Pesti Srácok

Nagy ívben tesz a korlátozásokra M. Richárd, a rendőrök egy újpesti konditeremben érték tetten

Nagy ívben tesz a korlátozásokra M. Richárd, a rendőrök egy újpesti konditeremben érték tetten
M. Richárd tárgyalás Pesti Központi Kerületi Bíróság A férfi az egyike azoknak, akit a 2017 májusában történt Dózsa György úti halálos baleset gondatlan okozásával vádolnak. 2019.07.05. Fotó: Horváth Péter Gyula

Úgy tűnik, hogy nem igazán érdeklik a Dózsa György úti halálos balesetért elsőfokon négy évre ítélt M. Richárdot a Magyarországon érvényes, koronavírus elleni intézkedések és korlátozások. A Bors arról a portálunknak is megerősített információról írt, hogy a 43 éves férfi ezúttal egy olyan újpesti konditeremben edzett, ami a koronavírus miatt hozott intézkedések értelmében nem lehetett volna nyitva.

A lap megkereste az ügyben a rendőrséget, ahol megerősítették a történteket. A jogellenesen nyitva tartó konditeremben december 2-án tartottak razziát és M. Richárddal és további hat fővel szemben a védelmi intézkedések megszegése miatt szabálysértési feljelentést tettek. Korábban portálunk is írt M. Richárd egy másik edzőtermes kalandjáról, 2019 elején egy XIII. kerületi konditeremben „rehabilitálódott", súlyos szívbetegsége és szívműtétje ellenére. Akkor erről azt mondta, hogy csak "átmozgató edzést" végzett.

Korábban átmozgató edzést végzett a szívműtétje előtt. Fotó: PS

Forrás: Bors/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.