Nagy János a temesvári évfordulón: Éljen Tőkés László!

Éljen Tőkés László! – így kezdte a romániai 1989-es forradalom temesvári kirobbantásának évfordulóján a Nemzeti Múzeumban megtartott beszédét Nagy János, a miniszterelnök irodáját vezető államtitkár. “Milyen szimbolikus, hogy Románia szabadságért folytatott harca 1989 szabadító karácsonyán Isten házából, egy magyar református lelkész kis parókiájáról kapott szikrát, aki mellett napról napra, hosszú-hosszú heteken keresztül magyarok, románok, németek, szerbek és zsidók álltak őrséget. Igen, mondjuk ki bátran: 35 évvel ezelőtt a román szabadság egy kis temesvári parókiáról indult el. Nem Bukarestből, nem Brassóból, nem Iașiból, hanem Temesvárról” – hangoztatta Nagy János.

“Jómagam ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely nemcsak a Wikipédiáról ismeri Temesvárt és a romániai forradalmat, hanem – ha mégoly’ halovány, de – személyes emlékeim is vannak. Bár még csak nyolcéves voltam, mégis mély nyomot hagytak bennem az akkori események. „Uraim, a hallgatás falába miért épüljünk bele mi is?” – halljuk a református prédikátor hangját a Panoráma kicsempészett interjújában. Látjuk a sokszor véres és a kommunista címertől megfosztott, lyukas román zászlós tömegeket a város utcáin. Előttem a „Reform” nevű hetilap címlapja, melyen az utcaköveken vérbe fagyva fekszenek a temesvári forradalom exhumált mártírjai. Jól emlékszem arra is, milyen hatalmas összefogás volt Magyarországon, hogy a keleti szomszédon segítsünk. Szülőfalumtól, Bárándtól alig 50 kilométerre húzódik a román határ, ezért érthető nyugtalanság ülte meg a környéket. Nem felejtem, hogy a szüleim és a barátaim szülei gyógyszereket, hideg élelmiszereket és meleg takarókat küldtek a romániaiaknak, románoknak és magyaroknak egyaránt. Tőkés László és a temesvári felkelők kitörölhetetlen emlékeimmé váltak. A bátorság és a hősiesség példáivá. Olyan hősökké, akik nemcsak ismerik a Szentírást, nem tetteikkel be is bizonyítják: az igazság szabaddá tesz. A legmaradandóbb élményem mégis mindenekfelett az az érzés, ahogyan a kezdeti aggodalmat előbb a reménykedés, majd az öröm váltotta föl. Igazi közép-európai ádvent volt ez. A végén szabadulással, a sötét kommunista diktatúra felett aratott fényes győzelem mindent átható boldogságával” – szólt Nagy János ünnepi beszéde, aztán így folytatta:

1989-ben a két nép, a két nemzet együtt küzdött a szabadságért, együtt küzdött Közép-Európáért. Gyermekfejjel nehéz volt megértenem, miért nem tartották ezt sokan különlegesnek. Később azonban, mikor volt szerencsém személyesen is megfordulni a Bánságban, Bánátban, megértettem, hogy Temesváron ebben tényleg nincs semmi különleges. Ez az élet természetes rendje. Temesvárt ugyanis nem tudta megtörni a kommunista diktatúra. A „kis Bécs” még a diktatúrába belekopva és leszegényedve is egy kulturálisan sokszínű, ízig-vérig közép-európai város maradt: románok, magyarok, németek, szerbek közös otthona. Így vonult be 1989 decemberében a világtörténelembe is.

Tőkés László temesvári református lelkész 1989-ben, hívei körében.

Hatásában, súlyában ugyanakkora eseményként, mint a berlini fal leomlása.

Temesvár utcáin mindenki számára kiderült, hogy ami a csodák évében Európa szívében elkezdődött, azt már nem lehet visszafordítani. A kommunizmusnak és a szovjeturalomnak örökre befellegzett Közép-Európában. De felsejlett valami más is. Egy másik út lehetősége. Azokban a napokban ugyanis nemcsak egy kommunista diktátorral szállt szembe egy bátor református lelkész, egy hűséges gyülekezet, majd egy egész város. Akik akkor utcára vonultak, arra is nemet mondtak, ami Temesvárt és polgárait, nemzeti hovatartozásukra való tekintet nélkül szegénységbe és reménytelenségbe taszította. Nemet mondtak az összes szélsőséges ideológiára, amely a pusztulás szélére sodorta Közép-Európát. Mert minden olyan eszme, amelyet a más népekkel szembeni gyűlölet hajt, válogatás nélkül végveszélybe sodor mindenkit. Nemcsak azokat, akik ellen irányul, de azokat is, akiket nagy garral védelmez. Ma ismét kezdjük mindannyian megérteni: a Kárpát-medence népei egymásra vannak ítélve. Hiszen a szabadság egy olyan érték, amely csak akkor tud hatni, ha mindenki szabadon élhet. Románia sem tud szabad lenni, ha az erdélyi magyarok nem szabadok. Minden olyan erő, amely úgy hoz szabadságot, hogy közben másoktól elveszi azt, végül fölfalja saját híveit is.

Közép-Európa népei előtt ma is ez a két út áll: külön-külön elsüllyedünk, vagy felismerve közös érdekeinket együtt emelkedhetünk

hangoztatta Nagy János, figyelmeztetve a hallgatóságot:

Soha többé ne engedjünk teret olyan erőknek, amelyek szembe akarják fordítani egymással az itt élő nemzeteket. Ha ugyanis engedjük, hogy ez ismét megtörténjen, akkor azzal újabb éveket, sőt évtizedeket fogunk elveszíteni.

Forrás: Nagy János Facebook-oldala.