredetileg nemzeti konzervatív csatorna alapítói hazatértek. Huth Gergely úgy fogalmazott, a több, mint három éves rémálom ért véget. A G-napot pedig az I-nap követte, az Igazság Napja. És ez így van rendjén.
A Hír TV visszatérése a polgári értékekhez becsületbeli ügy
Ott folytatjuk, ahol 2015-ban abbahagytuk. Felelevenítjük a műsort – így köszönt be három és fél év elteltével Földi-Kovács Andrea, aki egyike volt a Hír TV azon munkatársainak, aki a G-nap után lelkiismereti okokból azonnal távozott a magából és a korábban általa közvetített értékrendből kifordult csatornától.
Elégtételt érzek! – így fogalmazott Kocsis Máté, a gyökerekhez visszatért hírtévé első adásának első vendégeként.
Emlékeztetett, hogy a Hír Televízió, a polgári oldal számára egy nagyon nehéz, ellenzéki időben jött létre, az akkori, polgári elkötelezettségű, nemzeti értékrendű nézői tették naggyá, majd a csatornát három és fél évvel ezelőtt egyszerűen ellopták ettől az oldaltól. Visszatérése a gyökerekhez pedig nem politikai kérdés, hanem becsületbeli ügy.
A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, tíz évig építették a nézettséggel, követték és szerették a Hír TV-t a nemzeti érzelmű emberek, majd a fordulat után olyan emberek jelentek meg a tévéképernyőn, akik a legnagyobb gyűlölettel vannak a polgári oldal felé, ez pedig elfogadhatatlan. Ezért arra, ami történt nincs jobb szó, mint az, hogy ez lopás.
A mai nap ünnep sok a régi Hír TV-t szerető embernek!
– jegyezte meg Kocsis Máté.
Simicska Lajos megnyilvánulásait, az ellenzéki sajtóban megjelent interjúk hangvételét tekintve a politikus úgy vélekedett, hogy visszafordíthatatlan változások történtek az elmúlt időszakban a politikai kommunikációban. Hozzátette, kulturált emberek az egész világon sehol nem beszélnek úgy, olyan szavakat használva, mint ami gyakorlatilag rendszeressé vált jobboldali politikusokat jellemezve az ellenzéki médiában. Simicska Lajos trágársága pedig bizonyos helyeken szlogenné fajult. Ez a hangnem pedig minden szolgál, csak a kulturált vitát és a kulturált együttélést nem.
“A történet az, hogy hazajöttünk!”
Formális médiapiac-átalakulási történet, ami a Hír TV kapcsán történt – így jellemezte a tulajdonosváltást és a menedzsmentváltást a Hír TV-nél Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője. A másik oldal krokodilkönnyek és hamis siránkozások közepette ebből is politikai eszközt kovácsolva arra használja, hogy kijelenthesse, most aztán vége Magyarországon a sajtószabadságnak és a demokráciának tette hozzá.
Csakhogy ez mind humbug, duma, rizsa. A történet az, hogy hazajöttünk
– fogalmazott a Magyar Idők főszerkesztője, aki hat éven át volt a csatorna vezetője.
Nem azok a kollégák a valódi áldozatok, akikkel most szerződést bontottak, vagy az a néhány vezető, aki gazemberségekhez, egy bosszúhadjárathoz adta a nevét, hanem azok a kollégák voltak az áldozatok, akik a G-napon gondolkodás nélkül kiugrottak a világűrbe
– vélekedett a Hír TV visszafoglalásáról és az ezzel kapcsolatban megjelent ellenzéki sirámokról a PestiSrácok.hu főszerkesztője.
Huth Gergely felidézte, hogy ő maga is tizenegy évet dolgozott a Magyar Nemzetnél és éveket a Hír TV-nél, és többekkel azon a napon úgy álltak fel, hogy meg voltak rettenve, hogy akár évtizedes szakmai karriereknek lehet vége.
Senkinek nem volt bérelt helye, mire a Magyar Idők elindult, ez is egy évet vett igénybe. Az áldozatok tehát azok, akik a becsületes utat választották. Mert zsarolásra egy újságírót felhasználni nem lehet!
– jelentette ki Huth Gergely.
Emlékeztetett, hogy a jobboldal részéről ma nem kárörvendésről van szó. “Itt az elmúlt években a polgári közönséget, több millió embert sértettek meg, vették el tőlük azt, ami az övék. Azt a fórumot, ami 2006 őszén egyedüliként volt ott az utcákon és állta Gergényiék és Gyurcsányék pofonjait.”
“Mi nem szoktuk váltogatni a ruháinkat, gatyáinkat tízpercenként!”
