
Az idei az infláció letörésének éve, ám a pénzromlás egy számjegyű tartományát elérve jövő évben el kell kezdeni a gazdasági növekedés helyreállítását – jelentette ki a gazdaságfejlesztési miniszter pénteken, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés zárónapján, Egerben. Nagy Márton az esemény záró plenáris ülésén elmondta: az ország jelenleg még védekező, válságkezelő üzemmódban van.
Az elmúlt időszak legfontosabb célja a csapdák elkerülése volt. Ennek nagyobb részén hazánk sikeresen túljutott, és bár e téren is van még teendő, ám 2024-nek már a gazdasági növekedés jegyében kell telnie. A növekedés legfontosabb forrása a fogyasztás, amelynek előfeltétele a reálbérek emelkedése
– tette hozzá. A részletekről szólva azt mondta: az energiacsapdán túl vagyunk, az európai energiaárak jelentősen mérséklődtek, bár még mindig a válság előtti szint dupláját meghaladó szinten állnak. Emlékeztetett, hogy 4,4 százalék GDP-arányos energiaimportjával már a recessziót megelőzően is Magyarország energiakitettsége volt az egyik legjelentősebb az unióban.
Ennek következtében a 2021-es 7 milliárd után tavaly 17 milliárd euróra ugrott az energiaimport-kiadás, amely idén várhatóan 8,5–9 milliárd euróra “normalizálódik”
– mondta. Szavai szerint az infláció okozta kamatcsapdát elkerülendő jelentős beavatkozás történt a kamatlábak letörése és az önfinanszírozás megerősítése érdekében, aminek vannak hatásai. Nagy Márton szerint a fogyasztás – ugyancsak pénzromlásból eredő visszaesésének – mértékére nem lehetett számítani.
Ez egy önbeteljesítő, lefelé tartó spirált indított el a gazdaságban, amelyet meg kell szüntetni
– szögezte le. Rámutatott: a rezsivédelem miatt az energiaárak emelkedése a külkereskedelmi mérlegen kívül a költségvetésre is komoly nyomást helyezett. Ez az alól a teher alól várhatóan 2025-re szabadul fel a büdzsé, amely a GDP 1–1,5 százalékával enged nagyobb mozgásteret a továbbiakban egyéb, fontos célok finanszírozására. Felidézte: szintén a rezsicsökkentés védelmét szolgálta, hogy 2022 nyarán a kormány – a világon elsőként – extraprofitadót vetett ki hét szektorra.
Ugyanakkor a kabinet négy lépcsős vállalati mentőprogramja miatt Magyarország elkerülte az energiacsapdát
– hangsúlyozta a tárcavezető. Kifejtette, hogy az eközben megugrott infláció törvényszerűen alakult ki.
Alapvetően nem felelős érte senki, a gazdaság szerkezetéből és Magyarország mozgó árfolyamú, önálló valutájából eredően a pénzromlásnak ez a mértéke elkerülhetetlen volt, amit nem lehetett kivédeni
– fogalmazott Nagy Márton. Hozzátette, hogy jelenleg az üzemanyagárak emelkedése tolja felfelé a pénzromlást, ezért novemberre látszik elérhetőnek az egy számjegyű érték.
A kormány vizsgálja az üzemanyagárak alakulásának okait, és ha kell, beavatkozik
– mondta a gazdaságfejlesztési miniszter. Kitért arra, hogy 2008 óta nem látott kamatpálya jellemzi a lakossági és vállalati hitelezést.
Ilyen kamatok mellett nincs hitelezés. A kabinet itt is négy intézkedéssel akadályozta meg a teljes “hitelkiszáradást”, amelynek köszönhetően az új vállalati hitelszerződésekben már fordulat látszik
– mondta, hozzátéve: ezek a döntések idén 1,5 százalékkal segítik a GDP-t, “nélkülük mély recesszió lenne”.
E területen a legfontosabb feladat erősíteni a megbicsaklott önfinanszírozást, növelve az állampapírok iránti intézményi és lakossági keresletet, ezért újabb négy lépéssel “nagyon erősen” beavatkozott a kormány a piaci folyamatokba
– idézte fel a tárcavezető, jelezve: ezzel sikerült látványosan leszorítani az állampapírpiaci kamatokat, és idén június, valamint július között közel 900 milliárd forint lakossági megtakarítás áramlott állampapírokba. A fogyasztás visszaesésének kezelésére kitérve újdonságként említette, hogy ez a válság nem okoz munkanélküliséget; a jövedelmeket az infláció “zabálja fel”.
Ezért az infláció megfékezését követően a reálbérek és fogyasztás növelése az elsődleges teendő. E téren a nyugdíjkompenzáció és a minimálbér-emelés már jelentős egyensúly-helyreállító tényező lehet
– mondta. Nagy Márton hangsúlyozta: a fogyasztás helyreállítása kiemelt jelentőségű, hiszen a magyar költségvetés nem jövedelmi, hanem fogyasztási alapú adókra épül. A gazdaságfejlesztési miniszter hangsúlyozta: az elmúlt két évben meghozott 18 intézkedés, valamint azok eddigi eredményei azt mutatják, hogy a kormány felismerte és elkerülte a csapdákat, amelyek hatásait kivédve és kezelve visszatérhet Magyarország a válság előtti növekvő pályára.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Komka Péter
Anti-Antifa
2023-09-23 at 15:23
Szükség lenne egy átfogó országos épületszigetelési, nyílászáró csere programra!!! Ez az építőipart is felpörgethetné, és lecsökkentené a fűtésienergia felhasználásunkat is-a felhasznált energia nagy része még mindig fűtésre megy el-!
Bukohill
2023-09-23 at 00:53
“Nagy Márton szerint a fogyasztás – ugyancsak pénzromlásból eredő visszaesésének – mértékére nem lehetett számítani.”
Tényleg? A magyar gazdaság büszkén hirdeti, hogy az olcsó munkaerőre épít.
Magas infláció mellett alig, vagy egyáltalán nem növekvő jövedelemből lehetetlen nem hogy többet, de akár csak annyit is vásárolni, mint korábban.
Ezt minden gyakorló háziasszony képes felfogni, de egy komplett minisztériumnak nem sikerül?
Orientál
2023-09-23 at 00:21
Ki tudja hogy a balliberális zöld Sorosék milyen avagy melyik alattomos szarverésüket vetik be?
Béla
2023-09-22 at 21:10
Magyarországnál csak Litvánia és Málta költött többet GDP-arányosan az energiaimportra. Az összeg 2021-ben 7, 2022-ben 17, 2023-ban 9 milliárd eu-ró volt.
„Az egy tragédia, amit nem tudtunk kivédekezni, az ugyanakkora mínusz volt, mint az uniós források kiesése”