Zágrábban gyűltek össze az Európai Néppárt politikusai, hogy új elnököt és alelnököket válasszanak. Nagy meglepetés nem volt várható, hiszen minden posztra egy-egy jelöltet delegáltak a konzervatív pártcsalád tagjai, így Donald Tusk elnöki kinevezése sem verte ki a biztosítékot senkinél. Ahogy ismert, a Fidesz képviselői nem vesznek részt a kétnapos eseményen, hiszen a párt felfüggesztette tagságát az EPP-ben, azonban a KDNP-s politikusok a helyszínen tartózkodnak. A PestiSrácok.hu helyszínen tartózkodó stábjának interjút adott Nacsa Lőrinc KDNP-s képviselő, valamint kameránk előtt beszélt az erdélyi magyar kisebbség jövőbeli lehetőségeiről Kelemen Hunor, aki interjúnk előtt tárgyalt Antonio Tajanival, a Forza Italia párt egyik vezetőjével, az Európai Parlament korábbi elnökével. Végül nem sokkal este 21 óra előtt lelepleződött a nagy rejtély, és bejelentették Donald Tuskot, mint az EPP új elnökét.
Vajon milyen irányt vesz az Európai Néppárt jövője, ahogy a szocialisták és a konzervatívok is egyre kevesebb támogatottságot élveznek Európában, míg a zöldek, liberálisok és a populista jobboldali pártok erősödnek? Az első napon beszédet mondott Joseph Daul, az EPP leköszönő elnöke, majd érdemeiért díjjal ismerték el Wolfgang Schäuble német CDU-politikust, korábbi belügyminisztert, és természetesen szót kapott többek között Donald Tusk, a leendő elnök is. A leköszönő és új elnök egyaránt megemlítette, hogy küzdeni kell a szélsőségek ellen, erősíteni kell a konzervatív szemléletet, és emlékeztettek arra is, hogy az EU-s választásokon a néppárt győzött, bárki bármit is mond. Tusk azt ígérte, az EPP elnökeként harcolni fog a populizmust ellenző szavazók voksaiért. Mint mondta, öt év után belefáradt abba, hogy ő legyen Európa első számú bürokratája.
Az olyan értékeket, mint a polgári szabadságjogok, a jogállamiság és a tisztességes nyilvános viselkedés, nem fogjuk feláldozni a biztonság és a rend oltárán, mert erre nincs szükség
– hangoztatta.
A lengyel politikust 491 igen, 37 nem és 12 érvénytelen szavazat mellett választották meg a párt elnöki posztjára, ő volt az egyetlen jelölt. Tusk Joseph Daul francia politikus helyét vette át, aki 2013 óta töltötte be az EPP elnöki tisztségét.
A kétnapos kongresszusnak több, mint 40 országból 2000 résztvevője van. Az eseményre több miniszterelnök és államfő is érkezett, többek között Angela Merkel német kancellár és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság következő elnöke. A kongresszus csütörtökön tíz alelnököt is választ, amelyre 12 jelölés érkezett: David McAllister (Németország), Helen McEntee (Írország), Siegfried Muresan (Románia), Averof Neofytou (Ciprus), Petteri Orpo (Finnország), Franck Proust (Franciaország), Paulo Rangel (Portugália), Ivan Stefanec (Szlovákia), Antonio Tajani (Olaszország), Esther de Lange (Hollandia), Mariya Gabriel (Bulgária) és Johannes Hahn (Ausztria) személyében.
Az Európai Néppárt a legbefolyásosabb jobbközép, európai szintű politikai erő: a szervezetnek 39 országból 74 párt a tagja, jelenleg ők adják az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökét is; 17 uniós és 6 unión kívüli ország állam- vagy kormányfője néppárti. Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját is az Európai Néppárt adja.
A videót készítette: Szabó Gergő és Tihanyi Rita
Facebook
Twitter
YouTube
RSS