Pesti Srácok

Nagy István: történelmi léptékű támogatás segíti a termelőket

Nagy István: történelmi léptékű támogatás segíti a termelőket
Nagy István agrárminiszter 2020.01.04. Fotó: Horváth Péter Gyula

Történelmi léptékű támogatást jelent a termelőknek, hogy a kormány az uniós agrártámogatások társfinanszírozási arányát nyolcvan százalékra emelte – mondta az agrárminiszter a tárca tájékoztatása szerint kedden Mosonmagyaróváron, az állattartó telepek korszerűsítési pályázatainak okiratátadó rendezvényén.

Nagy István közölte, hogy az eddigi döntések alapján ötszáznegyven pályázat közel kétszázharmincmilliárd forint támogatást kapott, amiből Győr-Moson-Sopron megye harminckét pályázattal, és 10,62 milliárd forint támogatással részesül. A tárcavezető a pályázói érdeklődést méltatva kiemelte, hogy a jelentkezés a járvány legnehezebb időszakára esett, de a gazdálkodók olyannyira nem zárkóztak be ekkor sem, hogy az igényekre tekintettel ötvenmilliárd forintról kétszázhatvanmilliárd forintra kellett emelni a keretet.

A miniszter hozzátette, hogy a források elosztásánál figyelembe vették a kisebb pályázók egyedi érdekeit, és számukra külön kiírásokat jelentettek meg. A tizenötezer eurós kisüzemi pályázathoz még önerő sem kell, és felülről nyitott, vagyis minden érvényes jelentkezés után jár a támogatás. A kisebb állattartó gazdaságok telepeinek fejlesztését szolgáló, harmincmilliárd forint keretösszegű pályázat július 22-ig marad nyitva, lehetőséget adva állattartásra szolgáló épületeinek kialakítására, korszerűsítésére, az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésére. Különleges pályázati lehetőségként emelte ki a külterületi helyi közutak fejlesztési felhívását, amelyre június 30-tól vidéki önkormányzatok, önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet háromszázmillió forintos támogatásig.

Az ötvenmilliárd forintos keret külterületi földutak korszerűsítésére, közlekedésbiztonságot szolgáló fejlesztésekre fordítható. Nagy István abban bízik, hogy a vidékfejlesztési források sokszoros eredménnyel hasznosulnak, erősítve a nemzetgazdaság egészét, és hozzájárulva a vidék megmaradásához. A várható hatások közül kiemelte a mezőgazdasági önellátás erősítését, ugyanis – mint fogalmazott – Magyarország nem függhet a behozataltól, de ehhez termelési, feldolgozási kapacitásokat kell építeni. Értékelése szerint a járvány bebizonyította, hogy a mezőgazdaság nélkülözhetetlen, és megkerülhetetlen ágazat, a termelőket pedig köszönet illeti, amiért a legnehezebb hónapokban is dolgoztak. Az ellátás egyszer sem állt le, így mindvégig természetes maradt, hogy minden napra jutott magyar élelmiszer a családok asztalára – fogalmazott a tárcavezető.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Valóban a Jobbik volt kommunikációs vezetője Magyar Péter legfontosabb háttérembere? - a párt elnökhelyettesét kérdeztük (Videó)

‎PS Riport 2024 szeptember 25.
Mint ismert, nemrég a Mi Hazánk elnöke az Inforádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte. Továbbá azt állította, hogy Magyar Pétert az egykor a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is támogató háttérember, Radnai László segíti, akinek fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke április óta. Azt is elmondta, hogy szerinte az ismert vállalkozónak „korábban volt már egy projektje, Vona Gábor, most pedig Magyar Péter az”. Lapunk a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesét kérdezte többek között arról, hogy az ismert üzletember, aki korábban a párt kommunikációjáért volt felelős, juttatott-e forrásokat a Jobbik kasszájába. Brenner Koloman elmondta, hogy személyesen ismeri Radnai Lászlót, aki korábban kommunikációs vezetői feladatot látott el a pártban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: nem foglalkoztatja őket, hogy milyen emberek állnak a Tisza Párt mögött, a Jobbik újjáépítésével vannak elfoglalva. Részletek a videóban.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kiss László az egészségügyi központ átadóján: ha nem én lennék a polgármester, itt lehet, hogy már 4 éve egészségügyi központ állna

‎PS Riport 2023 november 30.
Csütörtökön átadták a III. kerület új gyermekegészségügyi központját, amely már régóta az óbuda- békásmegyeri közbeszéd középpontjában állt. Többek között azért, mert a baloldali kerületvezetésen belül is viszályt keltett, hogy pontosan kinek is az ötlete volt a gyermekellátás fejlesztése, holott valójában már 2019 nyarán megállapodás született a kerületi ellátás fejlesztéséről. Mindenesetre a dicsőséget megpróbálta Kiss learatni a 4 éven keresztül késleltetett projektért és azt állította, csak az ő kampányában szerepelt a gyermekegészségügyi intézmény. A mások által megkezdett projektek átadásában Kissnél is rutinosabb Karácsony Gergely is megjelent az eseményen, aki a dollárfutár Perjés Gáborhoz hasonlóan kínos csendbe burkolózott, miután portálunk szembesítette a főpolgármestert Komjáthi Imre korábbi nyilatkozatában, amiben arról beszélt, az MSZP nem vehetett részt az adománygyűjtésben.