Pesti Srácok

Nagy Elek, a BKIK elnöke szerint nagyon komoly érdekköröket sért Orbán Viktor, amikor Magyarországért „kiénekel” az uniós kórusból

Nagy Elek, a BKIK elnöke szerint nagyon komoly érdekköröket sért Orbán Viktor, amikor Magyarországért „kiénekel” az uniós kórusból

Nagyon komoly érdekköröket sért Orbán Viktor, amikor Magyarországért „kiénekel” az uniós kórusból, hogy elérje a céljait – mondta el az Indexnek adott interjújában Nagy Elek nagyvállalkozó, a BÁV és a Főtaxi tulajdonosa, egykori Vegyépszer-vezér, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke. A milliárdos kiemelte továbbá, hogy hazánk az elmúlt 10–12 év alatt szemmel látható fejlődésen ment keresztül; az uniós forrásokra ettől függetlenül szükségünk van, de tudni kell, hogy van más alternatíva is, ha úgy alakul, például a külföldi tőke. Ez azonban nem teszi sérülékennyé Magyarországot, ha már a hazai tulajdon is meghatározó.

A beszélgetésben a milliárdos vállalkozót kérdezték arról, hogy szerinte meddig fenntartható Magyarország Kelet és Nyugat között betöltött szerepe, tekintve, hogy a szövetségeseink gyakran cserélődnek, az EU pedig rossz szemmel nézi a különutas politikánkat. Nagy Elek úgy véli, hogy ilyen komplex külpolitikai és külgazdasági helyzetünk már régen volt, megjegyezve, hogy az értékek harca folyik. Kiemelte, hogy erdélyi magyar lévén számára a hagyományok nagyon fontosak. Ha nem álltak volna mögötte a szülei és az iskola, akkor talán elbukik, de stabil értékeket kapott. A helyzete miatt viszont pontosan tudja, hogy milyen az, amikor valaki kisebbségben van.

Nagy Elek felhívta a figyelmet, hogy Magyarország az elmúlt 10–12 évet rendkívül sikeresen abszolválta, szemmel látható fejlődésen ment át. Ezzel párhuzamosan Orbán Viktor víziója komoly kockázatot jelent a nyugati gazdasági érdekekre. Hozzátette, hogy bár nem igazán fontos az EU számára, hogy egy 10 milliós ország mint tesz vagy nem tesz, az már érdekes, hogy kiket tud maga mellé állítani. Kiemelte:

PestiSracok facebook image

Nagy Elek beszélt továbbá arról is, hogy a híd szerepét kaptuk a geopolitikai szereposztásban, és az a jó, ha ezzel a szereppel tudunk élni. Az uniós forrásokra kitérve pedig megjegyezte, hogy nem lehet csak úgy hatmilliárd euróra legyinteni.

– mondta. Hangsúlyozta:

A teljes interjú itt olvasható.

Forrás: Index; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.