Pesti Srácok

Nacsa Lőrinc: megmaradásunk legfontosabb kulcsa a hit

Nacsa Lőrinc: megmaradásunk legfontosabb kulcsa a hit

Megmaradásunk legfontosabb kulcsfogalma a hit. Ennek köszönhető, hogy ezer év után is mi vagyunk a legnagyobb nemzet a Kárpát-medencében - mondta a Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Terv megvalósításához szükséges intézkedések koordinációjáért felelős miniszteri biztos pénteken Budapesten.

Nacsa Lőrinc a Pálosok nyomában: Pálos rend - múlt, jelen és jövő című konferencián a köszöntőjében "a kormány és az egész magyar nemzet nevében" megköszönte mindazt a munkát, amit a pálos rend hozzátett a nemzet megmaradásához. Hangsúlyozta: a fősodratú médiában sokszor csak akkor hallani egyházi személyekről, amikor botrány van, miközben az általuk végzett szolgálatról és az önfeláldozásukról túl keveset beszélünk.

A miniszteri biztos kiemelte: az elődöktől kapott örökséget "élni és megélni" kell, élővé tenni pedig csak úgy lehet valamit, hogyha ezt közösségben tesszük. Azért érdemes összekötni múltat, jelent és jövőt, mert az, "ami az örökségünk, az a jövőnk is" - hangsúlyozta.

Nacsa Lőrinc fontosnak nevezte a pálos rend vallásturizmus terén végzett munkáját. Szavai szerint a zarándokutak, teljesítménytúrák és kiállítások révén a szerzetesek megpróbálnak olyan embereket is elérni, akik amúgy nem kapcsolódnak a közösséghez, a rendhez. A cél, hogy a missziójuk révén szélesebb kör számára is "megtekinthető és megélhető legyen az általuk képviselt lelkiség" - mondta.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki a miniszteri biztos, megjegyezve: folytatni fogják a pálosokkal való együttműködésüket, és támogatják a törekvéseiket.

- magyarázta a politikus.

Kitért arra is, hogy hamarosan elkészül és bejárható lesz a pécsi városi zarándokút, amely "pálos emlékekkel, lelki tartalmakkal" megtöltve szintén a közösségek megerősítését szolgálja.

- jegyezte meg.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Vajda János)

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.