Miért is becstelen az, ami történt? A műsorvezető, Földi-Kovács Andrea idézte fel, hogy a 2000-es évek elején a Polgári Körök, polgári érzelmű emberek adakoztak – volt, hogy száz forintjával – arra, hogy a polgári oldalnak legyen televíziója, újságja, egy rádiója, ahol azokat a híreket hallja, amire ő kíváncsi.
Gajdics Ottó szerint ennek a televíziónak az elvétele ezért is sértette annyira a nemzeti, polgári gondolkodású embereket, mert ők a Hír TV-t a családtagjuknak tekintették. Ők, ezek a nézők voltak azok, akik a legjobban kétségbeestek, hogy mit fognak ezután nézni. Sokan annyira megszokták, hogy amikor a csatorna már úgy kifordult magából, hogy érthetetlenné vált, mi is az, amit néznek, akkor se tudták megállni, hogy oda ne kapcsoljanak, még ha “halálra idegesítette is őket, amit ott hallottak”. Ezeknek az embereknek adták most vissza a tévéjüket.
Szóba került az is, hogyan szokták megbélyegezni a polgári, jobboldali újságírókat, a jobboldali médiában dolgozókat. Gajdics szerint a kritikákat hallgatva a jobboldali újságíró kormánypropagandista, Fidesz-szócső, a balliberális újságíró meg a független. Az ellenzéki köznyelven olyan, hogy balliberális propagandista, nem létezik. Pedig ők semmivel sem különbek. Manapság, ebben a politikailag így megosztott világban nincs olyan újságíró, aki ne lenne szimpatizáns valamelyik oldalon, azaz a szó szoros értelemben független lenne. “Ha mi propagandisták vagyunk, akkor ők is” – fogalmazott Gajdics Ottó.
Huth Gergely szerint ugyanakkor mégis van különbözőség a jobb- és baloldali újságírók között. Példaként említette, hogy “az ellenzék full liberális része politikai érdekből azonnal megmagyarázta, hogy miért jó Heller Ágnes és Vona Gábor politikai násza az avaron”. Mint ahogy itt, a Hír TV-n az elmúlt években propagandát csináltak annak a Vona Gábornak, akit előtte ki nem állhattak.
“Ott folytatjuk, ahol 2015-ben abbahagytuk!”
Visszatérünk a régi értékekhez, ott folytatjuk, ahol 2015-ben abbahagytuk
– ezek voltak Szikszai Péter tartalomért felelős vezérigazgató-helyettes első szavai azután, hogy az új tulajdonos bemutatta a Hír TV (régi-)új vezetését.
A megújult, vagy inkább régi-új Hír TV szerdán délután közleményben is tudatta, hogy vége az elmúlt évek vargabetűjének a csatornánál. A közlemény felidézi, hogy 2002. december 2-án indult el a Hír TV konzervatív értékrendet képviselő televízióként. Több tucatnyi saját gyártású műsora volt népszerű évekig. Alig fél évvel az indulás után a szociális témákkal foglalkozó Keresztmetszet, majd az egészségügyi magazin, a Gyógyhír kezdte meg adását, amelyek majd 10 évig voltak műsoron. 2004-ben indult péntek esténként a politikai vitaműsor, a Péntek8, egy évvel később pedig a televízió emblematikus oknyomozó műsora, a Célpont is.
A csatorna szellemisége 2015 februárjában változott meg, amikor a tulajdonos, Simicska Lajos a miniszterelnökkel való kapcsolatának megromlása után 180 fokos fordulatra és a konzervatív értékek feladására kérte a vezetést. A teljes menedzsment ezután lelkiismereti okokra hivatkozva lemondott.
A Hír TV-nek – ahogy a tulajdonos elvárta – a G-nap után megváltozott az irányvonala, a fordulat jegyében Kálmán Olgának lett műsora itt, Veiszer Alinda is a csatornához érkezett, de Csintalan Sándor is kapott több műsort. Simicska Lajos a 2018-as választásokig működtette médiáit, a Fidesz kétharmados győzelme után azonban bezárta a Magyar Nemzetet, a Lánchíd Rádiót, rövidesen megszűnt a nyomtatott a Heti Válasz is, a Hír TV pedig új tulajdonoshoz került.
Az új tulajdonos visszahozta a régi menedzsmentet, akiknek személye garancia arra, hogy a Hír TV ezzel régi értékrendjét is visszaszerezze.
Szikszai Péter régi-új vezérigazgató-helyettes kijelentette, hogy a tulajdonosváltással együtt szemléletváltás is lesz, amely műsorok megszűnését is jelenti. A Hír TV visszatért a jobboldalra, úgyhogy Csintalan Sándort és Kálmán Olgát már ne is keressék a nézők. Távozik a csatornától Teszári Nóra, Lampé Ágnes és Bodacz Balázs is. Az új műsorok szeptembertől indulnak.
Vezető kép: Hír TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS