Pesti Srácok

Nagyon úgy fest, hogy Nyugat-Európa roncstelepe lettünk

Nagyon úgy fest, hogy Nyugat-Európa roncstelepe lettünk

A fejlett Nyugat úgy tesz a környezetvédelemért, hogy áthárítja Keletre a problémát. Az Európai Unió nyugati tagországaiban jelentősen több autó van forgalomban, mint a keleti országokban. Egy felmérés adatai arra is rávilágítanak, hogy a nyugati országok egyfajta autós szeméttelepnek használják a keleti államokat, hiszen végül itt vonják ki ezeket az autókat a forgalomból.

Az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (European Automobile Manufacturers Association; ACEA) adatai szerint 2020-ban az Európai Unióban 550 autó jutott ezer lakosra. Az uniós átlagnál jóval több jármű jut ezer főre például Franciaországban (565) és Németországban (579) is, de Belgiumban (493) és Dániában (467) is jelentősen magasabb ez az arány, mint az EU keleti államaiban. Az unió keleti részén viszont jóval kevesebb autó jut ezer főre: Horvátországban például 428, Magyarországon pedig 404 személygépjárművet használhatnak, ha ezer főre vetítjük az adatokat.

A jelentés kitért arra is, hogy milyen mértékben nőtt az országok járműparkja. Romániában például 2019 és 2020 között 5,4 százalékkal emelkedett a forgalomban lévő autók száma. Ez részben annak is köszönhető, hogy a nyugati országok úgy tesznek a környezetvédelemért, hogy az elöregedett, megunt autóikat eladják a keletieknek, így használják szeméttelepnek a kelet-európai országokat. Ezért Kelet-Európában jóval idősebbek az autók, mint Nyugaton. Ezeket a járműveket később Kelet-Európában kell kivonni a forgalomból, és ott kell ártalmatlanítani. A Nyugatról behozott járművek életkora egyébként átlagosan 13–14 év.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kálmándy Ferenc

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.